Az amerikai külügyminiszter Csehországban
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki kedd óta tartózkodik hivatalos látogatáson Csehországban, szerdán Andrej Babiš kormányfővel találkozott.
Megbeszélésükön szóba kerültek a kereskedelmi kapcsolatok, a koronavírus elleni küzdelem kérdései, de a térség iránti fokozódó kínai és orosz érdeklődés is.
Megfigyelők rámutatnak arra, hogy amerikai vállalatok is szívesen közreműködnének az atomerőmű befejezésében, ezért is ellenzik, hogy orosz vállalatok kapjanak megrendelést.
A sajtóértekezleten érintették a fehérorosz elnökválasztás körüli helyzetet is. Mike Pompeo kifejtette:
Szerinte az Egyesült Államok már felszólította a fehérorosz hatóságokat, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a civil tüntetők ellen, s ez az álláspontja változatlan.
- tette hozzá a külügyminiszter.
Andrej Babiš "sokkolónak, botrányosnak" minősítette a fehéroroszországi fejleményeket, szerinte a tüntetők elleni erőszak alkalmazása "elfogadhatatlan".
- hangsúlyozta a cseh kormányfő.
Az amerikai külügyminiszter kedden Pilsenben járt, ahol a térséget a németektől 75 éve felszabadító amerikai hadsereg parancsnokára, Patton tábornokra emlékeztek.
Pompeo szerdán még beszédet mond a cseh szenátusban és tisztelgő látogatást tesz Miloš Zeman cseh köztársasági elnöknél is.