2018. május 30., 17:31

Mikor tanulhatnak végre új módszerekkel szlovákul gyermekeink?

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a parlament tegnap nem fogadta el az oktatási törvény módosítását, így a szlovák nyelvet továbbra sem idegen nyelvként fogják oktatni iskoláinkban. Hogy mikor kerülhet a parlament elé legközelebb egy ilyen törvénymódosítási javaslat? Nehéz megjósolni.

Teljes szervezettségű kis iskolák a Csallóközben
Fotó: Felsőpatonyi Alapiskola

A módosító javaslatnak, amelyet meglepő módon a Most-Híd képviselői sem szavaztak meg (a szavazás során tartózkodtak), a lényege az volt, hogy a jelenleginél eltérőbb módszerekkel is lehessen tanítani a szlovák nyelvet azoknak, akiknek nem ez az anyanyelvük. A mostani szlováknyelv-oktatási módszer nem jó, a magyar gyermeknek sokszor már az első osztályban elmegy a kedve az államnyelv tanulásától.

Talán, ha élményszerűbb lenne a nyelvoktatás és sokkal inkább az élő beszédre helyeznék a hangsúlyt ,mintsem az írásra és olvasásra, nagyobb kedvvel vennék elő szlovák könyveiket a gyerkőcök. A szlovákot tanító magyar pedagógusok jó része is örömmel fogadna egy hatékonyabb nyelvtanítási módszert, ami garantálhatná, hogy minden gyerek megfelelő szinten sajátítsa el a szlovák nyelvet.

A szakma is megosztott a módszertant illetően

Kiss Beáta, az MKP oktatáspolitikai alelnöke portálunknak elmondta, az az elképzelés, hogy a nem szlovák anyanyelvű gyerekek idegennyelvi módszertannal tanulhassanak szlovákul, az MKP számára évek óta prioritás.

„Úgy véljük, amikor magyar nemzetiségű képviselők vannak a parlament, illetve a kormány tagjai között, akkor kellene ezt elérni. Jelen pillanatban Szlovákiában kísérleti jelleggel három iskolában folyik egy új módszertan kipróbálása, aminek az eredményeire még várnunk kell. A szakma azonban teljesen megosztott ebben a kérdésében, még a magyar pedagógus szakemberek sem ugyanazokat a nézeteket képviselik” – mondta az oktatáspolitikus. Hozzátette azt is, az egyik ilyen elképzelés, hogy a szlovák nyelvet környezeti nyelvként kellene tanítani, ami mást jelent, mint idegen nyelvként.

„A magyar gyermekeknek egy olyan módszertant kellene találni, amelyre a pedagógusok is fel vannak készülve, s amihez megfelelő szakirodalmuk és módszertani segédanyagaik vannak” – szögezte le.

Bár a kerettantervekben benne van, hogy kommunikáció alapúnak kellene lennie a szlováknyelv-oktatásnak, ám a tantervi követelmények és a használatos segédeszközök nem szolgálják ezt a célt, tudtuk meg Kiss Beátától, aki nem túlságosan derűlátó annak tekintetében, hogy belátható időn belül jelentős változás állhat be a szlováknyelv-oktatás módszerében.

Kíváncsiak voltunk, hogy a szóban forgó törvénymódosítást a Most-Híd képviselői miért nem támogatták, ezért kérdéseinket elküldtük a párt sajtóosztályának. Amint választ kapunk ezekre, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS:
Szerdán elküldött kérdéseinkre végül pénteken kaptunk választ a Most-Híd sajtóosztályától. Igaz, előzetesen azt ígérték, hogy Vörös Péter parlamenti képviselő, oktatásügyi szakpolitikustól, később pedig azt, hogy Prékop Máriától, az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi főosztályának Most-Hidas vezetőjétől kapunk válaszokat, ehelyett azonban Debnár Klára szóvivő állt rendelkezésünkre. "Zimenová képviselő asszony törvénymódosító javaslata nem jelentett volna megoldást a magyar tanítási nyelvű iskolák számára. A tervezet nem az őshonos kisebbségek szlováknyelvtanítására keres hatékony megoldást, mert azt a Híd már kidolgozta. Ezt az új módszertant 2016 szeptemberétől már tesztelik, és a szakemberek kizárólag a magyar anyanyelvű gyermekek számára állították össze" - írta a párt szóvivője. Arra a kérdésünkre ugyanakkor, hogy támogatná-e a Most-Híd az államnyelv, vagyis a szlovák nyelv idegen nyelvként való oktatását (illetve ennek bevezetését) a magyar iskolákban, nem kaptunk választ.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.