2019. június 13., 12:52

Mindenkinek becsengettek!

Kevés a gyerek, majdnem mindegyik iskola diáklétszám csökkenéssel küszködik. Hogyan oldjuk a helyzetet, hogy ne zárják be a magyar iskolákat? Erre keresték a megoldásokat a Mindenkinek becsengettek! oktatási fórum résztvevői Érsekújvárban.

of-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+7 kép a galériában

Iskolahálózatunk problémáit Albert Sándor oktatási szakértő vázolta, melyből egyértelműen kitűnt, kevés a gyerek, sok az iskola. Elmondta, hogy

normatív finanszírozás mellett az iskola 250 diáklétszám felett működik optimálisan.

a fórum résztvevői
a fórum résztvevői

Tapasztalatból tudni lehet, hogy 150-es létszám felett még elfogadhatóan, 100-as létszámmal, ha nehezen is, de fenntartható, ez alatt viszont már komoly gondok vannak. Kifejtette, járható út az alapiskolák óvodákkal való összevonása, iskolaközpontok létesítése, ám a gazdaságosság mellett arra mindig oda kell figyelni, hogy a magyar oktatás színvonala ne csökkenjen.

Fodor Attila a Comenius Pedagógiai intézet igazgatója az újvári helyzetre fókuszált. Elmondta, a városban 23 százalék a magyarok aránya, magyar iskolába viszont csak 10-11 százalék diák jár.  Fenntarthatóság terén kritikus a helyzet főleg a város egyetlen színmagyar tanítási nyelvű középiskolájában a Pázmány Péter Gimnáziumban. Régóta rebesgetik, össze kellene vonni a Czuczor Gergely Alapiskolát a gimnáziummal.

Albert Sándor oktatási szakértő
Albert Sándor oktatási szakértő

Ennek a megoldásnak ellenzői és támogatói is vannak, de hangsúlyozta, a fórum résztvevői most a gimnázium megmentésének közös felelősségéről beszélgetnek, és minden más megoldás is szóba jöhet. Ő maga rögtön ötöt is felsorolt. Hagyjunk mindent a régi kerékvágásban és ha már nem lesz fenntartható, megszűnik.

Elméletileg lehetséges magyar iskolaközpont kialakítása, ahová a gimnázium becsatlakozhat. Esetleg a szlovák gimnáziummal lehetne összevonni, ám ettől eltántoríthat az a tény, hogy a vegyes tanítási nyelvű középiskolák melegágyai az asszimilációnak. Esetleg a gimi próbálja meg még más szakokkal is az iskolájába vonzani a diákokat. Amit a szakember a legjárhatóbb útnak tart, az az alapiskola összevonása a gimnáziummal, és ehhez a fúzióhoz idővel a magyar óvoda is csatlakozhatna.

A fórumon Péter Zoltán megbízott igazgató prezentációval mutatta be a Czuczor Gergely Alapiskola működését az elmúlt 15 évben, amiből kitűnt, valóban nagyon sikeres alapiskoláról beszélhetünk. A Pázmány Péter Gimnázium 15 évéről Peternai Zsuzsanna igazgatónő szólt, kiemelve a diákok jó előmenetelét és a versenyeken elért eredményeiket.

Hogyan és hová tovább?

Morvay Katalin a Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója bemutatta a már régóta közös igazgatás alatt működő intézményüket. Elmondta, egy

nagy családként működnek, ahol rendkívül jó a kapcsolat a szülőkkel, 100 százalékban tudnak szakképesített tanárokat foglalkoztatni,

biztosított a pedagógusok egymás közti tapasztalatcseréje és a segítésük. A diákok bekapcsolódhatnak olyan mentorprogramokba, ahol a kicsiket segítik a felzárkózásban. Az igazgatónő elmondta, nem is tud negatív tapasztalatról beszámolni a közös igazgatás kapcsán.

Fodor Attila a Comenius Pedagógiai intézet igazgatója
Fodor Attila a Comenius Pedagógiai intézet igazgatója

Prékop Mária, az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának igazgatója is

az alapiskola és a gimnázium összevonása mellett érvelt,

amivel neki is jó tapasztalatai vannak az intézmények össszevonása terén. Sokkal hatékonyabb így az épületek fenntartása és az iskolák gazdálkodása.

A vitában érzelmektől fűtötten csaptak össze a különböző nézetek. Volt, aki azt ajánlotta, meg kéne próbálni egyházi irányítás alatt működtetni a gimnáziumot, más a szlovák gimnáziummal való egyesítést se tartotta ördögtől valónak, többen az alapiskolával való egyesítés mellett érveltek. Arra is rámutattak, a Czuczor Gergely egy kiemelkedően jó alapiskola, lehet, csak veszítene a fúzióval. Sajnos, mindenféle személyi sérelmek is előjöttek a szülők részéről,  amik nem vittek előbbre a megoldás útján.

szigeti László, Prékop Mária, Morvay Katalin
szigeti László, Prékop Mária, Morvay Katalin

Szigeti László az MKP megyei képviselője vezette a fórumot, aki elmondta, nem kedvez a magyar iskolák megmaradásának hogy ismét kúszik vissza az iskolaügybe a centrális irányítás. Eddig a megye döntött arról, egy-egy iskola hány tanulót vehet fel, de ezt az irányszámot mára a minisztérium adja.

A Pázmány Péter Gimnázium esetében ez 20 felvehető diákot jelent. „Rossz szájízzel távozok a fórumról, mert úgy látom, egyelőre nincs meg a közös akarat, a közös felelősségvállalás, de megegyeztünk, ősszel lesz folytatás„ – mondta végszóként Szigeti László.

of-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.