2018. november 9., 19:19

Súlyos kampánycsendsértés történt Pereden, a rendőrség vizsgálatot folytat az ügyben

A falut elárasztották az egyik polgármesterjelölt személyét és az őt jelölő politikai pártot becsmérlő levelek. A rendőrség vizsgálatot folytat az ügyben.

matyusfold-pered.jpg

Úgy tűnik, nem mindenki tartja tiszteletben a moratóriumot. A mátyusföldi Pered községből kaptuk az információt, hogy a csütörtökről péntekre virradó éjszaka folyamán ismeretlen felbujtó(k) leveleit dobálták be a lakosok postaládáiba, valamint szórtak szét a faluban.

A levél az egyik polgármesterjelölt és a mögötte álló párt ellen uszítja a választópolgárokat, sértő és helyenként vulgáris tartalommal.

A levél a polgármesterjelölt személyét és családját is támadja, a sértett elmondta portálunknak, az írás valótlanságokat és helytelen közléseket tartalmaz. A leveleket úgy írták alá, hogy egy: „Perednek jót akaró csoport”, a tartalom viszont tele van helyesírási és stilisztikai hibával.

Az érintett személy a tegnap éjszakai órákban feljelentést tett a rendőrségen és az esetről értesítették a központi választási bizottságot is. A Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság vizsgálatot folytat az ügyben.

A sértett közlése szerint ezer-ezerkétszáz számítógéppel írt levél létezhet, amiket véletlenszerűen dobáltak be a lakosok postaládáiba. A levelek egy részét a rendőrség tegnap este lefoglalta.

Megosztás
Címkék