2019. szeptember 18., 19:18

Városok Uniója: több százezret bukhatnak az önkormányzatok, ha Čaputová aláírja a Híd javaslatát

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) felkérte Zuzana Čaputová államfőt, hogy ne írja alá a Most-Híd által beterjesztett, szerdán elfogadott jogszabályt, melynek értelmében az adóalap adómentes hányada a létminimum összegének 19,2-szereséről 21-szeresére emelkedne. Az unió az önkormányzatok bevételkiesésére figyelmeztet.

Richard Rybníček, az ÚMS elnöke
Fotó: TASR

Richard Rybníček, az ÚMS elnöke ismételten felhívta a figyelmet a Költségvetési Felelősség Tanácsa állásfoglalására, mely szerint

az új jogszabály következtében a szlovákiai családok nagyjából fele tehet majd szert átlagosan havi 3,80 euró pluszbevételre, a másik oldalon viszont a városok, községek és megyei önkormányzatok évente 149 millió eurót veszíthetnek.

Az ilyen mértékű bevételkiesés következményei között Rybníček a kevesebb óvodai helyet, valamint az iskolák, utak felújítására, vagy például a zöldterületek karbantartására és a közbiztonság növelésére fordítható pénzösszegek csökkenését említette.

A főváros az intézkedés következtében jövőre 12 millió, Pozsony megye  további öt millió, Trencsén és Turócszentmárton több mint egymillió, Komárom 600 000, a kisebb községek pedig több tízezer eurótól eshetnek el.

Rybníček szerint célzatos hazugságon alapszik az az érvelés, miszerint a gazdasági növekedés és a béremelések következtében az utóbbi években nőtt az önkormányzatok bevétele. Azt állítja, azok a terhek, amelyeket a parlamenti képviselők az utóbbi években az önkormányzatok vállára helyeztek – példaként az ingyenes ebédet, az üdülési csekkeket, a bértábla szerinti fizetésemelést említette –, több pénzt emésztettek fel, mint amennyivel nőtt a megyék, városok és községek bevétele a magasabb jövedelemadó behajtásának köszönhetően.

Az olyan városok, mint Trencsén és Zólyom idén az említett intézkedések következtében 1,1 millió eurót, Komárom csaknem 800 000 eurót vesztett.

Az ÚMS szerint az adó- és járulékrendszer módosítása szakszerűbb és felelősségteljesebb hozzáállást igényel, hogy az állampolgárok a végén ne veszítsenek többet, mint amennyit adnak nekik. Ennek érdekében az unió tárgyalni szándékozik a jövő évi választásokon induló politikai pártok képviselőivel, valamint a jövőbeni kormánnyal is.

A megyei önkormányzatokat összefogó szervezet, az SK8 is azt kérte szerdán az elnök asszonytól, hogy ne írja alá a jóváhagyott törvénymódosítást.

„Továbbra is azt az álláspontot képviseljük, hogy ez az intézkedés csak morzsákat szór az embereknek – átlagosan havi 3,8 eurót -, a másik oldalon viszont elveheti tőlük a helyeket a szociális intézetekben, lassíthatja az utak karbantartását és felújítását, szegényebbé teheti a középiskolákat és a kulturális intézményeket” – mutatott rá Jozef Viskupič nagyszombati megyefőnök, az SK8 elnöke.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.