Nem a Földet, magunkat kell megmenteni

Bokor Klára 2019. augusztus 24., 19:00

Vígh Péter az Európai Klíma Alapítvány által finanszírozott Holnapelőtt projektmenedzsere. Három éghajlatkutató hölggyel azon munkálkodik, hogy közérthetően elmagyarázzák az érdeklődőknek az éghajlatváltozás bonyolult témáját. Az előadóval a párkányi fORMAfESZT-en beszélgettünk.

Nem szokványos, hogy egy fesztivál ilyen témát járjon körbe.

Örömmel tapasztalom, hogy a fesztivál kifejezetten koncentrál erre. Csodálkozva néztem például, hogy a Hahó együttes is környezetvédő üzeneteket továbbított a gyerekeknek. De ki kell hangsúlyozni, nem a gyerekekkel és a fiatalokkal van a probléma, hanem a harminc év feletti korosztályokkal, akik vagy nem értik, vagy nem érdekli őket, vagy nem veszik komolyan.

Tudunk erről a globális éghajlati válságról beszélni?

Az első probléma, hogy nem tudjuk elképzelni. Rohamosan olvadnak a gleccserek meg a jégsapkák, de messze vannak. Hogy egy nap alatt 11 milliárd tonna jég olvadt le a grönlandi jégtakaróról, elképzelni is nehéz. Emellett a szélsőséges időjárást lassan normálisnak érzékeljük. 26 fokban már fázunk, pedig gyerekkorunkban ez volt a csúcs. A harmadik probléma pedig a háborús szóhasználat (küzdelem, harc, válság), ami nem mozgósítja az embereket. Pozitív üzeneteket kell megfogalmazni. Hangsúlyoznám, hogy különbséget kell tenni az időjárás és az éghajlat között. Azt szoktuk mondani, hogy az időjósok azt sem tudják, mi lesz a hétvégén, nem hogy fél évszázad múlva. Az éghajlat azonban hosszú adatsorokból áll össze, és egyértelműen kimutatható a globális felmelegedés.

Néhány klímaszkeptikus azzal érvel, hogy ez természetes folyamat.

A Föld történetében már több éghajlatváltozás volt, durvább, mint a jelenlegi, és ezekhez nagy méretű kihalási események kapcsolódtak. A perm–triászban 262 millió évvel ezelőtt az élőlények több mint 90 százaléka megsemmisült. A vulkáni tevékenységet, a Nap–Föld ciklust, a földtengelyváltozást, és még sorolhatnánk, nem tudjuk befolyásolni. Amire ráhatásunk van, az az üvegházhatású gázkibocsátás. Jön a Napból a sugárzás a Föld felé, és az infravörös tartományban lévő hőt gyakorlatilag csapdába ejtik az üvegházhatású gázok. Alapvetően ezek a gázok jók, mert lehetővé teszik az életet. A baj az, hogy belenyúltunk a rendszerbe! Az emberiség megtalálta a fosszilis energiahordozókat, és a földgázból, a kőolajból, a szénből soha nem látott energiához és olcsó mobilitáshoz jutottunk. Ezek égetésekor üvegházhatású gázok kerülnek a légkörbe. A Föld szénciklusát is felborítottuk, amikor a természetes szénelnyelőket, például az erdőket elkezdtük letarolni, hogy szarvasmarha legeljen rajtuk. Az egészet súlyosbítja, hogy egyre többen vagyunk a Földön és egyre jobban szeretnénk élni. Fokozódnak a szélsőséges időjárási események, egymás után következhet aszály és árvíz. Ilyen időjárási viszonyok közepette hogyan tudunk fenntartani olyan mezőgazdaságot, amely eltartja a szaporodó emberiséget? Hogyan hűtjük le a paksi atomreaktort, ha túl alacsony és meleg a Duna vize? Vissza kell venni a teljesítményből. Nem csak azáltal lesz kellemetlenebb az életünk, hogy nagyon meleg vagy nagyon hideg van, de áramkimaradások lesznek, és a civilizáció, amelyet felépítettünk, elmúlhat. Indiában már van olyan ötmilliós város, ahová vonattal viszik a vizet. Napi 20 liter a fejadag, amikor tudjuk, hogy egy kíméletes tusoláshoz 50 liter vizet használunk el. Ember embert öl a vízért. A migráció semmi ahhoz képest, amikor a klímaváltozás miatt százmilliók indulnak el.

Mióta tudjuk, hogy probléma van?

Ezt már száz éve leírták. Teller Ede is kifejtette 1959-ben az amerikai olajipar 100. évfordulós privát buliján, hogy egyre több szén-monoxid kerül a levegőbe, ami veszélyeket rejt. Az olajipar pontosan tudja, mit csinál. A ’80-as években az ózonlyuk katasztrófája adott egy lökést a klímavédelemnek. A hűtőberendezésekben használt mesterséges gázok nem voltak annyira gyúlékonyak, viszont károsították a sztatoszferikus ózont. Amikor a tudósok észrevették a bajt, a nemzetközi közösség erre jól reagált. Mozgósítani tudták az embereket azzal, hogy ha kilépsz a napra, megvakulsz, bőrrákot kapsz. A világ képes volt a Montreali Jegyzőkönyvet létrehozni, és jó úton haladunk afelé, hogy az ózonréteg teljesen regenerálódjék.

Ha ezt sikerült megoldani, az üvegházhatású gázok kibocsátását miért nem?

Pontosan tudjuk, mi a probléma és azt is, milyen lépéseket kéne megtenni. Ugyanúgy égetünk, esszük a marhahúst, isszuk a hideg sört, repülünk a világ másik végére. 2015-ben sikerült tető alá hozni a párizsi megállapodást, és mindenki örült, hogy megmentettük a Földet. Egyébként nem a Földet kell megmentenünk, hanem saját magunkat, azt az emberi civilizációt, amit létrehoztunk. Ha az emberek eltűnnek, a Föld pillanatok alatt meg fog újulni.  A párizsi megállapodásban az szerepel, hogy az ipari forradalomhoz képest két Celsius-fok alatt tartsa a globális felmelegedést. Ezt ma már másfél fokra kellene levinni, de nem történik semmi. Ez egy szándéknyilatkozat, amely mögött nincs pénz, szabályozás, jogi kötőerő. Az eltelt négy év alatt sem sikerült megegyezni, az érintettek egy-egy paragrafuson vitatkoznak, miközben vészesen fogy az idő. Az EU 2050-re karbonsemleges gazdaságot szeretne, de ezt négy ország megvétózta. Amellett, hogy mérsékeljük az üvegházhatású gázok kibocsátását, szénelnyelőket, fákat kellene telepíteni.

Az élhetőbb bolygóért a nagyvállalatok és a kormányok tehetnének a legtöbbet. Ha nem lépnek, mit tehetünk?

A téma már nemcsak a Greenpeace, a tudományos szaklapok köreiben szerepel, de a fiatalok által kikerült az utcára is. Az egész Greta Thunberg svéd diáklány akciójával kezdődött, aki péntekenként nem jár be a suliba egészen addig, míg Svédország nem csökkenti 15 százalékkal a szénkibocsátását. Azóta ez az akció világméretűvé duzzadt, és a klímavédelem belekerült a köztudatba. A fiatalok kiálltak a jövőjükért, miközben a felnőttek hallani sem akarnak a magasabb benzinárakról.

Mi az, amit mindannyian meg tudunk tenni?

Éljünk egyszerűbben! Járjunk kerékpárral, inkább vonattal, mint repülővel, együnk kevesebb húst, vásároljunk kevesebb ruhát, ne támogassuk az olyan étkezdét, ahol eldobható műanyag dobozokban adják az ételt. Igaz, a túlnépesedés is probléma, de a fogyasztás terén egy amerikai gyerek kitesz hatvan bangladesit. Mindenki tegye meg, ami tőle telik és holnap kicsit többet. Ha ki akarunk állni a klímavédelem mellett, elkerülhetetlen lesz megfontolni, mi az, amiből mi leadnánk, mert biztos, hogy áldozatot kell hoznunk. De ezt ne éljük meg lemondásként, legyen ez a felelősségvállalás és a szabadság új formája.

(Megjelent a Magyar7 2019/34. számában)

0 HOZZÁSZÓLÁS