Felhők vonulása
Az utóbbi napokban-hetekben sűrűn szemtanúi lehettünk annak, ahogy szinte egyik percről a másikra beborult az ég, sötét felhők takarták el előlünk a napot. A tejfehér békés bárányfelhőket igencsak hamar „elűzték” a félelmet keltő fekete fellegek. Égzengés, jégverés, tajtékzó szél borzolta kedélyünket. Aztán minden lecsendesült, megnyugodott, csak a letört faágak és a jégverte vetések emlékeztettek bennünket arra, hogy itt vihar tombolt. A vihar utáni csend – a vihar előttivel ellentétben – mindig nyugtató hatású, azt érezzük, minden rendben van.
Az elmúlt időszakban oktatásügyünk „egén” is megjelent néhány sötét felleg, noha, ezen az „égbolton” amúgy sem a fehér fodros bárányfelhők uralkodnak, sokkal inkább a szürkeség. Néhány napig a nagyszarvai ügy borzolta kedélyeinket. Az ottani szlovákok a magyar iskolában szeretnének osztályt nyittatni gyermekeiknek. Bennünk persze azonnal megszólalt a vészcsengő, vigyázzunk jobban magyar iskoláinkra. Mert amúgy is egyre kevesebb van belőlük. Fogyatkozó nemzet vagyunk, nem igazi családokban gondolkodunk. Nem is a hatalom tesz lakatot iskoláink ajtajára, hanem mi magunk, azzal, hogy nem merünk gyermekeket vállalni. Nem merünk jövőt tervezni! Ha már a legmagyarabb Csallóközben is egyre több iskolát zárnak be – gyermekhiány miatt – akkor a baj mindenképpen nagy…
Sötét fellegként kúszott el fejünk felett a kijózanító statisztika: öt diákból egy nem megy át a szlovák írásbeli érettségi vizsgán. Mi ez, ha nem egy nagy felkiáltójel? Kezdjünk már végre valamit a szlováknyelv-oktatással! Ez így nem mehet tovább. Gyermekeinknek nem a szlovák irodalom és helyesírás alapos ismeretére van szükségük elsősorban, sokkal inkább arra, hogy bárhol és bármikor a kellő szinten kommunikáljanak, hogy „el tudják adni” magukat. Amikor négy-öt év alatt szépen megtanulnak németül vagy angolul, akkor hogy lehet az, hogy tizenhárom sem elég nekik a szlovák nyelv elsajátításához?
Hiba van a receptben. Meg a módszertanban. Vannak, akik törvénnyel akarják elérni, hogy idegen nyelvként tanulhassák a magyar gyermekek a szlovákot, mások szerint nem kell ide jogszabály. Elég, ha felkészült és kreatív pedagógusok testre szabottan és élményszerűen adják át a kellő ismereteket. Ha jobban körülnézünk, akkor viszont láthatjuk, hogy ilyen pedagógusból nálunk igencsak kevés akad.
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a jó iskola ismérve elsősorban az ízig-vérig gyermekekért élő-égő pedagógus. Aki bármilyen tanterv mellett is képes a diákból kihozni a maximumot, motiválva őt abban, hogy eredményes legyen. E nemes és nagy feladat persze rátermett embert kíván. Ezért kellene a pedagógiai karokra csakis olyanokat felvenni, akik átesnek valamiféle alkalmassági szűrővizsgán. Biztos vagyok benne, hogy e nélkül marad a szürkeség, nem tisztul ki oktatásügyünk ege. Pedig már egy-két bárányfelhő megjelenése is azt az érzetet keltené bennünk, nincs itt semmi baj, viharoktól nem kell tartanunk.
