2021. november 22., 12:46

A brit kormány már kínai és indiai vakcinákat is elfogad a beutazáshoz

A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.

Már máshonnan is jöhetnek
Illusztráció
Fotó: pexels.com

A korábbi szabályozás értelmében azok utazhattak be Angliába könnyített feltételekkel, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal.

A brit közlekedési minisztérium által két hete bejelentett, hétfőn brit idő szerint hajnali 4 órakor érvénybe lépett módosítás alapján ez a lista kiegészült az Egészségügyi Világszervezet veszélyhelyzeti alkalmazhatósági vakcinalistáján (WHO EUL) szereplő kínai Sinovac- és Sinopharm-vakcinákkal, valamint az indiai Covaxin oltóanyaggal.

A brit kormány szintén hétfőtől teljesen beoltottnak tekinti a még nem felnőttkorú beutazókat, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek Angliába és kaptak-e oltást.

Az eddigi szabályozás szerint azoknak az 5 évesnél idősebb gyerekeknek, akik vagy Nagy-Britanniában élnek, vagy olyan országokban, amelyeknek oltási programját a brit kormány elismeri, érkezésük után nem kellett karanténba vonulniuk és indulás előtt sem kellett koronavírus-tesztet elvégezniük, akkor sem, ha még nem kaptak oltást. Nekik is csak az érkezés utáni második nap elteltéig kellett elvégezniük egy gyorstesztet.

A hétfő hajnalban életbe lépett módosítás alapján ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak, aki még nem töltötte be a 18. életévét, függetlenül attól, hogy melyik országban él.

A brit kormány jelenleg 150 ország oltási programját fogadja el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.