Vérgőzös adósságtörlesztés
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc tábornokai között fontos szerep jutott Kiss Ernőnek (1799–1849), aki az aradi vértanúk egyike volt és Haynau „kegyelemből” nem felakaszttatta, hanem kivégző osztag elé állíttatta. Feljegyezték, hogy az első sortűzben csak megsebesült, mire maga vezényelte a katonákat, hogyan végezzenek vele másodszorra.
Arról ritkábban esik szó, hogy Kiss Ernő az egyik leggazdagabb főtisztje volt a szabadságharcnak, aki már korábban azzal hívta fel magára a figyelmet – még a 2. Hannover huszárezred parancsnokaként –, hogy a tiszteknek a saját pénzéből olyan egyenruhát varratott, amelyen valódi arany sujtások, egyedi tervezésű gombok voltak. Különösen nagy gondot fordított a lovak felszerelésére, amely fénymázas bőrből készült, a lószerszámokat aranyozott és ezüstözött veretek ékesítették.
Kiss Ernőnek volt egy jól megfizetett francia szakácsa is, aki remek ételeket főzött, és ezt a parancsnok tisztjei is elismerték, mivel gyakran vendégeskedtek nála. Időnként pénzzel segítette ki kártyaadósságba keveredett, vagy anyagi nehézségekkel küzdő beosztottjait, de olykor feletteseit is.
A 2. Hannover ezred 1846-tól a Délvidéken, a Bánságban tevékenykedett és formálisan a temesvári katonai kerület alá tartozott, amelynek parancsnoka 1847-től Julius Jacob von Haynau (1786–1853), a később „bresciai hiénaként” elhíresült osztrák tábornok volt. Vagyoni helyzete – ellentétben Kiss Ernőével – igencsak zilált volt. Miután törvénytelen születése okán a féltestvérei örökölték a mesés családi vagyont, neki viszont a zsoldjából kellett megélnie, ráadásul korán elvált és egy olasz nő volt a szeretője, ezért neki kellett biztosítania az asszonyok egzisztenciáját is. A tiszti reprezentáció – az egyenruha, a lovak felszerelése, a főtisztek számára rendezett számos fogadás stb. – is sok pénzt igényelt, ezért állandó anyagi gondokkal küszködött. Végül kölcsönért folyamodott Kiss Ernő ezredeshez, aki komoly összeggel kisegítette, még kamatot sem számolt fel érte.
Később, már 1848 tavaszán Haynau összekülönbözött a Batthyány-kormány hadügyminiszterével, Mészáros Lázárral, megvetette a forradalmi változásokat és 1848 áprilisában Temesváron az új katonai és polgári vezetés képviselői előtt becsmérelte a magyar nemzetet, a forradalom vívmányait és magát a kormányt is. Kiss Ernő, aki jelen volt ezen az összejövetelen, kikérte magának és szembeszállt közvetlen felettesével, sőt jelentette az esetet Pestre. Batthyány Bécsben elérte, hogy Haynaut felmentették és Itáliába vezényelték, ahol viszont keményen megbüntette az osztrákok ellen fellázadt forradalmárokat.
Kiss Ernő 1849 késő nyarán „került ismét kapcsolatba” Haynauval, akit a császári udvar a magyar honvédség ellen harcoló osztrák sereg főparancsnokává nevezett ki és 1849. augusztus 9-én a temesvári csatában megsemmisítő győzelmet aratott a Bem József vezette magyar honvédsereg felett. Ezt követően hadbíróság elé állította a magyar tábornokok nagy részét és Aradon kivégeztette őket. Kiss Ernőnek természetesen nem fizette vissza az adósságát, hanem a császári kincstár javára elkoboztatta a birtokait, a magtárak gabonakészletét, a jószágállományt. Ugyanakkor személyes ingóságainak nagy részét: az eleméri kastélyban elhelyezett luxustárgyakat, értékes festményeket, díszkardokat és parádés lószerszámokat megtartotta magának.
Ugyancsak kisajátította a kastélyban talált készpénzt, valamint a mintegy 14 mázsa tömegűre taksált ezüst evőeszközöket és étkészletet is, amiről persze már nem tett jelentést a bécsi udvarnak. Az aradi foglyoknak emellett a saját kivégzésük és fogva tartásuk költségeit is meg kellett fizetniük. Haynau még a rab Kiss Ernőtől is kölcsönkért egy tetemes összeget, aki ezt annak reményében adta neki, hogy javíthat saját és rabtársai helyzetén.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/46. számában.