2019. augusztus 24., 13:08

Értékközvetítés és szórakoztatás mesterfokon

Szép ajándékot kapott a kassai Thália Színház ötvenedik születésnapjára. Augusztus 19-én a budapesti Országházban Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjban részesült, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott át a színház vezetésének. A díjat azok kaphatják, akik a maguk területén sokat tettek a magyarság megmaradásáért. Ennek apropóján beszélgettünk Czajlik József igazgatóval, aki már nyolc éve tolja a Thália szekerét, és aki jó anyagi körülmények közt működő, magas színvonalú színházról álmodik.

Czajlik József
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Rozsár Vince

Mit érzett, amikor megtudta, hogy a Thália Színház kapja a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat?

Az idén ez már a második rangos elismerésünk. Kaptunk egy Madách-díjat, amit Balassagyarmaton a salgótarjáni megyei önkormányzat adott át nekünk. Ez pedig egy új díj, s nagy megtiszteltetés, hogy elsőként kaphattuk meg és a magyar állam ezzel elismerte azt a munkát, amit színházunk immár hosszú évtizedek óta végez. Boldogság, hogy ezt az elismerést nekünk ítélték. A díjátadóra egyébként ötödmagammal mentem, színházunk minden területéről elkísért egy-egy munkatársam.

Európa legészakibb magyar színházaként határozzák meg magukat, s valóban, a keleti végeken talán az egyik legnagyobb magyarságmegtartó erőnek, bástyának számít a Thália Színház, amely a mai napig rendszeresen tájol. Hogyan határozná meg színházuk alapküldetését?

Az alapító okiratunkban az áll, hogy színházi tevékenységet végzünk, magyar nyelven, mégpedig Szlovákia-szerte. Különleges helyzetben vagyunk a tekintetben, hogy nincs hozzánk hasonló színház, még szlovák nyelvű sem. Senki sem tájol, vagy csak alig mozdul ki a kőszínházból, inkább más európai színházak között találni hozzánk hasonlókat. Nekünk egy-egy előadás tervezésétől a bemutatóig abban kell gondolkodnunk, hogyan és hová fogjuk utaztatni a darabot. Ez a társulattól is rendkívüli rugalmasságot igényel, hiszen az előadásaink legalább 60 százaléka Kassán kívül van. Szerencsére a népszerű zenés darabokra Kassán is mindig megtelik a nézőtér. A törzsközönségre és a bérletesekre számíthatunk, akiknek a száma örvendetesen növekszik, de nagy kihívás számunkra, hogyan szólítsuk meg az egyre fogyó kassai magyarságot, hogyan érjük el azokat a magyarokat, akikről még nem tudunk. A tájelőadások általában telt ház előtt zajlanak, oda mindig eljön a közönség, ott mindig várnak bennünket.

Az idén ötvenéves a színház. Terveznek-e valami rendkívülit a kerek évfordulóra? Honnan indult és hová érkezett meg a kassai Thália?

Jó kérdés. A jubileumi évadban mi is azt szeretnénk valahol felmutatni, hogy hová is jutottunk. Megpróbálunk egy keresztmetszetet adni az ötven évről. A négy színházi premierünk mellé egy-egy kísérőrendezvényt is szervezünk. A jövő évad különleges lesz abból a szempontból is, hogy csak magyar szerzőktől játszunk darabokat. Kezdünk egy kassai szerzővel, Márai Sándorral, akinek Kaland című művét a legidősebb rendezőgenerációt képviselő, nyolcvanéves Beke Sándor – aki nem mellesleg hatvan éve van a pályán – fogja színpadra álmodni. Ez egyúttal hiánypótló előadás is lesz, hiszen ezt a darabot eddig még Kassán nem mutatta be senki. A második előadásunk a Malina Hedvig projekt címet viseli. Forgács Miklós írja a szövegkönyvét és Faragó Béla, a kortárs magyar zeneművészet egyik meghatározó alakja szerzi a zenéjét. A darab, amit én rendezek, és ezzel a negyvenes rendezői generációt is képviselem, négy részre oszlik. Az első része opera, a második operett, a harmadik oratórium lesz, a negyedik pedig egy fórum a nézőkkel. Minden közösségnek szüksége van hősökre. Akik általában nem is akarnak hőssé válni, de az adott helyzet kényszerítő ereje folytán kénytelenek azzá válni. Ilyen hős a mi szemünkben Hedvig. Nem a magyar–szlovák ellentét kihangsúlyozására lesz kiélezve a darab, hanem inkább a kisember és a hatalom közti küzdelem kerül előtérbe. Harmadikként a Noszty fiú esete Tóth Marival átiratát mutatjuk be, amit László Sándor vajdasági színészpedagógus és rendező állít színpadra. Ebben is lesz zene, még ha nem is kimondottan zenés darabról van szó. A rendező pedig a hatvanas generációt képviseli. A negyedik bemutatónk Pintér Béla Parasztopera című műve lesz, amely népi környezetben játszódó családi történet, rengeteg humorral, úgyhogy igazán szórakoztató darabnak ígérkezik. Ezt Rédli Károly rendezi, aki a legfiatalabb rendezőgenerációt is képviseli egyben, hiszen nemrég végzett a főiskolán.

Fotó:  Rozsár Vince

Ön 2011-től vezeti a színházat, ami nem könnyű feladat, hiszen az intézmény jóformán a megalakulása óta anyagi problémákkal küszködik. Van valamilyen megnyugtató megoldás az anyagiak biztosítására?

Mindig sikerül valahogy kihoznunk az évadot, s már volt olyan évünk is, amikor pozitív volt a gazdasági mérlegünk, ami azért a közintézményeknél ritkaságszámba megy. Szerencsés vagyok, mert van egy olyan csapat mögöttem, amelyik hallja a mai kornak a hangját, és pénzügyi-gazdasági téren is képes gondolkozni. Fenntartónk, a megye a reális költségeink 60 százalékát biztosítja. Ez az alapbérekre és némi működési költségre elegendő, s ebből a pénzből egy darabot tudunk színpadra állítani. Valóban szűkös keret, de arra elegendő, hogy tartani tudjuk a munkatársainkat, ugyanakkor a létezésünkhöz további forrásokra van szükségünk. A többi pénzt folyamatos – hazai és magyarországi – pályázásokkal teremtjük elő, ami rengeteg pluszmunkát jelent. Nemrégiben szó volt arról, hogy a színházak esetleg átkerülnek a kulturális minisztérium hatáskörébe, ami esetünkben pozitívum lenne, hiszen mi nem egy megye és nem is egy város színháza vagyunk, hanem országos tevékenységet folytatunk, és az ilyen intézmények általában a minisztériumhoz tartoznak. Az egy teljesen más besorolást, helyzetet és jóval több pénzt is jelentene, nemcsak a színház működését és a gazdag repertoár biztosítását illetően, hanem a színészek is több pénzt vihetnének haza, elsősorban a teljesítménypótlékoknak köszönhetően. Míg a Szlovák Nemzeti Színházban ennek az összege előadásonként 80–200 euró között mozog, addig nálunk 4 euró! Ez azért, lássuk be, óriási különbség.

A színházak napjainkban komoly dilemma előtt állnak: hogyan feleljenek meg annak az elvárásnak, hogy komoly értéket közvetítsenek, miközben az emberek inkább az önfeledt szórakozásra vágynak, ha színházba mennek. Hogy sikerül ezt feloldani?

A szórakoztató, zenés előadásokat játszanunk kell, hiszen azok hozzák be a közönséget a színházba. Ez számunkra létkérdés. Közintézményként viszont azt a nézőt is ki kell szolgálnunk, aki igényes szórakozásra vágyik. Éppen ezért három előadásunk általában könnyedebb műfajú, egy pedig a mélyebb, komolyabb társadalmi témákat feszegeti. Rendezőként persze szeretnék színpadra álmodni olyan darabokat is, amelyek egy réteghez szólnak, igazgatóként azonban annak örülök, ha tele van a nézőtér.

Az, hogy ön nemcsak vezeti a színházat, hanem rendez is, kettős teher vagy kettős öröm?

Most éppen igazgató vagyok, de a szakmám a rendezés. Ezt az oldalamat, amikor használhatom, kiélhetem (és szerencsére kapok felkéréseket), és itt, a színházban is évente rendezek egy-egy darabot, az felüdülés az igazgatáshoz képest. Az első négy évben nem rendeztem, hiszen a színházvezetést is meg kellett tanulni, ami nem könnyű dolog, hullámhegyek és -völgyek váltják egymást. Külső és belső egyensúlyra kell törekedni, ami néha-néha megbillen. Felelős vagyok egy egész társulatért, a színház minden dolgozójáért. Folyamatosan helyzeteket kell megoldani, úgy, hogy a nézők ebből semmit se vegyenek észre. Ugyanakkor öröm, hogy nemcsak hazai, hanem külföldi felkéréseket is kap a színházunk, szakmai téren is jegyeznek bennünket, színházi fesztiválokon is megjelenünk egy-egy előadással. Színészeink közül többen tévés szereplési lehetőségeket is kapnak, amivel a színházunk jó hírnevét öregbítik. Nekünk a társulatból most leginkább a legfiatalabb színészgeneráció hiányzik, ezért is figyeljük a színművészetiről kikerülő fiatalokat. Érdekes egyébként, hogy kilencven százalékban Magyarországról jelentkeznek hozzánk, Nyugat-Szlovákiából pedig szinte alig.

Milyennek képzeli a színházat öt-tíz év múlva?

Nagyon örülnék, ha kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzetben lenne, és ezáltal még jobb minőségben tudná teljesíteni a küldetését. Továbbra is tájoló színházat látok, de annak is egy magasabb színvonalát, jól megfizetett munkatársakkal és színészekkel. Ez ideális helyzet lenne.

Fotó:  Rozsár Vince

(Megjelent a Magyar7 2019/34. számában)

Czajlik József
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.