2018. július 16., 12:59

Pócs Tamarával Südi Iringó tánciskolájától a Maffia Swingig

Több felvidéki tagja is van a piliscsévi Maffia Swing tánccsoportnak, amely közreműködik az augusztus 3-án és 4-én a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatandó Száz év szerelem című sikergyanús musicalben. Egyikük, a 21 éves fűri Pócs Tamara a napokban táncfoglalkozást vezetett a komáromi Szabadidőközpont által szervezett első sporttáborban, ahol táncos karrierjéről faggattuk őt.

pocs-tamara-4-jpg
Galéria
+6 kép a galériában

A Szlovák Műszaki Egyetem harmadéves hallgatója kamaszkorától táncol, és számos jelentős sikert tudhat magáénak.

"Elég későn, 12-13 évesen kezdtem el táncolni, s az oktatóim szerint tehetségesnek bizonyultam. Majd az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium elsős diákjaként sikerült bejutnom a budapesti Südi Iringó Szőgyénben nyílt tánciskolájába, ahol latin-amerikai táncokkal foglalkoztunk. Az ottani tánccsoporttal négy éven át több hazai, magyarországi és romániai versenyen vehettem részt. Többszörös szlovákiai bajnokká váltunk, 2013-ban pedig európai bajnoki címet nyertünk. Ezen sikerek arra ösztönöztek, hogy ne hagyjam abba a táncolást, amit egyre jobban megszerettem. Közben tudatosítottam, hogy ez egy nagyszerű sportág, amely ráadásul az alakformázáshoz is hozzájárul" - szólt első sikereiről a fűri diáklány.

Miután felvételt nyert az említett pozsonyi egyetemre, orvosi kémiát tanul, s egy évig mellőzte a táncot. Mivel hiányérzete támadt, tavaly jelentkezett és szeptemberben fel is vették őt a pilisi Kolibri STE piliscsévi Maffia Swing Stúdiójába.

„E sport- és táncegyesület keretében több tánccsoport működik, amelyekbe az életkoruk és a tánctudás-szintjük alapján sorolják be az érdeklődőket. Havonta tandíjat kell fizetni az oktatásért, s miközben fejlesztik a tánctudásunkat, fellépési lehetőségekhez is biztosítanak nekünk. Rock and rollt és swing alapú táncokat tanulunk. Májusban egy nagyszabású dorogi rendezvényen léptünk fel. Augusztus 3-án és 4-én pedig a Group´n´Swing zenekarral együtt közreműködhetünk a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatandó Száz év szerelem című musicalben, amelyben a felvidéki színeket rajtam kívül Végh Lina és Babiák Máté képviseli. Ők már két éve tagjai a táncstúdiónak. Az említett produkció majd más helyszíneken is látható lesz“ – ecsetelte pályája további alakulását.

Hozzáfűzte: hálás a musicalt rendező Kovács Gábor Dénesnek és táncoktatóinak e nagyszerű lehetőségért, ami megítélése szerint nagy előrelépést jelenthet táncos pályája alakulásában. „Egyelőre a táncot egy szép hobbinak tartom, s az új ismereteimből már több táborban nyújtottam ízelítőt a gyerekeknek. Például legutóbb a komáromi Szabadidőközpont első sporttáborában foglalkozhattam 5-15 éves résztvevőkkel.“

Végül azt is elárulta, hogy nagyon sok jó dolgot köszönhet a táncnak. „Többek között nagy önbizalmat és szép testtartást is adott nekem a tánc. Amikor táncolok, mindig nagyon boldog vagyok, mert tényleg azt csinálom, amit felettébb szeretek, s amiben több évnyi táncolás után már elég otthonosan érzem magam“ – zárta tájékoztatását.

pocs-tamara-4-jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.