2018. szeptember 4., 19:25

Tovább csillognak az inámi, a nagyölvedi és az ipolybalogi gyermekszemek

A szeptember 3-i tanévnyitó ünnepség Inámban, Nagyölveden és Ipolybalogon a szokottnál is lélekmelengetőbb volt, hiszen az említett három település sikeresen kapcsolódott be a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési programba, melynek következményeként ezen a napon került sor a felújított óvodák ünnepélyes átadására.

Óvodaátadások
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

A Nagykürtösi járásban elterülő Inám óvodáját az 1950-es években építették. A korábban kovácsműhelynek otthont adó épületet 1963 óta látogatják a község legfiatalabbjai, idén összesen tizenketten. A magyar kormány 65 ezer eurós támogatásával – a nyílászárók és az illemhelyek felújítása mellett – megvalósult a tetőszerkezet teljes cseréje, valamint az egész épület víz- és hőszigetelése is. Szintén újdonságnak számít, hogy a jövőben korszerű fűtőberendezést használva sokkal költséghatékonyabban fűthetnek az inámiak.

„Eljött az ideje annak, hogy újra az egész Kárpát-medencét tekintsük hazánknak. Számunkra a vancouveri vagy a torontói magyar éppolyan fontos, mint a sepsiszentgyörgyi vagy a felvidéki” – mondta Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos, majd külön a helyiekhez szólva hozzátette: „Mindannyian higgyék el, hogy amikor gyermekeiket, unokáikat elhozzák ebbe az intézménybe, akkor sokkal nagyobb szolgálatot tesznek, mint gondolnák, hiszen nemcsak őseik hitét és anyanyelvét tartják meg, hanem a maguk lehetőségeihez mérten hozzájárulnak a 21. századi magyar jövőhöz is.”

Grezsa István, Rados Klára és Régi Zsolt
Grezsa István, Rados Klára és Régi Zsolt
Fotó:  Inám

Az ünnepélyes óvodaátadási ceremónián szót kapott Balla Mihály, nógrádi önkormányzati képviselő, valamint az MKP oktatási és kulturális alelnöke, Kiss Beáta is, aki reményét fejezte ki, hogy a magyar nevelési nyelvű óvodák szebbekké és korszerűbbekké válásával egyre nagyobb számú gyermek látogatja majd ezeket az intézményeket.

az óvodások műsora Inámban
az óvodások műsora Inámban
Fotó:  Kaszmán Zoltán

Az ünnepi gondolatok elhangzása után Grezsa István az óvoda igazgatójával, Rados Klárával és Inám polgármesterével, Régi Zsolttal közösen vágta át a szalagot, majd Parák József püspöki helynök szentelte fel az épületet, melybe elsőként az óvodások léphettek be, hogy a megszépült létesítmény falai között kis műsorral kedveskedjenek a megjelenteknek.

az óvodások műsora Inámban
az óvodások műsora Inámban
Fotó:  Kaszmán Zoltán

A 22 gyermek által látogatott nagyölvedi óvoda vezetése 55 ezer euróval gazdálkodva csinosíthatta komplexumát. A fejlesztések részleteiről az intézmény igazgatója, Cseri Kinga nyilatkozott: „A nagycsoportunk az emeletre költözött fel, ahol a – korábban raktárként funkcionáló – termek teljesen megújultak; az újonnan kialakított emeleti fürdőszoba mellett új játszószobát, meseszobát, hálószobát és egy kézműves helyiséget hoztunk létre, de – intézményünk környezetvédelmi profilját hangsúlyozva, a környezettudatos nevelés jegyében – berendeztünk egy zöld sarkot is.”

a nagyölvedi óvodaátadás vendégei
a nagyölvedi óvodaátadás vendégei
Fotó:  Kaszmán Zoltán

Ezenkívül a nagyölvedi óvoda épületének alsó szintje színpaddal, az udvaron található közlekedési pálya pedig különböző közlekedési eszközökkel bővült, sőt az új bútorokkal berendezett közös ebédlőt is gyerekbaráttá alakították.

Régi Zsolt (balra), Kiss Beáta és Grezsa István
Régi Zsolt (balra), Kiss Beáta és Grezsa István
Fotó:  Kaszmán Zoltán

A 80 ezer eurós támogatással gazdálkodó ipolybalogi óvodában kicserélték a nyílászárókat és megújították a szociális helyiségeket, az épület kerítését, továbbá a hozzá vezető járdákat. Az óvodások tetszését leginkább talán mégis a hátsó teraszon létrehozott kis medence nyerte el.

A körülmények tehát a Nagykürtösi és a Lévai járás óvodáiban is egyre inkább adottak ahhoz, hogy színvonalas és értékteremtő nevelő munka folyhasson.

Óvodaátadások
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.