2022. március 19., 13:41

Mi lesz a mindennapi kenyerünkkel?

Miközben Európa nagy részét lassan hatalmába keríti a háborús pszichózis és megvetendő lesz minden, ami orosz, egyre több józan szakértő fejezi ki az Oroszországot sújtó szankciók miatt érzett aggodalmát.

Fotó: pixabay.com
Képünk illusztráció.

Az már közmondásos, hogy orosz gáz nélkül, legalábbis a következő 5-10 évben gyakorlatilag lehetetlen biztosítani az Európai Unió energiaigényét. A nagyjából 500-520 milliárd köbméternyi szükségletet 80%-ban importból, az importigény 40-45%-át pedig Oroszországból fedező EU lehetetlen helyzetbe kerülhet az oroszokat sújtó szankciókkal. A sokak által messiásként várt, főként az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított gáz egyelőre nem képes érdemben mérsékelni a hiányt, abból a legjobb évben sem jött több 22 milliárd köbméternél. 

Gyorsan tisztázzuk is: nem arról van szó, hogy a szankciók ne fájnának az orosz rezsimnek. Ellenkezőleg, nagyon is megérzi majd az orosz gazdaság, de ezzel törődjenek az orosz politikusok, közgazdászok és újságírók. Minket az európai gazdaság érdekel, azon belül is az, hogy a szűkebb régiónk megérzi-e majd, ha hirtelen leáll az orosz földgáz vagy megszűnik a búzaimport.

A válasz egyértelmű igen! Hogy az Európai Unió fékevesztett vezetői azt javasolják, csavarjuk le otthonunkban a fűtést, így szolgálva a szent ügyet, szót sem érdemel. Megszoktuk, ezek ennyire elszakadtak a valóságtól, csakhogy ez már kezd félelmetessé válni. Azonkívül ugyanis, hogy fázni fogunk, ideje lenne belátnunk, a globális élelmiszer-ellátási láncok összefonódása miatt talán éhezni is, amennyiben kiesik a rendszerből az orosz és az ukrán mezőgazdasági termelés.

Lássuk a számokat!

A háborútól függetlenül is azt tapasztaljuk az elmúlt években, hogy folyamatosan emelkedik a különböző élelmiszerek ára. A Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet (International Food Policy Research Institue - IFPRI) szerint 2011–2013 óta nem álltak ilyen magasan az élelmiszerárak, mint a háborút megelőző hónapokban. Ennek a többi között az is az oka, hogy az élelmezési láncok annyira össze-gabalyodtak, hogy globálisan érzékelhető árfelhajtó hatása lehet a gyenge dél-amerikai szójatermésnek vagy annak, hogy Malajziában rosszul sikerül az olajpálma betakarítása. 

Az orosz és ukrán élelmiszeripar és mezőgazdaság elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna nettó gabonaimportőr volt, ma a világ ötödik legnagyobb búzaexportőre évi 15-20 millió tonnával. Az orosz búzaexport a Szovjetunió szétesése után mindössze egymillió tonna körül mozgott, ehhez képest az orosz–ukrán háború előtti években már évi 30-40 millió tonnányi búzát exportáltak, főként Ázsiába és Afrikába.

Teljesen egyértelmű, hogy mára mindkét ország a globális élelmiszer-ellátás megkerülhetetlen résztvevőjévé vált. Sokatmondó adat, hogy a világon egy év alatt gazdát cserélő áruk kalóriaértékének 12%-a(!) orosz vagy ukrán exportból származik. Alig van számottevő gabona, amelynek globális exportját ne határozná meg az orosz és ukrán piac. A világpiacokon gazdát cserélő árpa negyede ebből a két országból érkezik, a napraforgó piacának mintegy 20%-át Oroszország adja, a búzánál ez az arány már 24%, ráadásul ehhez jön még Ukrajna a maga tíz százalékával. Fontos megjegyezni, hogy ezekben a statisztikákban az EU egy gazdasági egységként szerepel, így az Unió tagállamai közti kereskedelem volumenét nem tartalmazzák.  

Nyilván régiója válogatja, hogy mennyire függ az orosz és ukrán piactól. Magyarország és Szlovákia sem szorul(na) a búza importjára. A Magyarországon évente megtermelt 5-6 millió tonna búza mintegy 40-45% külföldre megy, Szlovákiában ez az arány időnként még magasabb is. A piaci mechanizmusok miatt persze mindkét ország importál búzát és más gabonákat is, de a közérthetőség kedvéért ezt most hagyjuk is ennyiben.

Azt kell megértenünk, hogy Európa nagy részén nem a kenyér megléte lesz a kérdés, hanem az ára. Észak-Afrika vagy a Közel-Kelet országai ugyanakkor nettó importőrök, alig akad olyan mezőgazdasági termény, amelyből ne szorulnának behozatalra, némelyikük a teljes import több mint felét Oroszországból és Ukrajnából biztosította a háború előtt. Egy elképesztő adat: Libanon teljes búzaimportjának kétharmada jött Ukrajnából és Oroszországból az elmúlt években, de az EU-ba, sőt Kínába is rengeteg ukrán gabona érkezik minden évben.

Elszállt árak

Mivel nem tudni, lesz-e idén orosz és ukrán export, a tőzsdéken a kereskedők igyekeznek minél előbb lekötni az árakat, attól tartva, később csak rosszabb lesz a helyzet. Elcsépelt gazdasági közhely, de tény, a keresleti piac értelemszerűen felhajtotta az árakat. Épp ez az oka annak, hogy a magyar kormány a múlt hét végén megteremtette a gabonaexport leállításának a lehetőségét. Az árfelhajtó hatás miatt ugyanis félő, egyszerűen kiszivattyúznák a jó minőségű, viszonylag olcsó magyar gabonát az országból. Ugyanez a jelenség Szlovákiában is előfordulhat majd, de egyelőre nem tudni, a szlovák kormány tervez-e hasonló intézkedést.

Fotó:  pixabay.com

Az élelmezési láncok annyira egymásba fonódtak, hogy egyetlen ismeretterjesztő cikk keretében tulajdonképpen össze sem lehet foglalni, hány pilléren nyugszik az élelmiszer-ellátás biztosítása. A fentiekben inkább csak ízelítőt szerettünk volna adni az összefonódásokról, bizonyítva azt, hogy Ukrajna, de még inkább Oroszország megkerülhetetlen, kulcsfontosságú szereplői a világ élelmezésének.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy szankciók miatt esnek-e ki az ellátási láncból vagy azért, mert a területükön dúló háború miatt nincs, aki betakarítsa a termést, más-más formában, de mindkettőnek óriási hatása lesz a világ élelmezésére. 

A valódi probléma

Abban a legtöbb elemző egyetért, hogy Európát nem fenyegeti közvetlen élelmiszerhiány. Az orosz és ukrán piac kiesése miatt nem attól kell rettegnünk, hogy nem lesz gabona a malomban, liszt a péknél és kenyér a boltban. Az árak elszabadulásától kell tartanunk. Arról ugyanis kevesen beszélnek, hogy a fellendülő orosz mezőgazdaság már a háború előtt is kifelé szorította hagyományos exportpiacaikról az európai búzatermelőket, például a franciákat Észak-Afrikából. 

Az orosz búzaexport nagy része eddig Egyiptomba, Törökországba és Bangladesbe ment, de volt olyan év, hogy az EU is elvitte az orosz búzaexport 20%-át. Nem azért, mert az Uniónak nem lenne elég, csak Franciaország 15-20 millió tonna búzát ad el évente külföldre, egyszerűen a piac törvényei miatt. Ezek a törvények „borulnak” most azzal, hogy az orosz búza már nem Európába jön majd, hanem olyan piacokra, ahonnan éppen az európai termelőket túrják majd ki. És, hogy örömünk teljes legyen, alig néhány év alatt belépett a gabonák, főként a búza exportpiacára India is (búzából lassan évi 7-8 millió tonnánál járnak), Kína pedig már ott toporog az előszobában. Érdekes idők jönnek!

Megjelent a Magyar7 2022/11.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.