Helyben dől el, milyenek lesznek iskoláink

Megállja a helyét az állítás, hogy válságban van a szlovákiai magyar közoktatás? Kérdezem ezt azért, mert nem szeretnék olyan beszélgetést folytatni, amelyben elkendőzzük a meglévő hibákat. Arra kérlek, beszéljünk nyíltan a problémákról.

Lehet, illene azt válaszolnom, hogy nem, szó sincs válságról, minden rendben. Ezzel szemben két szempontból is elmondható, hogy bizony válságban van a szlovákiai magyar közoktatás. Egyrészt válságban van a szlovákiai közoktatás egészében, s annak részeként elkerülhetetlenül hasonló jelenségek érzékelhetők a magyar tannyelvű intézményeinkben is. Másrészt az elmúlt évtizedek kedvezőtlen szociológiai változásai miatt a magyar nyelvű közoktatásban a problémák még súlyosabbak.

Mielőtt a részletekbe mennénk, helyezzük el a magyar nyelvű közoktatást számarányánál, súlyánál fogva a szlovákiai oktatási rendszer egészében.

Az előző tanévben a szlovákiai közoktatásban az óvodától a középiskoláig mintegy 845 ezren vettek részt. Ebből 49 400‑an magyar nyelven tanultak, ami 5,84 százalékos hányadot jelent. Ezzel a durván hatszázalékos szegmenssel kell számolnunk, ha szlovákiai magyar közoktatásról beszélünk.

Mivel tudnád leginkább megragadni a szlovákiai közoktatás problémáit?

Egyfelől számokkal, mérésekkel igazolhatók a válságjelenségek: PISA‑felmérés, különböző kompetenciavizsgálatok, amelyekben Szlovákia rendszeresen a sereghajtók között teljesít. Másfelől jól mutatja a szlovákiai közoktatás válságát a munkaerőpiaci szereplők elégedetlensége az iskolapadokat elhagyókkal szemben. A legnagyobb problémát a korszerű kompetenciák hiánya jelenti, amelyek egy megváltozott világ megváltozott munkaerőpiacán szükségesek. Erre rakódik még a lelki válság: az a letargia, passzivitás, amely a pedagógusok többségét jellemzi. Ennek súlyosbodásában nagy szerepet játszott az elmúlt évtizedek elhibázott oktatáspolitikája: a pedagógusokat sújtó anyagi és erkölcsi „megbecstelenítés”, a túlterheltség, a sok félresikerült reform. A rendszerváltozás óta folyamatosan reformálják a közoktatást, de egyetlen megkezdett folyamatot sem fejeztek be. Bizakodásra adhatna okot, hogy a kormány júniusban elfogadta a közoktatás fejlesztésének tízéves stratégiáját. A tízéves ciklust öt kétéves időszakra bontja le, az első szakasz már éppen zajlik. Noha papíron ezek a tervek valóban reménykeltők, a pedagógusok többsége, korábbi negatív tapasztalatai miatt, eléggé bizalmatlan.

Fotó:  Archívum

Említetted, hogy a magyar nyelvű közoktatásban a problémák még súlyosabbak. Mi ennek az oka?

Az egyik legnagyobb probléma az iskolahálózat kérdése: sok iskolánk van kevés gyerekre. A kilencvenes évek óta jelentősen csökkent az általános iskolás magyar diákok száma, miközben az intézményeinket jórészt sikerült megőriznünk. Mivel az iskolák normatív alapon működnek, a diáklétszám csökkenése fenntartói oldalon nehezen kezelhető. Amikor 2004‑ben bevezették a normatív rendszert, azzal számoltak, hogy egy átlagos iskolát kb. 250 diák látogat. Ezzel szemben mi örülünk, ha egy teljes szervezettségű magyar iskolába 120 diák jár. Jól érzékelhető, milyen távol vagyunk az ideális helyzettől. Erre reflektálva a szlovákiai magyar oktatási szakértők két táborra szakadtak. Az egyik vélemény szerint racionalizálni kellene a meglévő intézményeket: nagyobb, erősebb iskolákra lenne szükség. Azzal érvelnek, hogy ilyen körülmények között könnyebben biztosíthatók a differenciált szakmai munka feltételei. A másik álláspont szerint az iskoláink fenntartása nemzetpolitikai érdek, azok bezárása, összevonása felgyorsítaná az asszimilációt. Az összképhez tartozik, hogy az elmúlt tizenöt évben valóban megfogyatkozott a magyar diákok száma, de arányaiban a szlovákiai közoktatáson belül lényegében megőriztük a pozícióinkat. Ebből arra az örvendetes tényre következtethetünk, hogy egyre kevesebb magyar szülő íratja szlovák iskolába gyermekét. Azonban a másfél évtized alatt, s még inkább a kilencvenes évek eleje óta, lényegesen megváltozott a magyar iskolát látogató diákok szociológiai összetétele.

Vannak arra nézve vizsgálatok, milyen szociokulturális közegből kerülnek ki a magyar diákok?

Lényegesen növekedett a hátrányos szociokulturális közegből érkező gyermekek száma. Vannak olyan becslések, hogy a magyar tannyelvű általánosba járó mintegy 29 ezer diák 38‑40 százaléka a romák közül kerül ki. Közülük sokakat először meg kell tanítani a magyar nyelvre és a társadalmi együttélés alapvető szabályaira, a személyi higiénia betartására. Egyfelől tehát leszögezhető, hogy romlott a magyar iskolások családi háttere, másfelől arról is vannak sejtéseink, hogy némileg sarkítva, kétpólusúvá vált a társadalmi közeg, amelyből a diákjaink érkeznek. A magyar érzelmű értelmiségi szülők gyermekei mellett egyre nagyobb számban vannak jelen a leszakadó társadalmi osztályok gyermekei, miközben fájdalmasan hiányzik egy erős középréteg. Éppen ezekben a csoportokban, például a szakmunkások között, figyelhető meg leginkább az asszimiláció: saját korábbi nehézségeiktől akarják rövidlátó módon megóvni gyermekeiket azzal, hogy szlovák iskolába íratják őket.

Hogyan befolyásolja iskoláink jelenét, jövőjét a gazdasági helyzet? Milyen a magyar közoktatás szakmai, módszertani háttere?

A problémáinkat tetézi, hogy a magyar iskolák nemcsak szociálisan, hanem gazdaságilag is elmaradottabb közegben működnek. Noha jelenleg az oktatáspolitika nyíltan nem ellenséges a magyar nemzeti közösséggel szemben, mégis tény, hogy mivel az elmúlt évtizedekben Dél‑Szlovákiát elkerülték a fejlesztések, mára oda jutottunk, hogy pozitív diszkriminációra lenne szükség. Erre azonban még ez a némileg megváltozott szellemű szlovák oktatáspolitika sem hajlandó. Továbbra is gyenge a magyar iskolák háttértámogatási rendszere: bővíteni kellene a módszertani központok, az oktatási kutatóintézetek hálózatát. Érezhető hiány van az oktatást segítő szakemberekből: pszichológusokból, logopédusokból, gyógypedagógusokból.

Értékelésed szerint a szlovákiai magyar pedagógusok hol állnak szlovák kollégáikkal való összevetésben?

Pozitív elmozdulás, hogy mára a pedagógusok abszolút számát tekintve nem állunk rosszul. Nem érzékelünk olyan pedagógushiányt, ami mondjuk Pozsonyban és vonzáskörzetében tapasztalható. Ami a felkészültséget illeti, látnunk kell, hogy a szlovák pedagógusképzésben jóval szélesebb a választási lehetőség, hiszen 28 vagy 29 intézmény közül választhatnak. Ha az idősebb generációk elhagyják a pályát, azt fogjuk tapasztalni, hogy egy átlagos magyar iskola tanárainak kilencven százaléka a Selye János Egyetemen szerezte a diplomáját. Őket ugyanazon a tanszéken készítették fel a módszertani, tantárgypedagógiai ismeretekre. Figyelembe véve, hogy a szlovák intézmények között mekkora verseny van, ebben látok kockázatot. Problémának látom azt is, hogy az elmúlt évtizedekben a szlovákiai magyar pedagógusok bezárkóztak a saját közegükbe. Egyfelől örvendetes, hogy hála a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a Komáromban létesült módszertani központnak, a magyar pedagógusok anyanyelvükön képezhetik magukat, ugyanakkor legalább ekkora probléma, hogy el is vágtuk a szakmai érintkezést a szlovák kollégákkal. Azért fájó mindez számunkra, mert az utóbbi években egyre pezsgőbb szakmai tapasztalatcsere zajlott a szlovák kollégák között, s mi ebből kimaradtunk. Ráadásul, mivel nem működtünk együtt a szlovák szakmai szervezetekkel, a többségi nemzethez tartozó kollégákat sem tudtuk első kézből megismertetni a gondjainkkal. Ennek nem egyszer láttuk kárát az elmúlt években, akár az oktatáspolitikai döntések esetében is.

Leíró jelleggel a szlovákiai magyar közoktatás számos vonatkozását érintettük. Végezetül azt kérdezném, milyen elmozdulási pontokat látsz a jelenlegi helyzetből?

Hosszú évekig harcoltunk azért, hogy településeink működtessék az iskoláinkat. Én ebben változatlanul nagy lehetőségeket látok, hiszen hatalmas szabadságot biztosít a közoktatás szereplőinek arra, hogy saját elképzeléseik szerint formálják az intézményeket. Fontos leszögeznünk, ma már egy iskola helyben nem attól jó vagy rossz, mert a minisztériumban megkötik a pedagógusok, esetleg a településvezetők kezét. Egy jó polgármester és egy szakmailag elhivatott tantestület elég ahhoz, hogy színvonalas magyar iskolák működjenek. Legalább ennyire fontos a szülők elkötelezettsége is a magyar iskolák mellett. Nem Pozsony felé kell figyelni, hanem éljünk azzal a szabadsággal, autonómiával, ami a rendelkezésünkre áll. Tisztújító közgyűlés előtt áll az SZMPSZ is, amely fontos pillére a szlovákiai magyar közoktatásnak. Arra kérem a kollégákat, ne legyenek közönyösek, válasszák ki maguk közül a legrátermettebbeket, ezzel is elősegítve a szövetség megújulását.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.