Iskola a 21. században – Albert Sándor könyvbemutatója Kassán
Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, a kassai ipari egykori igazgatója tartott előadást és mutatta be Iskola a 21. században című könyvét a kassai MaJel Rovás Központban.
A Kassai MindenTudás előadássorozat keretében tartott előadás és könyvbemutató során arra keresték a választ, milyen irányba halad a fejlődés, milyen is (lesz) a 21. századi iskola, milyen kihívásokat hoz magával. Albert Sándor rámutatott, ennek bizonyos elemei már ma is működnek egyes intézményekben.
A szerző elmondta, a könyv első részében a globalizáció kérdésével foglalkozik, annak pozitív és a negatív vetületeit egyaránt vizsgálva. Leszögezte, a globális kihívásokra nem lehet lokális válaszokat adni. A munkaerő szabad áramlásának hatására előtérbe került a mobilitás és az idegen nyelvtudás kérdése, manapság egy nyitott világban kell versenyképesnek lennünk.
Az iskolák a különböző ipari forradalmak hatására jelentősen átalakultak, a tömegtermelés megjelenésére tömegképzéssel reagáltak. Jelenleg zajlik a negyedik ipari forradalom, ami a robotok nagyszámú alkalmazása által azt eredményezheti, hogy az emberek elveszítik a munkájukat. Mint rámutatott, a szakemberek ezért tartják zsákutcának a duális képzést, mert az egy szakmára készíti fel az embereket, betanított munkások kerülnek ki az iskolákból, jelenleg főleg az autógyárak számra. „De mi lesz velük 5-10 év múlva, ha a robotok elfoglalják a helyüket?” – tette fel a kérdést Albert Sándor hozzáfűzve, a duális képzés az elméleti kérdés rovására megy, gyenge természettudományi és nyelvi képzéssel. Az iskoláknak ennek fényében el kell dönteniük, hogy a munkaalapú vagy tudásalapú társadalomra készítsék fel a diákokat.
Ennek kapcsán arra is rámutatott, hogy megváltozott az iskola szerepe, ugyanis elveszítette kizárólagosságát, a tanár már nem az egyetlen információforrás a diákok számára, akik a digitalizált világban rengeteg forrásból hozzájuthatnak az információkhoz. „A digitális eszközöket, akár tetszik nekünk, akár nem, be kell építenünk a tanításba” – szögezte le. Mint megjegyezte, a mai gyerekek többsége már szinte mindent az okostelefonon keresztül intéz, a tanárok pedig „leragadtak” a tankönyveknél. „Ők már online vannak, mi meg offline vagyunk.
Az Y és a Z generáció már úgy nőtt fel, hogy a gyerekkocsiban is elektronikus kütyükkel játszott, mi pedig ezt könyvekből tanultuk. Ezek a gyerekek a digitális bennszülöttek, mi meg digitális bevándorlók vagyunk. Gondoljunk bele, az iskolában a digitális bevándorlók akarják tanítani a digitális bennszülötteket. És ez úgy is néz ki” – fogalmazott Albert Sándor.
Hangsúlyozta, szükséges a tanítás/tanulás folyamatának újraértelmezése. Egyre inkább szükségszerűvé válik az élethosszig tartó tanulás, az iskola feladata pedig ennek megalapozása, az ezt lehetővé tevő kompetenciák kialakítása. Az Európai Unió 2000-ben nyolc kulcskompetenciát határozott meg, ezek az anyanyelvi kommunikáció, az idegen nyelvi kommunikáció, a matematikai, természettudományi és technológiai kompetenciák, az információs és kommunikációs eszközökkel való bánni tudás (IKT-készségek), a tanulás tanulása, a szociális kompetenciák, a vállalkozói szellem és a kulturális kompetenciák.
A hagyományos iskola figyelmének középpontjában az ismeretek halmozása, megértése és tipikus helyzetekben való alkalmazása áll, s elsősorban a tanulók emlékezetét fejleszti. „A 21. század iskolája viszont nem az emlékezőtehetség fejlesztését várja el, hanem a személyiségfejlesztést” – mondta Albert Sándor hozzátéve, ez a diákok önállóságának, aktivitásának, kreativitásának, kritikai gondolkodásának, problémamegoldó képességeinek fejlesztéséről szól, amelyek elsajátítására a hagyományos oktatási módszerek nem alkalmasak. „Ahhoz viszont, hogy egy kompetenciát kifejlesszek, szükség van valamilyen alapokra. Tehát a hagyományos oktatásnak megvan a helye, megvan a történelmi hagyománya is, tudjuk, hogyan kell csinálni, de emellett kompetenciafejlesztéssel, személyiségfejlesztéssel is kellene foglalkozni” – húzta alá.
Mint mondta, minden diák számára egyéni tanulási utat kell kijelölni, szükség esetén megfelelő támogatást is biztosítani, például gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus bevonásával. Csak így várható el, hogy minden diák elsajátítja legalább a „nemzeti minimumot”. Ehhez azonban ki kell építeni a támogatási rendszert, illetve megteremteni a szükséges feltételeket, létre kell hozni megfelelő helyiségeket az egyéni és a csoportos munkára.
Előadása végén Albert Sándor megjegyezte, lehet, úgy tűnik, hogy mindez a távoli jövő, de ez nem igaz. „Ez már most van. Persze azok, akik benne vannak naponta a taposómalomban, azok picit másként érzékelik” – mondta hozzáfűzve, foglalkozni kell ezzel a kérdéskörrel. „Nem baj, ha a gyerekek mindig a kütyüket, az okostelefonokat nyomogatják, csak vegyük rá őket, hogy ezt hasznosan tegyék” – zárta előadását Albert Sándor.
