Jubilál a füleki Zsákszínház

Szvorák Emese 2019. október 12., 20:49

Rocky Matyi, Kényszerleszállás, Magyar Elektra, Csirkefej – hogy csak néhányat említsünk a legemlékezetesebb darabok közül. Hat fődíj, hat nívódíj, számos egyéni díj a Jókai Napokon, belföldi és külföldi fesztiválon való részvétel, sok-sok emlék, élmény. Negyvenéves a füleki Zsákszínház. Az alapító rendező Mázik Istvánnal emlékezünk.

Mázik István

A Zsákszínház megalakulása 1979-re nyúlik vissza, de érdemes kissé visszaugrani az időben, hiszen a füleki amatőr színjátszás igen gazdag múlttal rendelkezik. Adott volt tehát az erős alap, amire építeni lehetett. A források szerint 1899-ben játszották Tóth Ede A falu rossza című darabját. A színjátszásnak akkoriban gróf Cebrián Istvánné személyében akadt támogatója, aki a korabeli krónikák szerint 1913. augusztus 15-én előadással egybekötött táncmulatságot szervezett. Csepreghy Ferenc népszínműve, a Piros bugyelláris volt aznap műsoron. Majd hosszabb szünet után, 1920-ban indult újra a színjátszás a városban. 1945-ig közel hetven darab került a közönség elé, és voltak vendégelőadások is. Nevezetes dátum 1937. január 1-je, amikor átadták a Vigadó nagytermét és színpadát. Az ötvenes években sorra alakultak a színtársulatok a városban. A Jókai Napokon is bemutatott darabokat Szlosziár Pál rendezte. Majd kicsit mérséklődött a színjátszási kedv. Ennek adott lendületet az azóta is működő Zsákszínház.

A szülővárosába gyakran hazalátogató, a kassai Thália Színház színészeként dolgozó Mázik Istvánt a helybeli fiatalok, élükön Mikula Róberttel azzal a kéréssel keresték meg, hogy segítsen nekik színdarabot tanulni. István kötélnek állt, és 1980 nyarán megrendezte a Lúdas Matyi című rockoperát.

– Tudomásom szerint mi voltunk az első magyar társulat, amely rockoperát játszott, ezért a komáromi zsűri nem tudta hova tenni. Díjat sem hoztunk haza, viszont hatalmas közönségsiker lett. Füleken a hétszáz férőhelyes üzemi klubban hét alkalommal játszottuk zsúfolásig telt nézőtér előtt. És mivel rockopera volt, Lúdasról Rockyra kereszteltük. A sajtó felkapta a fejét, olyannyira, hogy a Szabad Európa rádió is foglalkozott vele. A színészek zsákból készült kosztümben játszottak, ezért a nézők körében elterjedt: jönnek a zsákosok, jön a zsákszínház! A kezdeti becenév tudatosan vállalt névként megmaradt, mivel egy zsákba műfajilag is sok minden belefér. Az első fődíjas darabunk 1982-ben Gyárfás Miklós Kényszerleszállás című műve volt. Szinte évente új színművel rukkoltunk elő. A gyerekek részére elkészítettük a Hókirálynő című zenés mesejátékot, gyönyörű díszlettel és hatalmas sikerrel. Természetesen ha anyagi támogatáshoz szerettünk volna jutni, a korabeli ideológiának is picit meg kellett felelni. Így eljátszottuk Ján Solovičtól a Kemény diót, ami akkoriban újszerű társadalomkritikai darabként hatott.

Majd a változások évei következtek, amelyek a színház életében is szabad légkört hoztak. A rendszerváltás után bátran nyúlhattak nyugati szerzők műveihez, könnyedebb darabokhoz. A ’90-es évek elején Schwajda György színműve következett, A csoda, egy újabb fődíjas darab. Ezt követte a Hyppolit, a lakáj.

– Mindkét művel erdélyi turnén is részt vettünk. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Csoporttal. A mai napig nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. A csoda című darabunk azért is jelentős, mert ezzel nyitottuk meg a 7. Pozsonyi Kulturális Napokat, és a Fidesz hollókői országos kongresszusát is. Ezekre nagyon büszke vagyok. A Magyar Elektrával Horvátországban jártunk. A közönség egy árva szót sem értett a szövegből, de a látványért fölöttébb hálásak voltak. A fehér kosztümök miatt angyalkáknak szólítottak minket. Jóleső érzés volt ez is.

Szintén fődíjas darabjaik a Csirkefej, az Ébredés, az Elveszett erkölcsök, melyekkel ahány fesztiválon jártak, minden díjat bezsebeltek. A színháznak olyan hírneve volt, hogy profi színészek is szívesen jöttek és vállaltak szerepet egy-egy előadásban. László Géza például a Csirkefejben játszotta az apa szerepét zseniális alakítással. A sok szép emlékhez néhány negatív is társul, melynek hatását a mai napig érzékelik.

– 30 évig a Vigadó volt az otthonunk, majd a városvezetés a Városi Művelődési Központot átköltöztette az üzemi klubba. A klub pedig lassan két éve felújítás alatt áll, azóta nincs próbatermünk. Jelenleg a Magyar Házban zajlanak a próbáink. Úgy érzem, kissé mostohán kezelik a nagy múlttal rendelkező színjátszást Füleken, pedig lenne rá igény. A nézők és a szereplők részéről egyaránt. Ismerni kéne az illetékeseknek a színház múltját, és akkor másként gondolkodnának a jövőjét illetően is.

A Zsákszínház a 40 éves jubileumra abszurd darabbal készül. Ionesco Különóra című tragikomédiáját dolgozták át, amely a Negyvenedik címet kapta.

– A cím nem csupán a jubileumra utal, ám a többi maradjon meglepetés. A darabválasztás célja az volt, hogy kérdéseket generáljunk a nézőkben. A mű teljes mértékben tükrözi a mai kor viszonyait, főleg a terrorizmust. A tanár (Gulyás László) frusztrált személy, akitől egy diáklány (Nagy Andrea) különórákat vesz. A tanár kegyetlen dolgokat művel a lánnyal, leginkább lelkileg terrorizálja, de a fizikai tettlegességtől sem riad vissza. A tanár cselekedeteinek mozgatórugója pedig a bejárónő (Rosenfeld Ilona). Ez egy kamara jellegű darab, amelynek a néző is közvetlen részese lesz.

A premier időpontja még nem tisztázott. Várhatóan október végén, november elején mutatják be Füleken. Az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon szintén láthatja a közönség. S hogy mi a négy évtizedes folytonosság titka?

– Az alázat, valamint hogy tükröt tudjunk tartani a nézők elé. De ahhoz, hogy tükröt tartsunk, nekünk is tükörbe kell néznünk. Van, hogy a tükör összetörik, és a darabjaiból kell újat alkotni, hogy kirajzolódjanak az arcvonásaink, a színház arcvonásai, amely mindig a nézőért volt, van és a jövőben is érte lesz.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/41. számában)

0 HOZZÁSZÓLÁS