2023. január 30., 19:35

A szerb elnök szerint Belgrád örökké hálás lesz Miloš Zemannak

Miloš Zeman nagyon népszerű Szerbiában, mert olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amilyenre nem volt példa Európában, megmutatta, hogy a nagy és bátor emberek írják a történelmet, és a tettéért Szerbia és a szerb nép örökké hálás lesz neki - mondta Aleksandar Vučič szerb köztársasági elnök hétfőn Belgrádban, a cseh hivatali kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: TASR/AP

A szerb államfő arra utalt, hogy Miloš Zeman többször is bírálta Koszovót,

amiért az 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, és arról is beszélt, felülvizsgálná Koszovó függetlenségének cseh elismerését, és támogatná annak visszavonását.

Négy évvel ezelőtti belgrádi látogatása alkalmával a cseh államfő úgy fogalmazott:

egy háborús bűnösök által vezetett államnak nincs helye a demokratikus országok között.

Amit Koszovóval kapcsolatban mondott, azt a szerbek soha nem felejtik el

- húzta alá Aleksandar Vučič.

A szerb elnök arra is rámutatott, hogy

Szerbia és Csehország diplomáciai és gazdasági kapcsolatai az utóbbi években jelentősen javultak, a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom például tavaly elérte az 1,7 milliárd eurót, és a várakozások szerint idén eléri a kétmilliárdot.

Számos téren működik együtt a két ország - fűzte hozzá, majd arra is kitért, hogy a fegyvergyártásba történő beruházásokról is egyeztettek. Mint mondta, sem Szerbia, sem Csehország nem ad el fegyvert sem Oroszországnak, sem Ukrajnának, de a cél az, hogy sok más országgal legyen ilyen együttműködésük.

Miloš Zeman közölte: méltányolja, hogy

Szerbia is elítélte Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, mert nem engedhető meg, hogy bármely ország megtámadja a szomszédját.

A cseh elnök arra emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt, a szerb elnök prágai látogatása alkalmával bocsánatot kért, amiért - noha Csehország a NATO tagja -, engedélyt adott arra, hogy 1999-ben - Jugoszlávia bombázása idején - a NATO gépei használhassák a cseh légteret.

Elhangzott: mind Szerbia, mind Csehország elítéli Oroszország Ukrajna elleni támadását, tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét, és továbbra is küld humanitárius segélyt Ukrajnának, ugyanakkor Szerbia az egyetlen ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen.

Aleksandar Vučič hozzátette, erre a lépésre könnyű magyarázatot adni, különösen annak fényében, hogy Szerbiának már vannak tapasztalatai a büntetőintézkedésekkel kapcsolatban.
Ezúttal nem fejtette ki, de a szerb elnök korábban már beszélt arról, hogy a szankciók Jugoszláviával szemben sem voltak hatékonyak, ezért Belgrád úgy véli, Moszkvával szemben sem lehetnek eredményesek.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.