Az egész világon engedélyezhetik a héten a kínai vakcinát

2021. április 29., 14:13
ma7

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hírek szerint napokon belül engedélyezi a kínai Sinopharm-vakcina alkalmazását, miután a gyártó minden szükséges dokumentumot elérhetővé tett a szakemberek számára. A kínai vakcináról már korábban megállapította a világszervezet, hogy hatékony és biztonságos, Magyarországon már közel egymillió, a világban több mint 100 millió embert oltottak be vele hatékonyan és biztonságosan.

Kínai vakcina
Fotó: Origo
Rusvai MIklós virológus

Nem is meglepő, hogy egyre több európai uniós tagállam érdeklődik a kínai vakcina iránt. Angela Merkel német kancellár például szerdán kijelentette, hogy a WHO-n keresztül Németországnak is el kell ismernie a Sinopharmot. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ma, vagyis április 29-én véglegesíti a jelentést arról, hogy ajánlják-e globálisan alkalmazásra a kínai Sinopharm-vakcinát. Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójának vakcinákkal kapcsolatos ajánlásokat is megfogalmazó szakértői csoport március végén jelentette be, hogy a kínai Sinopharm és a Sinovac előzetes vizsgálata alapján a vakcinák bizonyítottan biztonságosak és jó hatékonyságúak a Covid-19-betegség megelőzésében.

Az úgynevezett veszélyhelyzeti engedélyezési folyamatra (EUL – Emergency Use Listing) azért van szükség, hogy közegészségügyi válsághelyzetben vagy ahhoz mérhető esetekben meghatározott kritériumok alapján engedélyezze az egyébként még állandó engedélyt nem kapott oltóanyagok korlátozott idejű felhasználását.

Ahhoz, hogy valaki megkaphassa az engedélyt, a gyártónak be kell nyújtania a WHO-nak a gyártásminőségre vonatkozó adatokat, klinikai és nem klinikai fázisú vizsgálati adatokat, a vakcina biztonságának, hatékonyságának és minőségének ellenőrzésére vonatkozó részletes terveket, valamint egyéb, például a feliratozással kapcsolatos részleteket. 

Hogyan véd a Sinopharm a koronavírus ellen?

A Sinopharm inaktivált, azaz elölt koronavíruson alapuló első generációs oltóanyag. Az inaktivált vírusrészecskék, elsősorban a víruson lévő fehérjetüskék késztetik az antitesttermelésre az immunrendszert, felkészítve a szervezetet a kórokozó elleni védekezésre.

A kutatók három különböző koronavírus-variánst izoláltak betegekből, majd a kórokozókat úgynevezett bioreaktorban (majomvesesejtekben) tenyésztették. Amikor már megfelelő mennyiségben álltak rendelkezésre a vírusrészecskék, egy béta-propiolakton nevű vegyülettel kezelték őket, amely semlegesíti a kórokozó génjeit, ezáltal többé nem tud szaporodni, viszont a vírusrészecske – és így az immunválaszt kiváltó vírusfehérje, a tüske – épen marad.

Ez a technológia már egy jól bevált, régóta használt módszer, amelyet fél évszázada alkalmaznak a tudományos világban. Többek között ezen az elven működik az influenza elleni védőoltás is. Fontos kiemelni azt is, hogy mivel ez az oltóanyag elölt vírust tartalmaz, nem tud megbetegedést okozni. 

Rusvai Miklós virológus nemrég arról beszélt, hogy a Sinopharm melletti egyik legfontosabb érv az, hogy eddig senki nem betegedett meg súlyosan, akit ezzel a hatóanyaggal oltottak.

Szintén rendkívül pozitívan írt a kínai oltóanyagról a világszerte elismert The Lancet tudományos szaklap, amely kiemelte, hogy a kínai Sinopharm-vakcina hatásos a dél-afrikai mutáns ellen is. A szaklap azt állítja, hogy a vakcina az egyik legveszélyesebb mutáns ellen is hatásos. Az Egyesült Arab Emírségekben folytatott klinikai vizsgálatokból pedig az derült ki, hogy a korábbi 79 százalék helyett a Sinopharm akár a 86 százalékos hatékonyságot is elérheti.

A keleti vakcinának köszönhető az is, hogy Magyarország az Európai Unión belül az első országok között kezdte meg a nyitást, és hazánkban zajlik az unió második legsikeresebb oltási kampánya. Ennek köszönhetően május elejéig mindenki hozzájuthat a vakcinához, aki hajlandó élni az oltás lehetőségével.

A kínai vakcina iránt egyébként már több európai uniós tagország is érdeklődik látva a kudarcba fulladt közös brüsszeli vakcinabeszerzést. Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a 6. német-kínai kormánykonzultáció előtt arról beszélt, hogy Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen használt oltóanyagokat.

Kövesse facebook oldalunkat is!