Az EU a gazdák ellen?
Hónapok óta tartanak a gazdatüntetések Európa-szerte. Ennek okaival – a brüsszeli vízfej kivételével – most már mindenki tisztában van. Bár ez így nem igaz, mert a brüsszeliták is tudják (pont ők ne tudnák?), kinek-kiknek az érdekeit szolgálják azok az elfuserált zöldítési tervek, amelyek, ha megvalósulnak, tönkretehetik az egész kontinens mezőgazdaságát.
Kivel állapodtak meg Leyenék? Azokkal a gazdákkal biztosan nem, akik hovatovább egzisztenciális gondokkal néznek szembe, és az egész Európai Unióban lázadoznak. Elsőre úgy tűnhet, hogy a tönkretétel megállapítás túlzó, ám semmivel sem erősebb, mint az a nemtörődömség és kíméletlenség, amit a klímahisztérikusok kottájából játszva Brüsszel gyakorol a kontinens mezőgazdasága ellen.
A Zöld megállapodás néven ismert stratégiai tervet ugyanis éppen azokkal nem egyeztették, akiket leginkább érint: a mezőgazdassági termelőkkel, a gazdákkal, akik az élelmiszert megtermelik az uniós polgárok asztalára.
Ha ez az esztelen gyakorlat tovább folytatódik, hangsúlyozzák a mezőgazdászok Athéntól Berlinig, Varsótól Rómáig, a mezőgazdaság csődbe megy, s jó, ha néhány óriásfarm, nagyvállalat képes túlélni. Lehet, hogy ez is benne van a pakliban?
A klímaváltozást felgyorsító, az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásából – amire folyton hivatkoznak – uniós szinten ugyanakkor maga a mezőgazdaság alig több mint tíz százalékban veszi ki a részét. Az Európai Unióban legnagyobb mértékben az energia előállítása, elsősorban a hőerőművek (és nem az atomerőművek!) a felelősök (26 százalékkal), utána a belföldi szállítás és az ipar következik (22–22%), ezt követi a lakossági és a kereskedelmi tevékenység (13%), s csak ezek után jön a mezőgazdasági termelés 12 százalékkal.
A futottak még kategóriába az erdőgazdálkodás, a nemzetközi közlekedés, a szállítás, a hulladékgazdálkodás stb. tartozik. A mezőgazdasági termelés, mint látható, az üvegházhatású gázok kibocsátásának alig több mint az egy tizedét teszi ki, ami szöges ellentétben áll azzal a hisztériával, hogy a tenyészállatok (sertés, szarvasmarha stb.) végbélgázai tennék tönkre a Föld atmoszféráját.
Egy friss felmérés szerint Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki, számszerűen 27 százalékot. Utána az USA következik 11 százalékkal, a harmadik India (6,6), míg az Európai Unió csak a negyedik (6,4). Utánuk Indonézia (3,4), Oroszország (3,1), Brazília (2,8) és Japán következik. Magyarán: a Föld légkörének mérgezéséből az Unió csak alig több mint hat százalékkal veszi ki a részét. Ehhez képest szinte öngyilkosságnak tűnik az a megszorítás, amely az uniós tagországok mezőgazdaságát sújtaná.
A büntetőhadjárat okait lehet, hogy másutt kell keresni. Talán az uniós költségvetés háza táján, hiszen köztudott, hogy a mezőgazdaság támogatása az uniós büdzsé legnagyobb tétele.
Márpedig ha az Unió nagy hirtelen 50 milliárd eurót át akar lapátolni Ukrajnába, hogy fenntartható legyen az esztelen háború, azt valahonnan le kell csípni. A brüsszeliták úgy gondolhatták, hogy ha a legnagyobb kalapból vesznek el valamennyit, ott fog a legkevésbé hiányozni. Mert ugye az NGO-kat tovább kell pénzelni, a migránsok bevándoroltatásának költsége is hatalmas összegbe kerül. Brüsszel erre is több tízmilliárd eurót szán.
Ha a számokat tekintjük, még döbbenetesebb az a bizonyos lóláb, amely a brüsszeli köpönyeg alól kilátszik. Európa mezőgazdaságának „zöldítése” nem fogja megmenteni az emberiséget a végpusztulástól, ha figyelembe vesszük például Kína, Afrika, Dél-Amerika adatait. „Európa példát fog mutatni a világ többi részének!” – szól a nagymellényű kijelentés az uniós természethelyreállítási tervben, amely szerint a tengerek és a szárazföldek 30-30%-át szigorú védelem alá kell vonni. Magyarán: a mezőgazdasági területek óriási részét parlagon, vadon kellene hagyni, hátha a jó példa láttán felbuzdulnak a kínaiak vagy az indiaiak, és ők is a kardjukba dőlnek.
Ám mivel ezek az uniós tervek csak az európai gazdák számára lesznek kötelezőek, az argentin marhahústermelőkön azt nem lehet számon kérni, még kevésbé a génkezelt észak-amerikai kukoricatermesztőkön.
Az ukrán termőföldek hasznát lefölöző amerikai nagyvállalatok sem húzzák vissza a csápjaikat, hiszen számukra a profit előbbre való, mint bármilyen zöld tervek és élelmiszerbiztonsági előírások. Rájuk az nem fog vonatkozni, ami a magyar, a lengyel vagy a holland gazdákra. A termőföldek, legelők, erdők védelmének az is ellentmond, hogy ezzel párhuzamosan kellene megsokszorozni a fotovoltaikus, geotermikus erőművek mennyiségét (szélmalmok, napkollektorok), amelyeket éppen a termőterületek rovására lehet építeni.
A közép-európai gazdák számára a legnagyobb gyomrost Ukrajna támogatása jelenti, pontosabban az ukrán élelmiszerre kivetett vámok Unió általi eltörlése. Az EU-s gazdák és agrárvállalatok legnagyobb érdekvédelmi szövetsége, a Copa-Cogeca, valamint az érintett ágazatok érdekképviseletei arra hívták fel a figyelmet, hogy az új uniós tervezet ugyan korlátozza a baromfi, a tojás és a cukor behozatalát, ám a korlátozás csak akkor lépne életbe, ha az import mértéke elérné a 2022/2023-as szintet.
A termelőket csillapítani hivatott látszatintézkedéssel továbbra is lehetővé tennék, hogy Ukrajnából legalább annyi mezőgazdasági áru érkezzen korlátozás nélkül az EU-ba, mint amennyi előidézte a háború után fellépő súlyos piaci zavarokat.
Az európai érdekképviseletek ráadásul azt sem értik, hogy a gabonafélékre miért nem vonatkozik ez a korlátozást lehetővé tevő záradék.
Az ukrán dömping hatására legalább 40 százalékkal estek vissza a kelet-európai gazdáknak kínált felvásárlási árak, miközben a termelési költségek az elmúlt két évben meredeken emelkedtek. Ráadásul a kereslet annyira visszaesett, hogy a jelentős árcsökkenés ellenére is alig akadnak vevők a sokkal jobb minőségű európai mezőgazdasági termékekre.
A helyzet már nemcsak az Ukrajnával határos országokban tarthatatlan, az ukrán élelmiszer jelenléte komoly gondokat okoz Nyugat-Európa államaiban is.
A több ezer gazdaságot érintő piaci nehézségek ellenére a Copa-Cogeca jelezte, fontos az Ukrajnával vállalt szolidaritás, de Brüsszelnek ki kell dolgoznia egy valódi piacvédelmi stratégiát. Erre azonban egyelőre nem mutatkozik szándék.
Hogy mennyire kétszínű az Ukrajnával szembeni szolidaritás, jól mutatja, hogy a vámok eltörlése és az Oroszország elleni szankciók a putyini hadigépezetet inkább segíti, mint ártana neki. A háború előtt az ukrán mezőgazdasági termékek elsődleges piacának számító afrikai és közel-keleti országok ma Oroszországból importálják az élelmiszer-ellátáshoz nélkülözhetetlen alapanyagokat, mivel az ukrán gabona legnagyobb része a hamis szolidaritás miatt az Európai Unióban landol.
Egyiptom például az idén már Oroszországgal kötött gabonaszállítási szerződést, de hasonlóan tesznek más közel-keleti és afrikai országok is. Moszkva az idén több millió tonnával növelte a mezőgazdasági exportját, és újabb termőterületeket alakít ki.
Az Ukrajna (és az ott birtokos amerikai nagyvállalatok) érdekeit feltétlenül kiszolgáló brüsszeliták tehát nemcsak az európai gazdákat teszik tönkre, de közvetetten Moszkvát támogatják.
Bár az ambiciózus Green Deal a gazdák felháborodása miatt gyakorlatilag megbukott, és Ursula von der Leyen bejelentette annak visszavonását, nem remélhetjük, hogy a brüsszeli döntéshozóknak megjött volna az eszük. Majd agyalnak tovább, kinek, kiknek a kárára lehet tovább szítani a háborút, gyártani, vásárolni a fegyvereket, hogy az USA hadiipara olajozottan pörögjön. Szlovákiában ráadásul súlyosbítja a gazdák helyzetét, hogy a földalapú támogatások kifizetése is késik, így a gazdák kénytelenek a bankokat hizlalni, hiszen vetni, műtrágyázni kell, meg kell vásárolni az egyre drágább üzemanyagot. Vagy bedobni a törülközőt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 9. számában.
