lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2024. március 17., 10:10

Ahol a magyar közösség szolgálata nem csak üres szólam - nagyinterjú Bárdos Gyulával

Hetvenöt év az ember életében nem csekélység. Hát még egy szervezetében. Vajon gondolta-e volna bárki is 1949 márciusában, a Csemadok megalakításakor, hogy 2024-ben még mindig létezni fog, mi több, aktív, a felvidéki magyarság sorsát nagyban meghatározó közösségi szervezet lesz? Pedig az elmúlt évtizedekben sokan temették a Csemadokot, rengeteg bírálatot kapott, és mégis, köszöni szépen, él és virul. Hosszú „élete” során voltak nehezebb, sőt kifejezetten kemény időszakok, de azokból is valahogy mindig – főnixmadárként – képes volt újjászületni. A háromnegyed évszázados jubileum apropóján beszélgettünk Bárdos Gyulával, a Csemadok országos elnökével, aki 2012 óta vezeti a több mint ötvenezer tagot számláló szervezetet.

bárdos Gyula
Fotó: Katona Tamás

Repüljünk vissza az időben! A felvidéki magyarság a második világháborút követően kegyetlen éveket élt át. Ezért is lehetett sokak számára fura és egyben kellemes meglepetés, hogy az akkori szocialista államhatalom létrehozta a Csemadokot. Mi volt a szándéka ezzel?

A jogfosztottság és hontalanság éveit követően az akkori rendszer úgy gondolta, engedni kell az itt élő magyaroknak, és ennek köszönhetően alakulhatott meg 1949. március 5-én a Csemadok. Azzal a nem titkolt szándékkal hozták létre, hogy a magyarok csak táncoljanak, énekeljenek, foglalják el magukat, akkor legalább nem szólnak bele a társadalmi dolgokba. Elvárás volt az is, hogy baj esetén támogassák az éppen uralkodó rendszert, legyenek lojálisak.

A hatalomnak ez az elképzelése azonban nagyon gyorsan dugába dőlt. Mert bizony az akkori magyarok éltek ezzel a lehetőséggel, ami a jogfosztottság éveit követően valóban óriási dolognak, soha vissza nem térő alkalomnak tűnt.

Gondoljunk csak bele, végre lehetett magyarul beszélni, hivatalosan is, és ezért már senkit nem üldöztek, vagy vertek meg az utcán. Magyar táncokat, énekeket lehetett tanulni. Olyan közösségi élet kezdődött, amelyre igény mutatkozott, de korábban még nem volt rá mód. A lehetőségek tárháza nyílt meg a magyarok előtt. A megalapításkor azonban senki sem tudhatta, milyen jövője lesz a Csemadoknak. Egyrész azért, mert teljesen más miatt hozták létre, mint amilyen szerepet a továbbiakban vállalt.

Mi jellemezte az indulás éveit? Meddig merészkedhetett a Csemadok?

Természtesen az elején elég keményen próbálták fogni. Eleinte csak a párt emberei lehettek tisztségviselők, de fokozatosan beszivárogtak a vezetésbe és a tagságba a másként gondolkodók is. Akik számára az anyanyelv és a magyar kultúra, a hagyományok megélése valóban fontos volt. Az elvtársak bizony elszámították magukat, hisz nem sokkal a megalakulás után kitört az 1956-os forradalom Magyarországon. Ekkor több ezren kiléptek a szervezetből, hogy kifejezzék nemtetszésüket, tiltakozásukat a hivatalos állásponttal szemben.

Már ekkor megmutatkozott, hogy sokan nemzetben, összmagyarságban gondolkodtak és a hatalom nem tudta kordában tartani a Csemadokot.

Természtesen, mint akkor minden szervezetben, itt is voltak másképpen gondolkodók, de a hatalmat kiszolgálók is. A nézetek pedig rendszeresen ütköztek. 1956 és 1968–69 között óriási változás ment végbe a szervezetben. A prágai tavasz eseményei egyértelműen megmutatták, hogy a Csemadok komoly erőt képvisel, s lényegében a megalakulása óta érdekérvényesítési szerepet is betöltött. Véleményt formált, és a tagság véleménye nem mindig egyezett a párt vezetésével.

bárdos
Fotó:  Katona Tamás

Hogyan manifesztálódott ez?

Ez akkor nyilvánult meg, amikor a csemadokosok, Dobos Lászlóval és Szabó Rezsővel az élen, a szabadság szelét érezve próbálták az itteni magyarságot bekapcsolni a politikai életbe, hiszen akkor még magyar párt sehol sem volt. Nem mellesleg a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt is akkortájt dolgozták ki, Szabó Rezső vezetésével. Ezért a szerepvállalásért nagyon nagy árat fizetett a szervezet. Lefejezték, legjobbjait félreállították.

Ennek ellenére alig pár év múlva, amikor több alkalommal is komoly támadás érte a magyar iskolákat, a Csemadok tudta, mi a dolga.

Később, a nyolcvanas években tulajdonképpen a szövetségnek, vezetőinek, Sidó Zoltánnal az élen, köszönhető, hogy nem zárták be iskoláinkat, illetve nem váltak szlovák nyelvűekké. Tárgyaltak a hatalommal és megakadályozták a törvény elfogadását. Ilyen közös fellépésre többször is volt példa a szövetség történetében. A magyar iskolák léte, megmaradása nagyban a Csemadoknak köszönhető.

A szabadság később mégiscsak megérkezett, és a bársonyos forradalmat követően egy merőben más, új korszak startolt el a Csemadok életében. Mit vitt és mit hozott?

1989 óriási fordulatot jelentett, hiszen a rendszerváltozást követően gombamód szaporodtak a civil szervezetek, és próbáltak konkurálni a Csemadokkal, amit divatjamúlt, elavult szervezetnek tituláltak. De, mint látjuk, hasonló volumenű, több tízezer tagot számláló szervezet nem tudott létrejönni. Maga a Csemadok is válaszúthoz érkezett, hiszen alakulgattak a politikai pártok és az érdekérvényesítés feladatát ezek vették át. Nem mellesleg az akkori pártok vezetői, és a későbbi magyar parlamenti képviselők, kormánytisztviselők is éppen a csemadokosok közül kerültek ki.

A bársonyos forradalmat követően azonnal rehabilitálták a meghurcolt tagokat, afféle erkölcsi kárpótlást nyújtva. Új időszak kezdődött, mígnem 1996-ban, a Mečiar-kormány alatt, egyik napról a másikra, teljesen megszűnt a Csemadok állami támogatása, és a több mint száz alkalmazottat foglalkoztató szervezet ott maradt anyagi források nélkül.

Mintha ekkor akarták volna elérni azt, ami negyven évig nem sikerült, a süllyesztőbe küldeni. Milyen stratégiát választott a Csemadok a túlélésre?

Teljesen más alapokra kellett helyezni a működését. Az apparátus és az anyagiak hiánya oda vezetett, hogy a százezres tagság lecsökkent, sokan kiléptek a Csemadokból. Az alapszervezetek sem mindenütt működtek már olyan intenzitással. Nagyon fontos momentum, hogy Bauer Győző elnöksége idején a magyar kormány támogatást biztosított a túlélésre.

Nagy köszönettel tartozunk Magyarország kormányának, elsősorban a 2012-es időszakot követően, amióta kiemelt nemzeti intézményként kezeli és támogatja a Csemadokot.

És ami figyelemre méltó, a hazai pénztelenség ellenére újabbnál újabb rendezvények jöttek létre, a vállalkozók és önkormányzatok támogatásával, amihez később hozzájárult a KultMinor is, habár ez utóbbitól sokszor jóval az események után érkezik meg a támogatás. Szervezeteink megtanultak pályázni, amiből kisebb-nagyobb rendezvényeket hoznak tető alá. A Csemadok életében újabb kedvező fordulatot jelentett, amikor Gyimesi György kezdeményezésére sikerült elfogadtatni az ún. Csemadok-törvényt, mely éves működési támogatást biztosít a szervezetnek. Ennek összege azonban nem növekszik, és nem éri el az 1996-ban az állami költségvetésből kapott hozzájárulás mértékét sem.

Ha csak pár dolgot említhetne meg a Csemadok fontosságát, pótolhatatlanságát illetően, melyek lennének azok?

A Csemadoknak mindig is volt egyfajta mozgósító ereje. Elég, ha csak a népszámlálásra vagy a helyi, megyei és országos választásokra gondolunk. Mindig a magyar egységet szolgálta, és mindenkit befogadott, politikai hovatartozástól függetlenül.

Amikor a Csemadokot támadják, sokszor akár még házon belül is, hogy miért kell politizálni, akkor csak annyit mondhatok, már maga a léte is politikai döntés eredménye. Véleménye pedig mindig is volt.

Sosem elégedett meg a szocializmusban harsogott jelszavakkal, hogy csak énekeljen és táncoljon. A kilencvenes évek magyar egységében, a politikai képviseletben, vagy akár a Selye János Egyetem húsz évvel ezelőtti megalakulásában is komoly része volt a szervezetnek. A Csemadok sosem volt a hatalom kegyeltje, mert képes mozgósítani. Ezért próbálták meg többször is ellehetetleníteni, atomjaira szedni.

A Csemadok végül nem alakult párttá, ennek ellenére megkerülhetetlen, ha a felvidéki magyar közösséget nézzük. Milyen feladatai vannak napjainkban?

Katalizátorként működött és működik ma is sok helyen. A Csemadok-évzáró sok településen az év legfontosabb eseménye, ahol nemcsak a kultúra, hanem az égető gondok is szóba kerülnek. A szervezetet és a tagságot mindig is az alapszervezetek tartották meg, az agilis Csemadok-elnököknek, tagoknak köszönhetően, akik mindenféle anyagi juttatás nélkül, szabadidejük rovására dolgoznak a közösségért. Ennek köszönhető, hogy immár háromnegyed évszázada működik. És ha ezek a húzóemberek kidőlnek, netán eltávoznak, a pótlásuk sokszor nagyon nehéz. Érdekes, hogy ott működnek a legjobban az alapszervezeteink, ahol már kevés a magyar. Egy-egy meghatározó közösségi élmény megerősítheti a szórványban élők magyar identitását.

A Csemadoknak fontos szerepe van az asszimiláció fékezésében, a magyar nyelv megtartásában és ápolásában, a magyar kultúra megszervezésében.

Nemzeti ünnepeinket megtartjuk, nagyjaink emlékezetét őrizzük. Közel harminc országos rendezvényünk van és rengeteg regionális, illetve helyi, évente mintegy 4-5000. Kérdezem én, melyik szervezet tudja ezt utánunk csinálni? Akik azt szajkózzák, hogy ez már ósdi szövetség, valami más kellene, azoknak azt üzenem, tessék, meg lehet próbálni!

ma7
Fotó:  Katona Tamás

Az ósdiság bélyegét valóban gyakran rásütik a Csemadokra, ahogy azt is, hogy ez már csak az idősek „gyülekezete”. Képes-e a folytonos megújulásra a Csemadok, ami egyben a túlélésének is a záloga?

A Csemadokban minden generációnak megvan a helye és a szerepe. A tapasztalt időseknek, a középgenerációnak és a minden újra nyitott, kreatív fiataloknak is. A fiatalítás talán az egyik legfontosabb feladatunk, hiszen ez biztosítja a jövőt. Örömmel mondhatom, ma már olyan alapszervezeteink is vannak, amelyet az ifjabb generáció tagjai alakítottak. A Csemadok addig lesz, addig él, amíg akadnak olyan helyi emberek, akik akarnak és tudnak is tenni a közösségért.

A Covid-időszakban is feltaláltuk magunkat, tevékenységünk egy része az online térbe költözött. Ám azt is lehetett látni, hogy amint elmúlt a veszély, a csemadokosok boldogan szakadtak ki a bezártságból, otthonaikból és keresték a személyes találkozás lehetőségét.

Elnökként mindig is fontosnak tartottam hangsúlyozni a településvezetőkkel, megyei képviselőkkel való együttműködést. Mindez ahhoz is elengedhetetlenül szükséges, hogy a csapatmunkának köszönhetően megvalósulhassanak országos rendezvényeink. Szerveztünk most már új területekre is „kimerészkedik”, említhetném a turisztikai körök alakulását. Rendezvényeink nemcsak a tagságnak szólnak, hanem minden érdeklődőnek. Előfordul, hogy ezeken olyanok is felbukkannak, akik már csak egy vékony szállal kötődnek a magyar kultúrához, például szlovák környezetben élnek, de még magyar anyanyelvűnek vallják magukat a népszámláláson. De említhetném azt, hogy akár a vegyes házasságokból származó gyermekek magyar iskolába íratását is eldöntheti egy-egy jól sikerül Csemadok-rendezvény. A magyar identitás megőrzésében elévülhetetlen érdemei vannak a szervezetnek.

Minden évben kitüntetik a legjobbakat. Egyre több a díjazott, és úgy tűnik, még évekig nem lesz gond új, kitüntetésre érdemes embereket találni…

Minden évben a bőség zavarával küszködünk, rengeteg jelölt van az egyes díjakra. A Csemadok mindig is a közösségről, az azt alkotó emberekről szólt. Az agilis elnökökről, titkárokról, csoportvezetőkről, aktív tagokról. Amikor a magyar kultúra napján kitüntetéseket adunk át, olyan embereket díjazunk, akik tulajdonképpen egész életüket erre a közösségi munkára tették fel. Az, hogy a szervezet hetvenöt évig meg tudott maradni, annak köszönhető, hogy soha nem az adott politikai hatalomnak próbált megfelelni, hanem a saját maga elvárásainak. Azt tűzte ki célul, hogy segítse a felvidéki magyar közösséget a szülőföldjén boldogulni, és ne legyünk az ország másodrangú állampolgárai.

A háromnegyed évszázad során kormányok jöttek és mentek, rendszerváltozás történt, de a Csemadok rendületlenül tette a dolgát. A közelgő államfő- és EP-választás előtt is fel fogja hívni a figyelmet azokra a magyarokra, akikre szavazni lehet, sőt kell is. Jómagam annak idején Csemadok-elnökként voltam államfőjelölt és végig éreztem a szervezet, illetve a felvidéki magyarság támogatását.

Milyen jövőt képzel a Csemadoknak?

A Csemadok-életforma tulajdonképpen generációról generációra öröklődik, sokan ebbe születnek bele. Engem is az édesapám vitt el gyermekként a Csemadok-rendezvényekre, később beléptem a szervezetbe, aztán fokozatosan különböző tisztségeket láttam el. Fontosnak tartom, hogy az egyéni érdek sose kerekedjen felül a közösségi érdeken, a felvidéki magyarság szolgálatán. És ez nem lózung, ezt aprópénzre kell váltani.

Amikor 2012-ben elvállaltam az elnöki tisztséget, az lebegett a szemem előtt, hogy a folytonosságot és a működési feltételeket kell biztosítani, akár a kapcsolati tőkém bevetésével. Azt, hogy milyen további évtizedek várnak a Csemadokra, nehéz megjósolni. Folytonosság, változás és állandó újrakezdés.

Talán ezekre van szükség a továbbiakban is. Ha egyet kívánhatnék, az nem lenne más, mint hogy a Csemadok még hosszú évtizedekig lássa el közösségépítő szerepét. Ha pedig jön valami akadály, akkor – képletesen szólva – be kell kapcsolni a GPS-t és kezdődhet az újratervezés.

Bárdos Gyula politikus, az MKP volt parlamenti képviselője és frakcióvezetője. Eredetileg tanár végzettségű, de újságíróként dolgozott. A rendszerváltozást követően állt a felvidéki magyarság szolgálatába. Előbb az MKDM-ben, majd az MKP-ban tevékenykedett és töltött be különböző tisztségeket. 2012-ben a Csemadok országos elnökévé választották. Indult a 2014-es államfőválasztáson, ahol a voksok 5,1 százalékát szerezte meg.

Megjelent a Magyar7 2024/10. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.