HIRDETÉS

Az ifjúság hangja – Vox Iuventutis

Sztruhár Izrael Diána 2018. május 24., 18:31

Ezzel a címmel rendezték meg a szlovákiai magyar gyermek és ifjúsági kórusok országos fesztiválját Érsekújvárban. Az egykori császári-királyi lovarda második alkalommal adott otthont az énekkari találkozónak, amelyen nyolc kórus mutatkozott be. A rendezvény szervezői - a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, Érsekújvár városa és az érsekújvári Regionális Művelődési Központ - az énekkari mozgalom megerősítését tűzték zászlajukra.

Fotó: Sztruhár György

A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága nevében Kazán József, szervező elmondta: „Ez is egy pici adalék ahhoz, hogy a gyermekek zenei készsége fejlődjön. A másik fontos dolog, hogy megtaláljuk azokat a kórusokat, akik nem merik vállalni a Csengő Énekszón - ami ugye már egy verseny - a megmérettetést. Itt megizmosodhatnak, s rádöbbennek, hogy nincs ebben semmi ördöngösség,  és aztán merjenek bátrak lenni és eljönni a versenyre.”

Fotó: Sztruhár György

A seregszemlén a néhány személyes énekkartól kezdve az egészen nagy létszámú kórusok is bemutatkoztak, a kisiskolásokat középiskolások váltották a színpadon. A gyerekdalok, kánonok, és a magyar népdalcsokrok mellett lengyel és afrikai népdal is felhangzott.

Tóth Katalin, a Szenci Molnár Albert Alapiskola kórusvezetője így vallott a darabválasztásról: „Jómagam is jobban szeretem, ha kicsit pergős és nem olyan egy stílusú dalokat énekelünk, nyilván a karnagy személyisége meghatározza a diákok énekstílusát is. A mai gyerekek nagyon fogékonyak  a külföldi kultúrák dalai iránt, azt gondolom, hogy ezáltal meg tudjuk őket jobban szólítani.”

Fotó: Sztruhár György

Amint Tóth Katalin fogalmazott:

Az énekkari munka fegyelemre, rendszerességre tanít.”

Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Gyermekkórusának egyik vezetője, Pethes Emese az egymásra való odafigyelést, a közös munkát emelte ki. Ez náluk elengedhetetlen, hiszen 60 tagú énekkart vezet két kolléganőjével. Az alig másfél éve alakult kórus minden meghívásnak örömmel tesz eleget. "Nagy ösztönzés az, hogy látják a többieket, más iskolában is énekelnek, Jó, hogy látják a nagyobbakat. Nálunk most sok negyedikes fiú énekel, jó hangúak, és tetszett nekik, hogy a gimnazisták is énekelnek, zenélnek. Remélem, ők sem fogják abbahagyni, ez majd ösztönzi őket, hogy folytassák ezt a szép munkát” - mondta a kórusvezető.  

Képgalériánk:
Fotó: Sztruhár György

A Vox Iuventutis idei fesztiválján az alábbi kórusok mutatkoztak be:

  • a Zsigárdi Egyházi Gyermekkórus, 
  • a Szenczi Molnár Albert Alapiskola Gombocska énekkara,
  • a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Csalogány gyermekkara,
  • a pozsonypüspöki alapiskola Csalogány gyermekkara,
  • az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Gyermekkórusa,
  • az alistáli Művészeti és Egyházi Alapiskola közös kórusa,
  • a komáromi Selye János Gimnázium énekkara és hangszeres kamaraegyüttese,
  • valamint a szenci Közös Igazgatású Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola kórusa.

Fotó: Sztruhár György

Előadásukat Józsa Mónika, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagya és Stubendek István, a komáromi Concordia Vegyeskar vezetője értékelte. Több évtizedes karnagyi tevékenységük tapasztalatát, szívből jövő tanácsaikat igyekeztek átadni a kórusvezetőknek.

„Olyan színes volt a műsor, olyan különböző stílusokat hallottunk, a kicsi gyerekektől egészen az óvónőképzősökig válogathattunk és csodálhattunk, hogy ezek a gyerekek egyrészt fizikailag mit bírnak, és lelkileg. Együtt élnek a dallal, a kórusvezető tekintetével, nagyon fegyelmezett volt az egész rendezvény” – mondta a fesztiválról Stubendek István, karnagy.

A szigorú zsűri Fotó: Sztruhár György

A karnagyok szakmai megbeszélése alatt a tanulókat az érsekújvári Tökmagok és Kis Zúgó néptánccsoportok, valamint a szímői Rozmaring-ág citeraegyüttes szórakoztatta. A gálahangversenyen Nagy Dávid, Érsekújvár város alpolgármestere és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke üdvözölte a fesztivál résztvevőit. Szalay Szilvia, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke a gála végén köszönetet mondott a szervezőknek, támogatóknak. Az est során színpadra léptek a kórusok, majd a Czuczorosok énekkarának előadása emelte az est színvonalát. A II. Vox Iuventutis rendezvényre a koronát az összkari előadás tette fel.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS