Nem tágít: a brutálisan megkínzott és agyonvert kisfiúról filmet készítő rendező alkotása ott lesz az Oscaron
Vincent Lambe ír rendező nem vonja vissza az amerikai filmakadémia díjáért folyó versengésből Detainment (Letartóztatás) című filmjét, amely a múlt század leghírhedtebb nagy-britanniai gyermekgyilkosságának gyermekelkövetőiről szól.
Az áldozatnak, James Bulgernek a szülei felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölték a fiuk megöléséről Vincent Lambe rendezésében készült filmet, és annak bojkottjára, visszavonására szólítottak fel.
Lambe a 30 perces filmdrámát a rendőrségi jegyzőkönyvek, a két gyermekkorú elkövető, Jon Venables és Robert Thompson kihallgatásairól készül eredeti magnófelvételek alapján készítette el.
A két tízéves fiú a kétéves James Bulgert 1993-ban egy liverpooli bevásárlóközpontból édesanyjától csalták el és egy vasúti töltésen brutálisan megkínozták, majd agyonverték.
A Detainment filmdráma számos nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert és az amerikai filmakadémia már decemberben kiválasztotta rövidfilm kategóriában Oscar-jelölésre a kilencfilmes rövidlistát meghirdetve. Kedden pedig jelölték a végső versenybe.
- közölte a rendező csütörtökön a BBC-vel.
"A közvélemény jelenleg úgy gondolja, hogy a két elkövető egyszerűen gonosz volt, és bírálat ér mindenkit, aki ettől eltérően szólal meg és egy alternatív okot mond arról, miért tették ezt, vagy megpróbálja megérteni cselekedetüket" - hangoztatta.
A film készítőit az áldozat szülői bírálták amiatt, hogy nem konzultáltak velük. Emiatt Lambe már korábban elnézést kért.
"Erről sokat és mélyen gondolkodtunk. Akartam találkozni velük, és megpróbálni megmagyarázni, miért csinálom a filmet" - mondta Lambe. Ez azonban már azután volt, hogy a filmet a mozikban és filmfesztiválokon is bemutatták. "Sajnálom, hogy korábban nem beszéltünk velük" - tette hozzá.
A 38 éves Lambe 2012-ben határozta el, hogy filmet készít a ügyről.
- nyilatkozta a rendező korábban.
Cáfolta, hogy szimpátiát akart volna kelteni a gyilkosok iránt és mint mondta, mentségeket sem akart találni. Nem akarta azt sem, hogy a családnak újabb szenvedést okozzon.
Thompsont és Venablest annak idején meghatározatlan idejű elzárásra ítélték, majd 2001-ben szigorú feltételekkel szabadlábra helyezték, ami hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában. Mindkettő új személyazonosságot kapott.
Venablest azonban 2010-ben ismét börtönbüntetésre ítélték gyermekpornográfia miatt. 2013-ban szabadulhatott. Jelenleg is börtönben ül, mert tavaly ismét elítélték gyermekpornográfia vádjával.