2019. november 16., 11:49

Gömöri könyvek terítéken

Gömöri könyvek voltak terítéken november 14-én, csütörtökön este a rimaszombati Csillagházban, ahol három gömöri alkotó, Farkas Ottó, Foglár Gábor és Tóth Zoltán köteteit mutatták be.

gomori_konyvek.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

A szerzőkkel az est házigazdája, a múlt héten Egressy-díjjal kitüntetett Juhász Dósa János beszélgetett. Bevezetőjét követően arról kérdezte beszélgetőtársait, hogy mi vitte őket az irodalom felé, hogyan válik valakiből író?

Farkas Ottó elmondta, hogy közgazdászként dolgozott, bár mint fogalmazott „az életét a számok közt töltötte, de betűk közt élte.” Majd 1994-ben elvégezte a zsurnalisztikát, s szinte valamennyi szlovákiai magyar lapban publikált.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Az első könyvét viszont csak nyugdíjasként jelentette meg, ekkor jutott több ideje az összegyűjtött történetek megírására, rendezésére.

Az idén megjelent, Ahol elkártyázták Madách Ilonkát címet viselő kötetében a tágabb régió elfeledett legendáit, hiedelmeit gyűjtötte kötetbe. Ahogy az ajánló is írja kevésbé ismert és teljesen ismeretlen, a nép ajkán született vagy szájhagyomány útján őrizgetett regéket és mondagyanús történeteket tartalmaz a könyv. Egy ilyen ezek közül pl. a borsi Rákóczi-szobor története, amely 1920-ig Zólyom főterén állt, majd ledöntését követően évekig rejtegették és kalandos körülmények között került Füleken át Borsiba, ahol csaknem 50 évvel később állították fel újra. 

Farkas Ottó ezekhez hasonló történeteket dolgozott fel korábbi könyveiben is, amelyeket pár mondatban szintén bemutattak az est folyamán.

Megtudtuk azt is, hogy a szerző még a mai napig felkeresi az idős adatközlőket, gyűjti a környék mondáit és anekdotáit, amelyekből jövőre újabb két kötetet készül kiadni.

Foglár Gábor magyar-történelem szakos tanár, szabadidejében – az írás mellett – íjkészítéssel és bőrművességgel foglalkozik. Elárulta, hogy mindig is érdekelte az irodalom, már gimnazista korábban is írt verseket. Versei és novellái két alkalommal jelentek meg magyarországi antológiákban.

Balról jobbra: Juhász Dósa János, Tóth Zoltán, Foglár Gábor, Farkas Ottó
Balról jobbra: Juhász Dósa János, Tóth Zoltán, Foglár Gábor, Farkas Ottó
Fotó:  Virsinszky Tamás

A versírást azonban most szünetelteti, mivel a regény az a műfaj, amelyben megtalálta magát, s amelyben egy-egy karaktert, egy történetet jobban ki lehet bontani.

Ítéletidő c. történelmi regényében az első világháborút követő impériumváltás, s a trianoni sorsforduló losonci történéseit mutatja be, két hivatalnok mindennapjain keresztül. Imre, a folyton lázadó természetű ember és Ádám, a nyugodt, családszerető férfi sorsa hasonló, történetük szorosan összekapcsolódik. Mindketten féltik életüket, munkájukat, szeretteiket, s a történelem viharai mellett meg kell, hogy küzdjenek magánéletük problémáival és tragédiáival is.

Foglár elmondta, hogy azért is választotta a cselekmény helyszínéül Losoncot, mert közel van Gömörhöz és történelmi szempontból nagyon jól kutatható. Levéltári iratokkal, hitelesen is alátámasztható az, ami a városban történt az 1918-19-es években. A személyek ugyanakkor kitaláltak, azért, hogy rajtuk keresztül jobban bele tudja magát élni az adott korba az olvasó. Mint a szerzőtől megtudtuk a könyvnek elég jó a fogadtatása, s egyes olvasók már követelik a folytatását. Gábor is lát még a történetben annyi potenciált, hogy ez akár megtörténhet, jelenleg viszont egy teljesen másik történelmi kor köti le a figyelmét, mégpedig a hunok világa, amelybe majd legújabb könyvében kalauzol bennünket.

Tóth Zoltán bemutatkozásában elmondta, hogy többféle területen dolgozott, három évig Bécsben élt, volt programozó és kávézó tulajdonos, de mindig is érdekelte az írás.

A költészetet egyfajta életstílusként értelmezi, s mint elárulta ő maga is ebben teljesedik ki igazán. Szerinte az emóció, az érzelmek fontosak a művészetben, hogy az ember kitudja hozni magából azt, ami mélyen benne van. A legfontosabb viszont, mikor az ember lelke kinyitódik, s a gondolatai által egy másik dimenzióba kerül. Tulajdonképpen erre utal első verseskötetének címe, a Révülés.

Balról jobbra: Juhász Dósa János, Tóth Zoltán, Foglár Gábor, Farkas Ottó
Balról jobbra: Juhász Dósa János, Tóth Zoltán, Foglár Gábor, Farkas Ottó
Fotó:  Virsinszky Tamás

A kötet júniusban jelent meg, az első bemutatójára a IX. Balogvölgyi Rockfesztiválon került sor, de azóta bemutatták már Gömörpéterfalán, Bátkán és Szegeden is, valamint meghívást kapott Ózdra és Kazincbarcikára is – közölte Tóth Zoltán, akit legtöbben a Kerecsen Motoros Egyesület vezetőjeként, s az általuk szervezett rendezvényeken keresztül ismernek.

Debütáló kötete szép számban fogy, van iránta kereslet, már a tengerentúlra, az Egyesült Államokba és Kanadába is került belőle – újságolta a szerző, hozzátéve, hogy a Révülés anyagából készül egy CD is, amelyen több megzenésített vers hallható lesz majd, többek között a Helldiver zenekar előadásában.

Jövőre pedig, Trianon 100. évfordulójára egy másik kötet összeállításán dolgozik, amelyben saját családja 20. századi történetét szeretné feldolgozni. 

Tóth Zoltán és Foglár Gábor idén megjelent könyveit legközelebb november 19-én, kedden 18.00 órától a Pozsonyi Casinóban mutatják be. 

gomori_konyvek.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.