Vörös diplomás orvos
Ha valakiről csupán ennyit jelentünk ki, máris jár az elismerés, hiszen az egyik legigényesebb felsőfokú intézmény az orvosi egyetem. De ha azt is hozzátesszük: az illető végig magyar iskolába járt, itt már jogos, hogy megemeljük előtte nem létező kalapunk.
Erdei Ildikó gyermekkorát Kisgéresben töltötte, tanulmányait az alsó tagozaton helyben végezte. Az elsősöket mindig Furik Ilona tanította, így lett ő az első tanító nénije.
„Szerencsém volt, hiszen én még az idősebb korosztályhoz tartozó pedagógusoktól tanultam, akik az írást, az olvasást és a számolást nagyon alaposan bevésték a tudatunkba. Felső tagozatos Nagygéresben voltam, ahonnan szintén jó alapokkal érkeztem a kassai Márai Gimnáziumba. Annak az évfolyamnak voltam a tagja, amely még utoljára nyolcadikból jelentkezhetett középiskolába, és bár csupa egyes volt minden bizonyítványom, mégis felvételiznem kellett” – meséli Ildikó.
A belépő felmérő tesztjei is igazolták: semmiből sincs –a többiekhez képest – lemaradva. Egyedül a szlovák nyelv okozott gondot az első félévben, mert a kassai diákok eleve jól beszéltek szlovákul, és ők voltak a mérce. Az elméleti tudása ugyan neki is megvolt, csak ahonnan érkezett, ott a nyelvet napi szinten nem volt kivel gyakorolnia.
„A magyar ajkú szlováktanárom roppant szigorú volt, és rákényszerített bennünket a szlovák nyelv aktív használatára. Én viszont csak akkor szerettem megszólalni, ha biztos voltam benne: amit mondok, azt helyes. Első év első félévében szlovák nyelvből volt egyedül kettesen, de az év végére már javítottam. Furcsa módon itt tovább tartott a szlovák nyelvi követelményekhez hozzászoknom, mint később az egyetemen” – emlékszik vissza diákéveire.
Elsős középiskolásként mindenkitől megkérdezték, mely tantárgyak állnak hozzá közel. Ő a magyart és a németet jelölte meg, ám az év végére a német helyét – Kohút Éva munkájának köszönhetően – a kémia töltötte be. S mert szerette a kémiát, leginkább gyógyszerészetben, illetve az orvosi egyetemben gondolkodott. Az utóbbira vele együtt az adott évben (is)/180-an jelentkeztek, szinte reménytelennek látszott a bejutás, de megpróbálta.
„Meglepetésemre elsőre felvételt nyertem. Ott azután a vizsgák mintegy 80 százalékára cseh tankönyvekből készültünk fel, de ahhoz is hamar hozzászoktam. Az első vizsgám rögtön egyes lett, biztatásul még meg is dicsértek. Úgy fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, hogy egyetlen vizsgát sem ismételtem. Tapasztalatom szerint Kassán az, hogy valaki magyar, nem jelent különösebb hátrányt. Ha van akarat és tehetség az emberben, nemzetisége miatt nem lesz sikertelen. A szakvizsgáim idején már senki sem mondta volna meg rólam, hogy magyar az anyanyelvem” – mondja.
Magyar családba született, egy percig sem volt kétséges, hogy szülei magyar tannyelvű iskolába küldjék.
„Azért, hogy alap- és középiskolában anyanyelvemen tanultam, mindig hálás leszek, hiszen csodálatos dolog érteni mindazt, amit tanulok. Ha olyan magyar gyereket küldenek szlovák iskolába, aki egyáltalán nem beszél szlovákul, 6 évesen sokk éri, és elkezd –az információszerzés helyett – nyelvet tanulni. Az államnyelv ismerete elengedhetetlen ugyan, de mekkora különbség a megtanult szavakat, nyelvtani szabályokat szlovák közegben 15 évesen begyakorolni, vagy gyerekként azzal szembesülni: más vagyok, mint a többieket” – folytatja sikertörténete mesélését.
Pályáját a nagymihályi kórházban kezdte, majd a besztercebányai Roosevelt Kórházban folytatta.
– meséli.
Zárszóként hadd tegyünk hozzá valamit az elhangzottakhoz: e sorok írója évtizedeken át középiskolai tanárként dolgozott, és azt tapasztalta: az okos, értelmes gyerek bármilyen tannyelvű iskolában megállja a helyét. De akibe sem tehetség, sem elég akarat nem szorult, abból a szlovák iskolába járó magyar gyerekből nem lesz életképesebb, okosabb felnőtt, csak saját kultúrájától, identitásától megfosztott ember. Hamarosan ismét itt az iskolaválasztás ideje. De jó lenne, ha végre a szülők okosan mérlegelnének.
