Zeman és Babiš újra kiállt Magyarország és Lengyelország mellett
Miloš Zeman cseh államfő szerint Magyarországon és Lengyelországban is demokrácia van, ezért az Európai Bizottság eljárása a két tagállam ellen durva beavatkozás belügyeikbe.
"Nem látom veszélyeztetve a demokráciát, amennyiben a két ország polgárai nem engednek az antidemokratikus tendenciáknak. Meggyőződésem, hogy mind a Fidesz Magyarországon, mind a PiS (Jog és Igazságosság) Lengyelországban, demokratikus politikai párt, bár kissé más értékeket vallanak, mint az Európai Bizottság" - jelentette ki Zeman a közszolgálati cseh hírtelevízióban (CT24) vasárnap este sugárzott beszélgetésben.
"Úgy vélem, hogy az Európai Bizottság részéről egyfajta szemtelenség beavatkozni az olyan szuverén államok belügyeibe, mint Lengyelország vagy Magyarország" - szögezte le a cseh államfő. "Ha nem szólalnánk fel ez ellen, és nem fejeznénk ki szolidaritásunkat velük, könnyen megtörténhetne, hogy a következő célpont mi leszünk" - tette hozzá az elnök.
Andrej Babiš cseh kormányfő, aki Zeman partnere volt a Csehszlovákia megalakulása 100. évfordulója alkalmával készített beszélgetőműsorban, azt mondta: a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) országai mintegy 60 millió embert képviselnek. Közép-Európa olyan régió, amelynek közös a történelme, és ez hatással van a jelenre is - mutatott rá.
Babis szerint nem felelnek meg a valóságnak azok az állítások, hogy a két országban ne létezne ellenzék, és nem lenne szabad a média. "Elég megnézni az internetet" - hívta fel a figyelmet a cseh kormányfő.