2019. július 7., 13:02

Új iskolaigazgatók Dunaszerdahelyen

 Az iskolai év több dunaszerdahelyi oktatási intézményben változást hozott. Július 1-től három középiskolát új igazgató irányít. Az új igazgatóknak számos kihívással kell szembenézniük, a középiskolákkal szembeni elvárások egyre nagyobbak. A legfőbb probléma a diáklétszám csökkenése és az épületek korszerűsítése.

ds-ki-vambery-armin-gimnazium.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
A Vámbéry Ármin Gimnáziumban

Az igazgatói tisztséget Valkai Anett nyerte el, aki pozitív arculatot szeretne kialakítani. Ennek érdekében megújul az iskola honlapja és Facebook-profilja, amelyen naprakész információkat találhatnak az érdeklődők. Az új igazgató a gimnáziumot a korszerű oktatás otthonává kívánja alakítani.

– Középiskolánk legfőbb célja, hogy minőségi, eredményes munkát végezzünk, sokoldalú, életre és egyetemre kész embereket neveljünk. Szeretnénk bevezetni az Egységes Európai Számítógép-használói Bizonyítvány (ECDL) és az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzését biztosító képzést. Az utóbbi években jelentősen csökkent a diákok száma. Néhány éve még 25-30 fős, négy párhuzamos osztályunk volt, mára 17-20 főre csökkent a létszám osztályonként.

A 2019/20-as tanévben csak két első osztályt tudunk nyitni. A diáklétszám drasztikus csökkenése a költségvetés szűkösségét okozza. Igyekszünk megtalálni a forrást, amellyel a költségvetést ki tudjuk egészíteni a színvonal emelése érdekében.

Az Építészeti Szakközépiskolában

Az új tanévtől Fenes Róbert veszi át az intézmény irányítását. Az új igazgató két prioritást fogalmazott meg: növelni a diáklétszámot, és emelni az oktatás színvonalát. Ennek egyik pillére, hogy modernizálják a szakműhelyeket.

Szeretném az építőipari szakmákat jobban megismertetni az alapiskolás diákokkal, ezért szorosabb kapcsolatot fogunk kiépíteni a pályaválasztási tanács-adókkal. Az építőipar dübörög, az építőipar mégis hiányszakma. Olyan szakmák oktatását kívánom újraindítani, mint a kőműves és az ács. Bádogosokra is nagy szükség lenne, de évek óta nincs jelentkező. Legkeresettebb szakjaink a központifűtés-szerelő, vízszerelő, festő és asztalos. Szeptembertől már nálunk is indul a 4 éves érettségivel végződő építészeti szak, ezt eddig csak Ógyallán oktatták.

Az Egészségügyi Középiskola

Élére Miklós Beáta került. Elsődleges céljának ő is a diáklétszám növelését tartja, új szakok bevezetésével, mint például a masszőr vagy a diplomás nővér. A szlovák egészségügy nővér- és segédápoló-hiánnyal küzd. Az igazgatónő szerint sajnálatos, hogy a hiányt külföldi munka-erővel pótolják, ahelyett, hogy a hazai munkaerő kivándorlását próbálnák megakadályozni.

Iskolánkat a 2018/19-es tanévben 165 nappali tagozatos és 45 esti tagozatos diák látogatta. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idén megnőtt az érdeklődés iskolánk iránt.

A következő tanévet 51 diák kezdi gyakorlati nővér szakon, a segédápoló szakot 8 diákkal indítjuk. Az érdeklődés annak köszönhető, hogy a nálunk végzett diákok már nem egészségügyi asszisztensként végeznek, hanem gyakorlati nővérként, akik szakmailag magasabb betegellátást biztosítanak, több kompetenciával rendelkeznek. A bővülő kompetenciáknak köszönhetően például megújul a szakgyakorlat a bölcsődékben.       

ds-ki-vambery-armin-gimnazium.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.