A nógrádi aviátor bussai hagyatéka
Amikor hat nappal a nagy háború előzményének tekintett szarajevói merénylet után a Nógrád vármegyei Csaláron eltemették az eredetileg Koch vezetéknevű tehetséges repülőgép-tervezőt, tizennyolc színültig rakott parasztszekér vitte a temetőbe az emlékezők koszorúit. A harmincéves korában elhunyt Zsélyi Aladárt, a magyar aviatika úttörőjét sokan siratták.
A csaláriak ugyan azt hangoztatják, hogy a pilóta az ő településükön született, a legtöbb forrás mégis arra enged következtetni, hogy Zsélyi Aladár 1883. december 12-én a szomszédos Bussán látta meg a napvilágot.
A helyi elemi és a losonci középiskola elvégzése után 1901-ben a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődjének, a Királyi József Műegyetemnek a gépészmérnöki karán folytatta tanulmányait.
Az Észak-Karolinában tevékenykedő Wright fivérek által megalkotott, motorral hajtott Flyer I. levegőbe emelkedésekor, 1903 decemberében, Zsélyi már szenvedélyesen foglalkozott a repülés műszaki vonatkozásaival. Igazán viszont akkor esett ámulatba, amikor 1909 októberében a saját szemével is láthatta – a mintegy kétszázezer kíváncsiskodóval egyetemben – a gépével magasba szálló, a La Manche-csatorna átrepülését követően Budapestre is ellátogató francia konstruktőrt, Louis Blériot-t. A nógrádi aviátort ez inspirálta abban, hogy hozzálásson saját gépei megépítéséhez, amiben egy szlovák származású békéscsabai pilóta, Kvasz András segítette.
Az első hazai repülési szakkönyvnek számító, három kiadást is megért, 1909-ben megjelent A repülőgéptechnika alapelvei című műve okán a mai napig Zsélyiben tisztelik a magyar repülési szakirodalom atyját. Hidroplánokkal, aeroplánokkal, gázturbinákkal és aerodinamikai kutatásaival foglalkozó írásait később külföldön is megjelentették.
A Magyar Királyság becsvágyó gépszerkesztői, ezek az amatőr próbálkozók, Rákosmezőn kísérleteztek saját készítésű motoros repülőgépeik prototípusaival. A 20. század tízes éveiben a „rákosmenti repülők” között tűnt fel Zsélyi Aladár is, akinek találmánya többek között a landolásnál nagy szerepet játszó csúszótalp és a rugózott futómű, de az ő nevéhez kötődik az a kormánymű is, aminek használatával a pilóta több irányba is mozgathatta repülőgépét.
Az általa megalkotott első repülőgépnek, a Zsélyi I.-nek a magyar gyártású légcsavarját egy harminc lóerős francia motor működtette. Az 1910 márciusában útjára indított 150 kilós gép egyedi módon, zongorahúrokkal volt merevítve; ennek az újjáépített változata volt a Zsélyi II. Mindkét prototípust a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban őrzik.
A bécsújhelyi repülőiskolát elvégezve hivatalosan is pilótává váló gépészmérnök állami támogatásból építette meg harmadik számú gépét, amely az akkoriban szinte egyedülálló 170 km/h-s sebességet is elérte. A gép vezetője viszont nem kerülhette el sorsát. 1910. június 1-jén kificamodott karral és agyrázkódással még túlélte a zuhanást, bár kirepült a teljesen összetört gépből. Több mint egy hónapig kórházban ápolták, de kísérleteit később még elszántabban folytatta tovább.
1914. április 15-én a Zsélyi III. a Rákos mezei gyakorlótéren motorhiba következtében lezuhant, a pilóta a jobb alkarján sérült meg. Úgy tűnt, hogy a körülményekhez képest szerencsésen átvészelte a balesetet, a nyílt törés sebe viszont elfertőződött, így a magyar fővárosban – ahol a XVI. kerületben azóta egy utcát is elneveztek róla – tetanuszmérgezésben halt meg 1914. július 1-jén. A budapesti Kerepesi úti temetőben történő beszentelése után Csaláron, szülei mellett helyezték örök nyugalomra. Testvérei a bussai katolikus temetőben nyugszanak.
Zsélyi – a világháborúk következtében jeltelenné vált – sírját Sólyom László újságíró derítette fel, majd a losonci sportrepülőtér korábbi parancsnoka, Mihály Miroslav hozta rendbe, és önköltségből díszes síremléket emelt.
Miután nem valósult meg az emlékét éltetni óhajtók kezdeti terve, Zsélyi Aladár szülői házának múzeummá való átalakítása, a község megvásárolta a volt egészségügyi rendelő épületét, melyben korábban annak a Varga Jolánnak a családja élt, aki 1946-ban az Ipolyon át Magyarországra szökött, majd több tucat sorstársával együtt az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozata lett.
Ebben a bussai épületben kapott tehát méltó helyet a falumúzeummal egyetemben a Zsélyi Aladár Emlékszoba, ahol a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum jóvoltából, többek között megtekinthető a pilóta kétnyelvű feliratokkal ellátott néhány személyes tárgya és munkaeszköze is.
A múzeum épületét időről időre a hagyományőrző célzattal rendre összegyűlő helyi Csemadok-tagok Végh Zoltán polgármester segítségével csinosítgatják; a közelmúltban lecserélték a tetőt, lebetonozták a padlót és a falakat is rendbehozták.
A felvidéki Zsélyi-kultusz éltetői közül a teljesség igénye nélkül mindenképpen meg kell említeni Z. Urbán Aladárt, az 1989-ben alakult Palóc Társaság elnökét, Bombor Ivettet, a Csemadok helyi alapszervezetének tevékeny vezetőjét, néhai Molnár Katalint, az Ipoly-hidak újjáépítésének ügyét felkaroló korábbi megyei képviselőt, és azt a Bombor Pétert, aki a rögtönzött tárlatvezetés közben az 1760-as évekből származó pad mellett büszkén mutatta meg nagyapja épségben maradt huszárládáját.
A lecke fel van adva a magyar ajkú bussaiaknak: hagyományaik átörökítése a – már csupán szlovák iskolát működtető – település fiataljainak.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/18. számában.)
