Robert Ficót állítólag életveszélyesen megfenyegették

ma7 | TASR 2019. május 16., 18:35

Azok az indokok, amelyek miatt meghosszabbították Robert Fico (Smer-SD) volt kormányfő személyi védelmét, továbbra is érvényesek, erősítette meg csütörtökön Anton Hrnko (SNS), a parlament védelmi bizottságának elnöke azután, hogy Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter és a köztisztviselők védelmét szolgáló hivatal (ÚOÚČ)igazgatója ismertette a bizottság tagjaival ezeket a bizonyos indokokat.

Fotó: TASR

Hrnko a bizottság ülése után leszögezte, hogy komoly indokokról van szó. Állítása szerint a kormányfő több fenyegetést is kapott, Szlovákiából és külföldről egyaránt. Hozzátette: néhány személyt már sikerült azonosítani.

Fico személyi védelmének indokoltságát havi rendszerességgel megvizsgálják. Komoly oka van annak, hogy Fico képviselő továbbra is a köztisztviselők védelmét szolgáló hivatal védelme alatt álljon.

Halálosan megfenyegették, néhány tettest azonosítottunk, és megállapítottuk, hogy képesek be is váltani a fenyegetésüket. Rokonait, az anyját, a feleségét is megfenyegették

– magyarázta Hrnko.

Saková azt mondta, rendszeresen értékelik ezeket az okokat. „Havi rendszerességgel jelentést kapok a köztisztviselők védelmét szolgáló hivatal igazgatójától, ez alapján továbbra is védelmet kap a volt miniszterelnök” - mondta.

Rámutatott, hogy minden egyes fenyegetést meg kell vizsgálni. Azt nem pontosította, milyen fenyegetésekről van szó, és nem nevezte meg az országokat sem, ahonnan jöttek. Elmondta, az ÚOÚČ a rendőrséggel közösen vizsgálja az ilyen ügyeket, valamint a számítógépes bűnözés szakértőivel és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséggel (NAKA) is együttműködik.

Grendel Gábor (OĽaNO), a bizottság tagja nem nyilatkozott arról, indokolt-e Fico személyi védelme, mivel nem volt lehetőségük megvizsgálni azokat a dokumentumokat, amelyekre a hivatal igazgatója hivatkozott.

„Arra kell támaszkodnunk, hogy az okok relevánsak, vagy olyanok, amilyennek a hivatal értékeli őket" – szögezte le.

Rámutatott azonban, hogy a Fico nem mindig a személyi védelem előírásainak megfelelően viselkedett. Azzal érvelt, hogy bizonyos helyzetekben ő maga vezette az autóját, biztonsági őr nem volt mellette.

Közölte, voltak napok, amikor a biztonsági őrök nem jelentették a hivatal központjának az útvonalat és az úti célt. Azt nem árulta el, honnan származnak ezek az információk, de azt mondta a hivatal igazgatója nem tagadta az értesüléseket.

Ľubomír Galko (SaS) bizottsági tag nincs meggyőződve arról, hogy ok lenne Fico személyi védelmére. Úgy fogalmazott, maguk az okok komolynak tűnnek, de úgy véli, a megtett intézkedések nem megfelelőek. Kifogásolta azt is, hogy nem volt idő elmagyarázni a helyzetet.

„Nem veszik a fáradságot, hogy érthetően elmagyarázzák, miért van Robert Ficónak testőre. Ha az okok megalapozottak lennének, megmondanák” – mondta.

0 HOZZÁSZÓLÁS