2019. február 9., 11:36

A branyiszkói áttörés

Amikor százhetven éve, 1849 elején a császári csapatok mélyen benyomultak az ország területére, Görgei Artúr vezérőrnagy felső‑magyarországi visszavonulásával megakadályozta, hogy az ellenség veszélyeztesse a tiszántúli magyar hadműveleti bázist, ahol megkezdődhettek a tervezett csapat‑összpontosítások.

Szepesváralja

Az 1849. január 2‑i haditanács döntése értelmében a Görgei vezette fel‑dunai hadsereg a Duna bal partján vonult észak felé, úgy, hogy veszélyeztesse a komáromi és a lipótvári ellenséges ostromzárakat. Mivel Görgei leharcolt csapatai pihentetésre szorultak, január közepétől a bányavárosok felé vette útját, ahol lehetősége nyílott honvédei felruházására, hadikészletei feltöltésére, ráadásul az ottani nemesfémkészleteket is megmenthette az ellenségtől. 

Úton a bányavárosok felé

Görgei négy hadosztálya délről és északról is egyre több császári erőt kötött le, Guyon Richárd ezredes Szélaknánál vereséget szenvedett, Aulich Lajos ezredes pedig Körmöcbányánál csapdába esett. Az utászok azonban a Körmöcbánya és Besztercebánya közötti Szkalka‑hegy gyomrában egy régi bányaalagútra leltek, amelyet járhatóvá tettek, és azon keresztül Aulich kijutott a kelepcéből. Besztercebányáról két menetoszlopban vonult tovább a fel‑dunai hadsereg a Szepesség felé, nyomában a császáriakkal. Görgei vezette az északit, amely a Vág völgyében megindulva a Stureci‑hágón kelt át, és Kassa felé igyekezett. A délit Guyon és mérki és pilléri Piller János ezredes had­osztályai alkották, ezek a Garam és a Hernád mentén tartottak Igló felé, és a Branyiszkói‑hágó előtt kellett egyesülniük. Guyon elővigyázatlan volt, és csapatait meglepték 1849. február 2‑án éjjel a császáriak Iglónál. A honvédek visszafoglalták a várost, és még röppentyűket is zsákmányoltak. Az „ánglius oroszlánnak” ezen időszakban ­rossz volt a lapjárása, rendre vereségeket szenvedett, így Görgei számára adta meg az esélyt, hogy Branyiszkónál bizonyítson. A nagyszombati hős ekkor tizenkilencre lapott húzott... és nyert!

A Branyiszkói‑hágót gróf Franz Deym von Stritež vezérőrnagy kétezer fős, harcedzett dandárja zárta le. A császáriak semmit sem bíztak a véletlenre, a szűk szerpentinutat több helyütt eltorlaszolták, megszállták a mellékösvényeket, hogy ne tudjanak az oldalukba vagy a hátukba kerülni. Az erejüket azonban széttagolták; a két sorgyalogzászlóaljból, fél század lovasságból és hat lövegből vajmi kevés erő maradt a hágó védelmére. Guyon 1849. február 5‑én reggel érkezett meg 4002 emberével és 21 lövegével a hágó előtti Korotnokra. Azon a hétfői napon kegyetlen, csontig hatoló hideg volt, mínusz 22,5 Celsius‑fok. Amíg Guyon a honvédeit a korotnoki korcsmahivatalnál pálinkával itatta, odabent csákvári Tipula Gyula főhadnagynak lediktálta a győzelmi jelentést, csak a veszteségek és az időpont rovatot hagyta kitöltetlenül. A főhadnagy kissé meglepődött, mire az ezredes a 785 méter magas Branyiszkóra nézett, ahonnan Szepesből Sárosba lehetett átjutni, és maga elé dörmögte: „Damn me, if I don’t get over it!” (Kárhozzam el, ha át nem megyek rajta!) 

Pálinka és fakereszt

A támadásban részt vevő szegedi 33. „ködmönös” honvédzászlóaljat Guyon német–magyar nyelven lelkesítette: Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen! (Ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, ha meghátráltok, belétek kartácsoltatok.) Az első roham sikertelensége után be is váltotta ígéretét, ezután maga vezette a rohamoszlopot, és rossz magyarsággal ordibálta: Rajta, honvéd, rajta! Segítségére volt az egyik tábori lelkésze, Poleszni (később: Erdősi) Imre piarista szerzetes, aki a kezében lévő, vörösfenyőből készült feszületet dobálta előre a hóba, tót és magyar nyelven lelkesítve a 2. besztercebányai újonc honvéd­zászlóalj tót legényeit: Ugyan már, ­fiaim! Otthagynátok az Úristent ezeknek a pogányoknak? Más visszaemlékezések szerint Poleszni kezében magasra emelt feszülettel rohant a csatárláncok előtt, s kiabálta: „Na predek, za mni, tu je Pan Boch!” (Előre, utánam, velünk az Úristen!). A derék tót atyafiak a tábori lelkész nyomában loholtak, aki többször elesett a hóban, de sértetlen maradt. Az egyik torlasznál fogta a feszületet, és az ellenség felé hajította. Hagynátok az ellenség kezébe jutni Isteneteket, és tűrnétek a mocskot zászlótokon? – kérdezte, mire a honvédek bevették a sáncot.

A 33. honvédzászlóalj parancsnoka, gyöngyösi Petheő Vilmos őrnagy arról emlékezett meg, hogy honvédeit nem csak a hazaszeretet és a szegedi szűcsök által varrt ködmönök fűtötték: „Tudvalevő, hogy Branyiszkón szerpentin‑út vezet keresztül, amely a hegy csúcsáig nem kevesebb, mint huszonkét kanyarulatot tesz. Ezeknek a kanyarulatoknak mindegyikét megszállva tartotta az ellenség. Helyzete természetesen szerfölött előnyös volt. Nem úgy a miénk. Katonáim éhesek voltak, a hideg dermesztő. Előkerítettem egy hordó spirituszt, azt föleresztettem vízzel, s ihatott minden legény, amennyit csak akart. Aztán megnyugtattam őket, ne féljenek, mert az ellenség, mely magasabb helyen áll, a fejünk felett fog ellövöldözni; csak az első rohamnál legyenek bátrak, a többi magától jön. Ha elfoglaljuk az első állást, a másikba már a hátráló ellenséggel együtt vonulunk be. Úgyis történt. A küzdelmünk tényleg az első rohamnál volt a legerősebb. Az ellenség ereje kanyarulatról‑kanyarulatra gyöngült. Csakhamar a tetőn voltunk. Ami azután következett, az már gyerekjáték. Az ellenség futott, mi pedig üldöztük. Mi körülbelül 120 embert vesztettünk, az osztrákok közül azonban háromszáznál többen maradtak a csatatéren. Valami száz emberük pedig fogságba került. A győzelem annál szebb volt, mert a csatát legnagyobbrészt újonc honvédekkel vívtuk.” 

A hadicsel és a győzelem

A küzdelembe a 12. Nádor‑huszárezred két százada is bekapcsolódott, ám a jászkunok lovasrohama összeomlott az ellenséges tűzben. Osztályparancsnokuk, báró Üchtritz Emil őrnagy ekkor különös cselt eszelt ki. Lóról szállva maga mellé vette trombitásait, akikkel megindult az egyik mellékösvényen, és minden kanyarulatban elfúvatta velük a „vadászriadót”. A hegyek felerősítették a trombitaszót, az osztrákok pedig joggal vélhették, hogy minden oldalról körülvették őket.

Mikszáth Kálmán a Vasárnapi Újság 1908. június 7‑i számában megjelent írásában így örökítette meg a diadalt: „Egymás után veszik be a magyarok a sziklába vájt műutak éles szögleteit, úgyszólván tizennyolc kis csatát kell megvívni. (…) Minél följebb‑följebb jutottak a győzelmes magyarok, mindig nehezebben lettek megvívhatók az útszakaszok, mert mindig sűrűbbre szorult össze a hátráló osztrákság. Az utolsó vonalon már ember‑ember mellett állott, (...) ez már egy vívhatlan, emberi élő húsból összepréselt fal volt. A nap már lehanyatlott, utolsó bágyadt, veres fényt vetve a vérfoltos, vakító hómezőkre. A dobok peregtek, az osztrákok minden erejüket összeszedték (...), mikor egyszerre megharsant az ellenség háta mögött a reggel balról küldött csapat diadalmas vadászindulója, oldalt pedig az Üchtritz trombitáló huszárjainak ügyes színjátéka újult meg. (...) A Schlik csapatai elvesztették szívüket. A rémület vett erőt rajtuk s (...) egyre tovább‑tovább engedett (...), míg végre a Petheő dandárának a zászlótartója feljuthatott a legfelsőbb csúcsra s kitűzte oda a trikolórt, melyet a vérrel tarkított hómező felett vígan lengetett a szél az esti szürkületben, az utolsó lövések villámlásaitól megszaggatott téli tájképben. Guyon megnézte az óráját. Épen öt óra múlt, este. A Petheő‑dandár és a Nádor‑huszárok nagy hejehujával kergették még a már félig rendetlenül visszavonuló, összekuszált császári hadat egész Sirokáig. Guyon pedig kivette zsebéből a Tipula összehajtogatott koraszülött jelentését s kitöltvén benne az elesettek számát (…), valamint a győzelem óráját, az esti órákban egy futárra bízta, hogy nyargaljon vele cito citissime, Lőcsére.”

A mai Szlovákia büszke lehetne Branyiszkó tót hőseire, s arra a harmincezer derék „tót atyafira”, akik a honvédseregben harcoltak 1848/1849‑ben. Ám hallgatnak róluk, inkább a mi hőseink elorzásával, a mi múltunk rovására akarják megírni a saját históriájukat.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.