2018. október 28., 18:12

Többszáz néptáncos gyerek ropta a somorjai Katicán

Október 27-én került megrendezésre a Katica Fesztivál a Somorjai Városi Művelődési Központban. A gyermek néptánctalálkozón idén is több mint háromszáz gyermek vett részt. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a régió gyermek néptánccsoportjainak a találkozásra, a szórakozásra és a tanulásra, valamint egymás megismerésére. A gyermekközpontú fesztivál nagy hangsúlyt fektet a gyermekek néptáncismereteinek elmélyítése mellett a képesség- és készségfejlesztésére is. A szórakozással és tanulással eltelt nap végén a kétórás gálaműsorban a gyermekcsoportok teltház előtt mutatták be műsorukat.

Katica Gyermek Néptáncfesztivál
Galéria
+27 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

A gyermek néptáncfesztivált az Aranymetszés – Somorja Kultúrájáért Társulás rendezte meg a Csali Gyermek Néptáncegyüttessel karöltve. Nagy Myrtil, a Csali vezetője és a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a Katica Fesztivál megvalósítását a Bethlen Gábor Alap és a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

Fotó:  Szabados Kati

A reggeltől estig tartó rendezvényen több helyszínen is folytak a foglalkozások. A nagyteremben a nagyobb gyerekeknek néptáncoktatás zajlott, az előtérben a kisebbek népi gyermekjátékokat játszhattak, táncoltak, énekeltek és kézművesfoglalkozásokon vehettek részt. Délután Korpás Éva Libidáridom című koncertjét hallgathatták meg.  

Fotó:  Szabados Kati

Az esti gálaműsorban a jelen lévő tíz együttes táncaiban gyönyörködhetett a közönség. A talpalávalót a Csali zenekar, valamint Varsányi Ildikó  és zenész barátai húzták. A zenészek egész nap muzsikáltak a gyerekeknek, a foglalkozásokon és az oktatásokon is.

Fotó:  Nagy Flórián

A somorjai Pici Csali és a Kis Csali kezdték az esti gálát, csallóközi játékokat és mátyusföldi táncokat mutattak be. Az egyházkarcsai Alsó Pintű Subridom című koreográfiája somogyi játékokból és táncokból állt. A felsőszeli Höcögő gömöri, a dunaszerdahelyi Kis Csallóközi mezőkölpényi táncokkal állt színpadra. Vágkirályfáról is érkezett néptánccsoport Somorjára, a Muskátlis, akik csallóközi táncokat hoztak. A szenci Möggyes koreográfiájában Vág-Garam közi táncokat láthatott a közönség.

Fotó:  Szabados Kati

A gála utolsó részében a frissen díjazott csoportok álltak színpadra. A szeptemberben Füleken megrendezett Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztiválon aranysávos minősítést szerzett Apró Csallóközi és az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes mutatta be győztes koreográfiáját.

Fotó:  Szabados Kati

Az est legutolsó fellépője a házigazda Csali Gyermek Néptáncegyüttes Nagy Csali csoportja volt. Az idén negyven éves együttes a 2016-os Fölszállott a páva, televíziós tehetségkutató verseny néptánc kategóriájának győztese lett. Ebben az évben megkapta Somorja város Pro Urbe Díját és átvehette a Csallóköz Kultúrájáért Díjat is.

Fotó:  Szabados Kati

A Nagy Csali fellépése után, a Katica Fesztivál záróakkordjaként együtt táncolta a nap folyamán megtanult magyarbődi táncokat a csaknem 350, viseletbe öltözött néptáncos gyerek. A közönség és a táncosok is maradandó élményekkel gazdagodtak a somorjai találkozón.

Fotó:  Szabados Kati

 

Katica Gyermek Néptáncfesztivál
Galéria
+27 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.