Bizonytalanság és alkalmazkodás az aratás küszöbén
Már Gömörben is megkezdődött az aratás, az első kombájnok már kivonultak a határba, a gazdák azonban vegyes érzésekkel figyelik a betakarítást. Bár az aratás a megszokott időben kezdődött, a tavaszi csapadékhiány és a rendkívüli hőség már most meglátszik a termésen. A hozamok elmaradnak a megszokottól, miközben a termelési költségek tovább emelkedtek, a felvásárlási árak viszont alig változtak.
Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdetét jelzi, és ez idén sem volt másként. Jólészen Zagiba Tamás június 29-én látott hozzá az őszi árpa betakarításához. Az első eredmények még némi bizakodásra adtak okot, az árpa hektáronként körülbelül négy tonnát termett, ami a térség adottságait figyelembe véve még elfogadhatónak számít. Mint később kiderült, ez inkább kivétel, mint szabály.
– Az árpa még ősszel kellően megerősödött, ezért jobban viselte a tavaszi aszályt. A többi kultúránál azonban már most látszik a csapadékhiány hatása – mondja.
A tavasz ugyanis rendkívül száraz volt. Áprilisban és májusban összesen alig húsz milliméter csapadék hullott, éppen abban az időszakban, amikor a gabonafélék fejlődése szempontjából a legnagyobb szükség lett volna a nedvességre. Ezt követően pedig megérkezett a hőség, több napon át 35 Celsius-fok fölötti értéket mutattak a hőmérők. Ennek következtében a búza néhány nap alatt beérett, illetve, ahogy Zagiba Tamás fogalmaz, besült. Ennek következményeként korábban lehet aratni, viszont romlik a termés minősége. A szemek kisebbek, könnyebbek, csökken a fajsúlyuk és a beltartalmi értékük is. A gazda szerint az idei gabona mennyiségben és minőségben is gyengébb lesz az átlagos éveknél.
Burkus Imre tornagörgői gazdálkodó és falugazdász hasonló képet fest. Bár szerinte a Gömör–Tornai-karszt térségében a helyzet valamivel kedvezőbb, mint az ország más vidékein, a terméscsökkenés itt is egyértelmű.
– magyarázza hozzátéve, ma már szinte lehetetlen általános képet adni a termésről.
– Lokálisan óriási különbségek alakulnak ki. Néhány kilométer is eldöntheti, hogy valaki átlagos vagy gyenge termést takarít be.
Az ország más részein ennél is rosszabb a helyzet. Olyan térségekben, ahol korábban hét-nyolc tonnás árpatermések voltak megszokottak, idén sok gazda már a négy tonnának is örül. Burkus Imre szerint több helyen a termés akár a felére is visszaesett.
A két gazda egyetért abban, hogy az idei év legnagyobb problémája nem pusztán az aszály, hanem az időjárás kiszámíthatatlansága. A korábbi évtizedekben is előfordultak szárazabb időszakok, de ma már szinte évről évre szélsőségesebb viszonyokkal kell számolni.
– mondja Burkus Imre.
Zagiba Tamás is hasonló tapasztalatokról beszél. Felidézi, hogy két évvel ezelőtt éppen a túl sok csapadék miatt veszett oda a teljes burgonyatermésük.
– Akkor nem tudtunk felszedni egyetlen burgonyát sem, mert egyszerűen megrohadt a földben. Most pedig az aszály okoz ugyanekkora problémát.
A szélsőséges időjárás nem csak a gabonát érinti. A rétek is kevesebb takarmányt adnak, kevesebb a fű. Az állattenyésztők már most igyekeznek biztosítani a szénát és a lucernát, mert később még nehezebb lesz hozzájutni.
Miközben a termés csökken, a gazdák költségei folyamatosan emelkednek. Az üzemanyag, a vetőmag, a műtrágya és a növényvédő szerek ára is magasabb lett az elmúlt időszakban.
– Ha a termés kisebb, a kiadások magasabbak, a felvásárlási árak pedig nem emelkednek, abból komoly pénzügyi problémák lesznek – mutat rá Burkus Imre.
Mindkét gazda szerint éppen ez az egyik legnagyobb gond. Az aszály miatt sokan arra számítottak, hogy a kisebb kínálat magasabb felvásárlási árakat eredményez majd, ez azonban egyelőre nem következett be. Az árak viszont lényegében ugyanott vannak, ahol tavaly voltak. Sokan kénytelenek aratás után rögtön eladni a termést, mert nincs elegendő raktárkapacitásuk. Ezt pedig a felvásárlók is tudják.
A gazdák szerint az alkalmazkodás ma már nem választás kérdése, hanem a túlélés feltétele.
Az öntözés azonban a térség jelentős részén továbbra sem jelent reális megoldást. Nincs megfelelő infrastruktúra, sok helyen víz sincs elegendő mennyiségben. Ezért inkább a talaj vízmegtartó képességének javítására helyezik a hangsúlyt. Minél kevesebbet bolygatják a földet, takarónövényeket vetnek, a tarlót meghagyják, emellett igyekeznek növelni a talaj szervesanyag-tartalmát.
A klímaváltozás hatására a vetésszerkezet is átalakul. A kukorica egyre kockázatosabb, sokan inkább napraforgót, szóját vagy cirokot vetnek, mert jobban viselik a szárazságot. A repce viszont fokozatosan háttérbe szorul.
A hőség nemcsak a szántóföldeken okoz gondot. Gombaszögön Hamelli Zsuzsa, a helyi kertészet társtulajdonosa nap mint nap azt tapasztalja, hogy a növények számára a szélsőséges meleg legalább akkora kihívás, mint a vízhiány.
– mutat rá.
Hozzáteszi, az időjárás évről évre szélsőségesebb. A kertészet számára a biztos vízellátás már a telephely kiválasztásakor alapvető szempont volt. Bár közvetlenül a Sajó mellett működnek, öntözésre soha nem használják a folyó vizét. A közeli forrásokból és saját kutakból nyerik az öntözővizet, illetve időnként a halastóból.
– Minden csepp vízzel gazdálkodni kell. Csepegtető rendszert használunk, amely közvetlenül a növény gyökeréhez juttatja a vizet. Az öntözés döntő része éjszaka történik, amikor kisebb a párolgási veszteség – magyarázza.
Szükség esetén öntöződobot is bevetnek, amely azonban jelentős üzemanyagköltséget jelent. A kertészet ezért folyamatosan keresi a víztakarékos megoldásokat.
A klímaváltozás a vásárlói igényeket is átalakítja. Egyre nagyobb az érdeklődés a mediterrán növények iránt, olajfák, citrusfélék, pálmák kerülnek a kertekbe, s így a kertészet kínálatába is. Ugyanakkor Hamelli Zsuzsa úgy véli, nem szabad megfeledkezni az őshonos növényekről sem.
– Én szeretnék visszatérni az őshonos növényekhez, amiket a nagymamám kertjében láttam. Ezek mára nagyrészt eltűntek. A muskátli, az orgona vagy a régi évelők ma is megállják a helyüket.
A kertészetben azt is tapasztalják, hogy egyre többen keresik a kevés gondozást igénylő évelő növényeket, miközben csökken az egynyári virágok iránti kereslet.
Az elmondottak arra mutatnak rá, hogy a mezőgazdaság jövője ma már nem csupán a termésen múlik. A klímaváltozás, az emelkedő költségek, a munkaerőhiány és a bizonytalan piac egyszerre nehezíti a gazdák helyzetét.
Burkus Imre szerint a legnagyobb kérdés az, hogy lesz-e, aki folytassa ezt a munkát.
– A gazdatársadalom öregszik. A fiatalok látják, mekkora kockázatot jelent ez a pálya, ezért sokan más hivatást választanak.
Hamelli Zsuzsa úgy véli, ugyanilyen fontos lenne, hogy a fogyasztók tudatosan a helyi termelőket támogassák.
Mi itt élünk, ugyanazt a paradicsomot esszük, amit a vásárlóinknak is árulunk. A minőségből nem engedhetünk. De ha mindenki csak az olcsó importot választja, egyszer elfogynak a helyi termelők."
Zagiba Tamás számára azonban a sok nehézség ellenére sem kérdés, hogy marad a föld mellett.
– Néha én is felteszem magamnak a kérdést, miért csinálom. Aztán körbenézek a határban. Látom a megművelt földeket, és tudom, hogy ezt nem lehet csak úgy itt hagyni. Ez nemcsak munka, hanem életforma.
Az aratás már többről szól, mint a betakarított tonnákról. A gazdák ma már nemcsak a csökkenő terméssel küzdenek, hanem egy olyan, folyamatosan változó környezettel is, amelyhez minden évben újra alkalmazkodniuk kell. Az időjárást nem lehet befolyásolni, de a földet művelők napról napra, kitartással, tudással és találékonysággal még a legnehezebb körülmények között is igyekeznek megőrizni azt, ami generációk munkájával épült fel.
Megjelent a Magyar7 2026/28.számában.
