2020. január 10., 16:24

Az iraki kormányfő a csapatkivonásra vonatkozó terv kidolgozására kérte fel Pompeót

Ádil Abdel Mahdi iraki ügyvivő miniszterelnök az amerikai csapatkivonásra vonatkozó terv kidolgozására kérte Mike Pompeo amerikai külügyminisztert - áll a bagdadi elnöki iroda pénteki közleményében.

Fotó: Council on Foreign Relations

Az INA iraki hírügynökség tájékoztatása szerint Pompeo csütörtök este hívta fel Abdel Mahdit, akivel megvitatták a térségbeli feszültség csökkentésének lehetőségeit.

A közlemény szerint Abdel Mahdi a beszélgetés során leszögezte: az Egyesült Államok a múlt heti dróntámadással, amellyel iraki területen célzottan likvidálta Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz különleges egységének a parancsnokát, megsértette Irak szuverenitását.

Irak elutasít minden olyan akciót, amely a szuverenitását fenyegeti, és felvette a kapcsolatot mindkét féllel annak érdekében, hogy az ország ne váljon a viszály csataterévé

- írták a közleményben.

Az amerikai külügyminisztérium megerősítette a telefonhívás tényét, de az erre vonatkozó közleményben nem tettek említést a csapatkivonásról.

Az iraki parlament a hét végén megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot. Noha a parlamenti határozatok, ellentétben a törvényekkel, nem bírnak kötelező erővel, a hírre válaszul Donald Trump amerikai elnök bejelentette: Washington szankciókkal sújtja az arab országot, ha Bagdad távozásra szólítja fel az amerikai csapatokat.

Jelenleg körülbelül 5200 amerikai katona állomásozik Irakban, az ő feladatuk elsősorban az iraki biztonsági erők kiképzése. Elemzők szerint egy esetleges amerikai csapatkivonás gyengítené az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot. Noha a szervezetet 2017 elején kiűzték Irakból, sok tagja még mindig az ország nehezen megközelíthető, sivatagos területein bujkál.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter a héten több nyilatkozatában cáfolta, hogy az amerikai katonák kivonására készülnének.

Szakértők emlékeztettek arra is, hogy a csapatkivonással kapcsolatban az iraki vezetés sem egységes: az erre vonatkozó parlamenti szavazáson nem vettek részt sem a szunnita, sem a kurd képviselők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.