100 éve jelent meg A Mi Lapunk első száma

2021. január 10., 10:56
Juhász Dósa János

Hagyományos cserkészlapnak indul 100 évvel ezelőtt, az immár több mint százesztendős szlovákiai magyar irodalom egyik legfontosabb orgánumává növi ki magát létezésének alig több mint tíz esztendeje alatt.

Amikor 1932 januárjában megszűnik, már régen több mint cserkészlap, rendszeres munkatársai között olyan írókat tudhat, mint Móricz Zsigmond, Móra Ferenc vagy a szlovenszkói magyar írók színe-java.

Egyszemélyes szerkesztője az a sváb származású, Óverbászról elszármazott Scherer Lajos, akinél kevesebb magyar lelkületű embert hordott a hátán Felvidék.

„Nem program kell ide, hanem munka!” – üzente az olvasóknak a lap egyik főmunkatársa, a semmilyen lexikonban nem szereplő, a második világháború vérzivataros éveiben eltűnt Fenyves Pál, s tartották is magukat az ígéretükhöz. 

Mintegy 700 lap jelent meg

A trianoni impériumváltás után szinte a semmiből indult újra az élet az elszakított területeken. A lapok többsége megszűnt, az írástudó értelmiség egy része elhagyta a szülőföldjét, sok helyütt a magyarországi forradalmak utóhatásai elől menekülő emigráns írók segítségével indul el a szellemi élet. Elég pár év, s a polgári demokráciákra jellemző differenciált sajtóstruktúra Csehszlovákiában is kialakul.

1920 és 1938 között mintegy 700 magyar lap jelenik meg Csehszlovákiában.

A napilapok száma meghaladja a húszat, minden politikai irányzatnak, s minden nagyobb városnak jelenik meg napilapja, de az egyházak, az ifjúsági és kulturális mozgalmak is adnak ki hosszabb-rövidebb, többnyire rövid(ebb) életű lapokat.

Az országos lapok közül talán a leg(el)ismertebb az 1922 és 1938 között működő Prágai Magyar Hírlap, amely főleg Dzurányi László főszerkesztői működése alatt virágzik,

de említsük meg az Esti Újságot, Kassai Munkást, Magyar Napot, Magyar Újságot, A Reggelt, Kassai Naplót. De mindegyik nagyobb szlovenszkói magyar városnak van saját napilapja. Nincs ezzel másképp Losonc sem, amelynek első lapja, a Pelikán címet viselő hetilap 1846 és 1847 között jelent meg, de a város leghosszabb életű lapja a 40 évfolyamot megélt Losonc és Vidéke lett, amelynek első száma 1879. november 16-án jelent meg, s egészen a trianoni döntésig működött.

Ennek folytatásaként is tekinthetünk a két háború között működő Losonci Hírlapra. De az 1945-ig terjedő időszakban mintegy húsz lapot adtak ki a nógrádi megyeszékhelyen. Volt, amelyik egy számot ért meg, de voltak olyan lapok is, amelyek bőven kinőtték a helyi kereteiket, s országos hírnévre tettek szert. Ilyen volt a Scherer Lajos alapította, s az alapító egyszemélyes szerkesztésében működő A Mi Lapunk, amelynek első száma épp száz évvel ezelőtt, 1921 januárjában jelent meg, s évi tíz alkalommal jelent meg egészen 1932 januárjáig.      

Scherer Lajos legendás élete

„Scherer Lajos bámulatos érzékkel megsejtette, hogy a lapjába írogató ifjakban jövőre kiható gondok és tervek feszengenek, teret adott nekik, s A Mi Lapunk néhány éven át nagyon megközelítette az ifjúsági sajtó ideálját.” – Krammer Jenő értékeli így egy 1935-ös tanulmányában (A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága) a lap történetét, s bizony nem tévedett.

scherer lajos

A lap nemcsak több nemzedéket indított el a felnőtté válás útján, hanem gyorsan kinőtte cserkészlapi jellegét is, s bármelyik irodalmi-társadalmi lappal felvette a versenyt.

S tette mindezt ingyen, a lap ugyanis a munkatársainak egy huncut fillért nem fizetett. De ki is volt ez a Scherer Lajos, akinek legendás élete ugyancsak megérdemelne egy külön cikket. Unokája, Vágás István 1994-ben megírta A Mi Lapunk és nagyapja történetét, amelyből kiderül, hogy nagyapja 1874 szeptember 16-án született a mai Szerbia területéhez tartozó Óverbászon. Bár földműves apja nyolc gyereket nevel, a fiúk közül hármat is kitaníttat, így jut el Scherer Lajos is a pozsonyi evangélikus líceumba, majd már saját erejéből végzi el a kolozsvári egyetemet, ahol magyar-német szakos tanári oklevelet szerez.

1898 végén nevezik ki helyettes tanárrá Losoncra, feleségül veszi a szintén verbászi német lányt, Heib Erzsébetet, s Losoncon, a Madách utcában építtet házat. Két fia, s egy lánya születik, s itt éli mindennapjait 1945 augusztusáig, amikor ő is az etnikai tisztogatás áldozata lesz. Szellemi tanítványa, Szalatnai Rezső írja élete utolsó szakaszáról: „1945. augusztus 1-én 72 éves korában egy lepedőnyi batyuval a hátán, a nagyothalló ősz tanárt egy szekérkaraván tagjaival együtt szlovák csendőrök kikísérték a magyar határra, kiutasították. így mindentől megszabadulva baktatott régi vándorként az országúton, míg délután valahol vonatot ért, amelyre fölkapaszkodott. A vonatot fegyveres banditák megállították, s elvették a szegény vándor batyuját.

Mint a mesebeli koldus kezdett el új életet. Két kezével teremtette meg új létét, és Nagymaroson csatlakozott egy termelőszövetkezethez.

Megtanulta a földművességet, kiváló, aranykalászos gazda lett, tyúkfarmjáért kitüntették. Belépett a Nemzeti Parasztpártba, a szegény parasztok és népi értelmiségiek közé. Előadásokat tartott. Mikor megállapították hatszáz forintos nyugdíját, közel nyolcvanéves korában, elvonult Bihartordára lányához, tehetséges és kedves unokáihoz. Bihartordáról a család a Szeged melletti Kiszomborba települt át. Ebben a két faluban újra írni és fordítani kezdett, tökéletes szellemi erővel, mint egy ifjú. Megírta realista önéletrajzát, verseket írt, zsoltárokat fordított, s csak úgy, mint ahogy egy versenyt végez el a sportoló: lefordította Schiller Tell Vilmosát, az Orleánsi Szüzet, Stuart Máriát, a Messinai Arát és Goethe teljes Faustját.”

Mágnesként vonzotta a tehetségeket

A Mi Lapunk első száma 1921. január 8-án jelent meg, az utolsó száma 1932 januárjában. Alig tíz esztendő, de micsoda tíz év.

S bár egy folyóirat viszonylag gyorsan avul el, A Mi Lapunk ma is frissnek, üdének, élvezetesnek tűnik, igaz, alig van olyan jelentős szlovenszkói magyar író, aki ne publikált volna benne, sőt sokan itt kezdték az irodalmi pályafutásukat.

A már említett Szalatnai Rezső mellett Győry Dezső, Darkó István, Marék Antal, Tichy Kálmán, Balogh Edgár, Ölvedi László, Sass János, Szombathy Viktor, E. Réső Zoltán, Farkas István, Egri Viktor is itt kezdett publikálni („Hányan voltunk, akiket Scherer Lajos mágnesként fölszedett!” – írja Szalatnai), de a már befutott nevek közül írásával járult hozzá a lap sikeréhez a tíz írását is jegyző Móricz Zsigmond (akinek itt jelenik meg a Gyalogolni jó c. legendás írása, de Szabó Dezső, Jankovics Marcell, Darvas János, N. Jaczkó Olga, József Attila, Mécs László, Móra Ferenc és sokan mások jegyzik a lapot.

Idézzük ide a lap engedélyokiratát, amelyet 1920 december 20-án kelteztek: „A bratislavai Školský referát f. hó 14-én 54.136/II. sz. a.k. rendeletével megengedi, hogy Scherer Lajos tanár úr szerkeszthessen és kiadhasson egy ívnyi terjedelmű havi folyóiratot A Mi Lapunk címen. Ez a folyóirat csak cserkészdolgokkal, sporttal, ifjúság testedzésével, antialkoholizmussal, esperanto-nyelvvel és az ifjúság vallás-erkölcsi nevelését illető dolgokkal foglalkozhat." Nos, foglalkozott is. Az első években klasszikus cserkészlapként működött több nyugati cserkészlapot is mintául tekintve. Az USA-ban ekkoriban 500 ezer a cserkészek száma, akik havi 84 oldalon vehetik kézbe a Boys' Life c. lapjukat. A Mi Lapunknak az első évben 851 előfizetője volt (ebből 798 Csehszlovákiában, 47 Magyarországon), s 1 100 példányban jelent meg. Az utolsó szám 600 példányban.

Rendszeres kapcsolat az ifjú olvasókkal

A lap a klasszikus rovatok (cserkészélet, önképzőkörök munkája) mellett fejtörőkkel, pályázatokkal, szerkesztői üzenetekkel tartotta az aktív kapcsolatot az ifjú olvasóival,

de volt rendszeres könyvszemléje (ezt Fenyves Pál szerkesztette, s mivel a Magyarországon kiadott könyvek behozatalát tiltották, különös jelentősége volt), de olvashattunk tudományos és társadalmi újdonságokról (a csallóközi vizahalászatról, a rozsnyói vasércbányászatról, a magyar nép nyelvének tanulmányozásáról, ahogy figyelmeztet a német fasizmus előtörésére is), s meglepő módon igen bőséges a lap hirdetési felülete is, a lapot is nyomtató Vigh Károly nyomdájától kezdve Breuer Ottó lámpaáru raktárán át a rimaszombati Salczer áruházig sokan hirdetnek a lapban.

S a lapnak van humorérzéke is, amely közli például egy Dini Dani adófizető pógar olvasói levelét is: „Hájjá mó, tisztőtt Úr! Tudomósomra gyütt, hogy egy gyiák-ujsógot árúl meg oszt maga is csinójja. Úgy gyütt tudomósomra, hogy fiam a Sóndorka, aki oda jár a gyiák-oskolába, haza hozott egyett azutón osztón aszondta hogy itt van la, Apóm „Az emmiőnk lapunk." Mondok, hogy magam is szörnyen kedvellem a betűt, azutón osztón mekkövetem bion én is szokok follalkozni ilyesmivel. Mondok a Sóndorkónak. hogy máj hozzójórolónk minnyójan, hogy mekkövetem minél finomabb tartalom legyen benne, mer hogy ilyen lapra a lyövő generáció szempontyábó igazón nagy szükség van. Mekkövotem, ha a Tisztőtt Úr mennem veti, hót munkatársi szerepre jómagam is vállalkozok.” Dini Dani úr munkásságának későbbi nyomát nem találjuk a lapban, de a szerzői névsor így  is patinás.

A Szent György Kör vonzásában

Prágában megalakul az ott tanuló magyar diákok Szent György Köre, amely komoly hatással lesz A Mi Lapunk további működésére is.

Elindul a regösvándorlás, fiatal egyetemisták járják Szlovenszkót és Kárpátalját, gyűjtik a falusi értékeket (nem kis mértékben Szabó Dezső falurajongása hatására), s a lap szerkesztésébe ekkoriban száll be Tamás Lajos és Fenyves Pál is. 1927-ben megjelenik Móricz Gyalogolni jó c. írása is, s a lap lassan támadások kereszttüzébe kerül. Győry Dezső Kisebbségi géniusz c. vallomása is itt jelenik meg, amelyben Győry kijelenti:

Küldetése van a kisebbségi magyarságnak az összmagyarságban.”

A lap egyre több harcot kénytelen megvívni, s a többfrontos harc lassan felőrli az olvasótáborát és Scherer Lajost is, akit 1929-ben eltávolítanak a tanári állásából is. Bár Masaryk köztársasági elnök, aki fogadja a Sarló küldöttségét, segít, s háromezer koronás gyorssegélyt utal ki Scherernek, aki később résznyugdíjat is kiharcol magának, de  mivel a lap példányszáma radikálisan csökken, hisz Pozsonyban megalakul  a Tábortűz c. ellenlap, 1932 januárjában minden fanatizmusa ellenére kénytelen lehúzni a rolót. Így is még évekig fizeti a tartozását a nyomda felé. 

„Gyönyörűséges feladat a miénk. Hónapról hónapra, évről évre gondozni, vezérelni a körénk sereglő fiatal szíveket, utat jelölni, jó példát mutatni, szerető szóval, baráti szigorúsággal, mindig változatlan megértéssel együtt élni A Mi Lapunk ifjú táborával. Fényes tábor A Mi Lapunk népe: a cselekvő krisztusi hitnek munkára termett, küzdelemre kész fiatal serege. Érette vagyunk és vele maradunk jóban-rosszban. Ők így neveznek bennünket, A Mi Lapunk, mi pedig úgy érezzük, hogy ők a mi fiatalabb testvéreink. Ők a mi erőtartalékunk és mi vagyunk az ő erősségük. Kilenc év minden munkája, öröme, bánata összekovácsolt bennünket” – írták a lap megalakulásának tizedik évfordulóján megjelent vezércikkben 1931 januárjában. 

Száz évvel a lap megalakulása után mi sem írhatunk mást. A huszadik század harmadik évtizedében a losonci kultúra aranykorát élte, s ehhez óhatatlanul hozzátartozott A Mi Lapunk is. Dicső emléküket megőrizni pedig a mi feladatunk.