„A bíróságon találkozunk” – üzente kormányának Greta Thunberg
A Magyar Nemzet ismerteti azt az esetet, hogy fiatal svéd aktivisták, köztük a már világhírre vergődött Greta Thunberg beperelték saját kormányukat, mert nem tartják elégségesnek a kabinet környezetvédelmi terveit.

A bíróság most majd meg fogja vizsgálni az ügyet, sőt esetleg kérdéseket intéz az államhoz. Az egész jogi eljárás évekig eltarthat, ám kormánytól függetlenül öngól lenne mindezt nem komolyan venni – foglalta össze véleményét Jonas Ebbesson, a Stockholmi Egyetem környezetjog professzora.
Svédország soha nem kezelte krízisként az éghajlatválságot – mondta a fiatalokat tömörítő szervezet, az Aurora szóvivője az Associated Press hírügynökségnek.
A német legfelsőbb bírósága tavalyi döntése értelmében például a kormánynak módosítania kellett a klímacéljait – ezzel öt évvel korábbra, 2045-re kitűznie a karbonsemlegességet – azért, hogy elkerülje a „fiatalok indokolatlan megterhelését”.
A svéd államnak most majd be kell bizonyítania, hogy eleget tesz a párizsi klímaegyezményben és az európai emberi jogi konvencióban megfogalmazott ígéreteinek.
Mások ugyanakkor álszentnek tartják a klímaaktivistát, mondván, nem azokra a valóban égető problémákra fókuszál, mint a szénerőművek visszakapcsolása, vagy az Atlanti-óceánon egyre sűrűbben közlekedő, cseppfolyósított földgázt szállító tankerhajók ügye.