Nemzetpolitika - szorítóban
Esélyek és kiáltások címen rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Pozsonyi Magyar Intézetben a magyar nemzetpolitikai lehetőségekről. Az eseményen Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is részt vett.
A beszélgetés résztvevői Gecse Géza történész, a Nemzetpolitika – szorítóban. Aspektus – határok nélkül 2002–2017 című könyv szerzője, valamint Éger György szociológus, a Magyarok Romániában 1990–2015 című kötet szerkesztője. Ugyancsak jelen volt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró. A beszélgetést Kövesdi Károly író, publicista, lapunk vezető szerkesztője vezette.
A jelenlevőket Molnár Imre, az intézet igazgatója köszöntötte. Felvezetőjében elmondta: nemrég jelent meg Lampl Zsuzsanna szociológiai felmérése a felvidéki magyar társadalom állapotáról, amely meglehetősen szomorú képet mutat. A Kárpát-medencei magyarság esetében az elcsatolt területekkel összehasonlítva, éppen a Felvidéken a legnagyobb mértékű az asszimiláció.
Gecse Géza történész szinte csodának nevezte, hogy közel száz évvel a trianoni katasztrófa után még mindig tartja magát a határon túli magyarság. A népfogyatkozásra ugyanakkor nagy hatással van az is, hogy mind Romániában, mind Szlovákiában nagy az elvándorlás, és ez mindkét országban inkább a többségi nemzetre jellemző, mint az ott élő magyarokra.
Éger György szociológus a Magyarok Romániában 1990–2015 című tanulmánykötettel kapcsolatban elmondta, kiváló erdélyi szakemberek bevonásával tekintették át az erdélyi magyarság társadalomtörténetét az elmúlt 25 évben. Ezeknek a kutatásoknak hagyománya van a magyar politológiai irodalomban. Számukra ennek egyik előzménye volt Mikó Imre Huszonkét év című kötete, amely feltérképezte az erdélyi magyarság politikai történetét 1918-tól 1940-ig.
A Magyarok Romániában című kötet nagyívű történelmi bevezetővel kezdődik (1918–1989 közötti évek), amit Bárdi Nándor történész írt. A könyvben demográfiai folyamatok, nyelvismeret, jogi keretek, az erdélyi magyarság önértelmezése, egyház- és oktatásügye, valamint a médiafogyasztás témája is bemutatásra kerül. A könyv azért született, mert elképesztő ezen e területen a tájékozatlanság, nem csak az egyetemi hallgatók, de a tágabb nyilvánosság és az értelmiség körében is. Az erdélyi magyarság sorsa nagyban függ a helyi hatalmi viszonyoktól, s az utóbbi időben politikai visszarendeződés tapasztalható (terrorizmussal vádolt fiatalok). Éger György kirívó példaként említette például a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítását” és más hatalmi praktikákat.
Duray Miklós, aki művelte és oktatta is a nemzetpolitikát, a felvidéki magyarság elmúlt 30 évével kapcsolatban elmondta, kudarcnak tekinthető, hogy semmi olyat nem sikerült megteremteni, ami a felvidéki magyarság közéletét, pozícióját és jövőjét pozitívan befolyásolta volna. A kilencvenes évek elején történtek olyan események, amelyek arra utaltak, hogy vannak olyan személyiségek, akik számára fontos a jövőépítés. 1994 után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a felvidéki magyar politikai közélet jelentős része csak egyéni és némely csoportok gazdasági érdekeinek érvényesítésére összpontosított, és figyelmen kívül hagyta az itteni magyar közösség érdekeit.
Szerinte már 2002-ben kiderült, hogy a felvidéki magyarok egy része kiábrándult a politikai közéletből. A felvidéki magyarság érdekképviselete zilált, s Duray szerint egyedül a civil szervezetek működése teremthet olyan alapot, amelyre újra lehetne építkezni.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta, amióta 2004 decemberében létrejött a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), tizenkét olyan stratégiai anyag készült, amely ma is nagyrészt működőképes és érvényes. Az állampolgárság megadását, és a közjogi egyesítést követően elindult egy folyamat, amelynek hatására mára elmondható, hogy a nemzetpolitikában finomhangolások zajlanak. A kitűzött cél a határon túli magyarok szülőföldön maradásának és boldogulásának biztosítása, ismertette a miniszterelnöki megbízott, hozzáfűzve, a tavalyi év folyamán csakis kizárólag a nemzetpolitikai államtitkárság által biztosított támogatás 90 milliárd forint volt (ebben nincsenek benne a gazdasági és más minisztériumok általi támogatások). Ezek a források az identitás megőrzésének lehetőségeit célozzák, de fontosak a családtámogatások is, mint pl. a köldökzsinór program. Az Európai Unióban lévő országoknak túl kéne tenniük magukat a 20. századon, és valahol egy 21. századi Európa keretei között kellene a saját kisebbségeikre gondolni, mondta Szili Katalin.
Duray Miklós szerint a statisztikai adatok nélkül is tudjuk, hogy a legfontosabb a családdal, a gyerekekkel, az oktatással és a kultúrával való foglalkozás, mert ez a négy tényező tudja a társadalmat egészséges mederben tartani. A probléma ott kezdődik, hogy ehhez nincsen olyan megfelelő intézményes rendszer a Felvidéken, amely a törvényhozásra, a közéletre és az önkormányzatiságra támaszkodhatna. Nem igaz, hogy mindez csak a szlovákok bűne, ez legalább ötven százalékban a magyarok felelőssége is. Magunknak is nagy részünk van abban, hogy ilyen állapotba jutottunk, hangsúlyozta Duray.
Romániában a népességfogyás legmeghatározóbb oka az elvándorlás, amely érinti az ott élő magyarokat és románokat egyaránt, így ez tekinthető a legnagyobb veszélynek. Ezzel szemben a Felvidéken nehéz megállapítani, hogy a népességfogyásnak mekkora hányadát teszi ki az asszimiláció, és mekkorát az elvándorlás, illetve a születésszám alakulása, hangzott el a beszélgetés során.
Duray Miklós elmondta, nem csak a politikusokon múlik, hogy az adott közösség milyen állapotban van és mit ér el, hanem magán a közösségen is. Az 1990-es évek elején a felvidéki magyarok körében végzett közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 80-85 százaléka autonómiapárti volt, de ma már ezt a kérdést fel sem lehet tenni egy felvidéki magyarnak, mondta Duray. Véleménye szerint a mai felvidéki magyarokat teljesen más dolgok foglalkoztatják. Az önkormányzatiság kérdését teljesen kiverte a felvidéki magyar politika a közgondolkodásból. Az átlagembert elsősorban a gazdasági problémák és a megélhetés izgatja, a nemzeti identitás kérdése csak jóval ezek után következik.
A beszélgetőpartnerek abban egyetértettek, hogy az asszimiláció nem szüntethető meg, de a mértéke csökkenthető. Az asszimiláció ugyanis valamilyen formában mindig is jelen volt a különböző kultúrájú, vallású, nyelvű, hagyományú népcsoportok között. A magyarországi támogatási rendszer ugyanakkor hatékony lehetőséget nyújt az asszimiláció csökkentéséhez is.
