2021. szeptember 16., 13:34

Könyvbemutató és filmvetítés „Kerecsen” módra - KÉPEKKEL

A rimaszombati kultúrházban az elmúlt hétvégén mutatták be Tóth Zoltán legújabb verseskötetét, a Révülés című lemezét, valamint a versekből készült színpadra adaptált előadást, az est záróakkordjaként pedig levetítették a Kerecsen Motoros Egyesületről szóló filmet.

2021-09-11 Kerecsen Motoros Egyesület, Tóth Zoltán, Révülés
Galéria
+13 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A műsor első blokkjában Mács Ildikó, a miskolci Felvidék Ház szakmai igazgatója beszélgetett Tóth Zoltánnal a Zuhanás című verseskötetről, illetve a Révülés című lemezről, s annak keletkezéséről.

Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke elmondta, hogy azért adta ezt a címet a kötetnek, mert minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor megzuhan. Általában ezekből a zuhanásokból, mélypontokból lehet tanulni a legtöbbet. Az ember, mikor a földön fekszik akkor látja legjobban az égboltot, ösztönösen felnéz az égre és keresi a kiutat. Ezt ábrázolja a kötet borítója is, a mélységek és magasságok a fekete-fehér szín kontrasztjában szintén megnyilvánulnak – közölte Tóth Zoltán.

Ezt a kettősséget párhuzamba állította a felvidéki magyarság sorsával is, amely előtt meglátása szerint szintén két út áll: vagy a pusztulás (fekete), vagy a felülemelkedés (fehér) útját választhatja. Kitért arra is, hogy ez a nemzetrész az elmúlt 10 év zuhanása után most érkezhetett el a történelmi mélyponthoz, amely feltehetőleg a népszámlálás adataiban is tükröződni fog.

A kötetben megjelent művekből Fazekasné Szabján Erika szavalt el párat, Foglár Gábor pedig megzenésített verseket adott elő.

2019-ben jelent meg Zoltánnak a Révülés c. kötete. Az első rimaszombati bemutató után elkértem tőle egy kötetet, és még aznap este megzenésítettem egy-két verset. A következő könyvbemutatóra már együtt mentünk, ahol eljátszottam három dalt és ez adta a további közös munka alapját”

– idézte fel Foglár Gábor.

A Révülés című kötetből tehát azonos címmel egy lemez is megjelent, amelyen Foglár Gábor mellett szerepel többek között Juhász Marci, Ézsiás Péter a Historica zenekarból, Ángyán Tamás, Szűcs Lilla, Szaka Attila, Szerekován János tenor, illetve a Varkocs és a Helldiver zenekar is.

A lemezborítón Tóth Zoltán arcképét láthatjuk, ám ha jobban megfigyeljük egy kézírás is olvasható rajta, amelyről a szerző elárulta, hogy az nagymamája egyik fennmaradt leveléből származó részlet.

„A versekben is szeretek mögöttes, sorok közti tartalmat elrejteni, és ugyanezt szeretném a képi világban is megjeleníteni. Az említett írás nagyapám fényképének a hátoldalán található, s a háború utáni kitelepítésük történetét írja le benne nagyanyám. Azért lett éppen ez az írás úgymond ráfestve az arcomra, hogy kifejezze milyen fontos hordani a múltunknak az árnyait, súlyait. Rá kell festeni az arcunkra, hogyha tükörbe nézünk akkor lássuk, hogy az ősöktől örökölt értékrendszerünk szerint kell a jövőbe tekintenünk” – fejtette ki a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke.

2021-09-11 Kerecsen Motoros Egyesület, Tóth Zoltán, Révülés
Fotó:  Fábián Gergely

Tóth Zoltán elárulta, hogy készül egy harmadik verseskötettel is, amely tulajdonképpen lezárná ezt a trilógiát. Ennek a címe Felülemelkedés lesz, s a borítója zöld színű, amely a reménységre utal. A könyvek színezése sem véletlen, mert a piros, fehér, zöld színekkel is a magyarságra utal a szerző.

A könyvbemutató után egy megzenésített versekkel, filmbetétekkel és a szerző összekötő szövegével színesített előadást láthatott a közönség.

Az előadás 13 jelenetből tevődik össze, amely az emberi lét kérdéseit feszegeti és ad egy erős nemzeti öntudatot a néző számára, de egyben a gondolatok mélységei mellől nem hiányzik a humor sem. A darab végén a szöveggel összekötött képi jelenetekkel karöltve egy nagyon egyenes nemzeti iránymutatást fejez ki az író, a zárójelent célja, hogy hitet tegyen a magyar nemzet megmaradása mellett a 21. század globalista eszméivel és próbatételeivel szemben.

A tartalmas est végén még levetítették a „Kerecsen Motorosok - Felvidék őrszemei” c. filmet, amelyet a Tomojka házaspár készített a Magyarság Háza felhívására. A mintegy egyórás film középpontjában a Tóth család története, a Kerecsen Motoros Egyesület tevékenysége és az általuk végzett jótékonyság áll. A filmet először Gömörben vetítették le a nyilvánosság számára, a hivatalos magyarországi bemutatója októberben lesz Budapesten.

2021-09-11 Kerecsen Motoros Egyesület, Tóth Zoltán, Révülés
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.