Váratlan látogatást tett Irakban Mike Pence amerikai alelnök

2019. november 23., 20:45
ma7 | MTI

Washington azt szeretné, ha a bagdadi vezetés visszafogottságot tanúsítana az országban zajló korrupcióellenes tüntetésekkel szemben, miután az elmúlt két hónap tiltakozásaiban több mint 320 ember halt meg – mondta a be nem jelentett látogatásra Irakba érkező Mike Pence amerikai alelnök szombaton telefonon Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnöknek.

Mike Pence
Fotó: TASR/AP

Az al-Aszad légitámaszpontról kezdeményezett beszélgetésben Pence az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint támogatását fejezte ki egy szabad, szuverén és független Iraknak, finom figyelmeztetésül az arab országban megerősödött iráni befolyással összefüggésben, amely az elmúlt időszakban meggyengítette az Egyesült Államok és Irak együttműködését. Később azonban egyenesen ki is jelentette: „Továbbra is aggódunk Irán rosszindulatú befolyása miatt Irak-szerte”.

„Beszéltünk az Irakban hetek óta tartó zavargásokról” – közölte újságírókkal az amerikai alelnök. „(Mahdi) biztosított engem afelől, hogy azon vannak, hogy elkerüljék az erőszakot és azt a fajta megtorlást, amelyet láthatunk jelenleg is Irán esetében. Megígérte nekem, hogy arra törekszenek, hogy megvédjék és tiszteletben tartsák a békés tüntetőket (...), az iraki demokratikus folyamat részeként” – mondta.

Iránban november közepén kezdődtek tüntetések a benzin árának emelése miatt, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint 21 településen 115 tüntető halt meg a rendvédelmi szervekkel történt összecsapásokban.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok kész szankciókat kivetni bármelyik iraki tisztségviselőre, akit korrupción érnek, valamint azokra is, akiket felelősnek találnak a békés iraki tüntetők megsebesítésében vagy megölésében.

Egy meg nem nevezett tisztségviselő szerint Mahdi sajnálatát fejezte ki az erőszakcselekmények miatt. Szavai szerint ezek egyre növekvő fejfájást okoznak az országnak és az iraki biztonsági szolgálatoknak, amelyek inkább szokva vannak a háborús cselekményekhez, mint a demokratikus tüntetésekhez.

Pence azért hívta fel telefonon Mahdit, mert az iraki vezető elutasította a meghívást, hogy az amerikaiak által használt légibázison találkozzon az alelnökkel, aki biztonsági aggodalmak miatt nem utazott el Bagdadba.

A hálaadás ünnepe előtt meglátogatott amerikai katonákat üdvözölve, Mike Pence bírálta a washingtoni képviselőházat az elnök közjogi felelősségre vonását célzó impeachment-eljárás miatt. Azt mondta nekik, Donald Trump kormánya azon van, hogy ismét megemelje a fegyveres erőknél szolgálók fizetését, és azt sugalmazta, hogy a folyamatban lévő impeachment-eljárás hátráltatja ennek jóváhagyását. "A pártérdekeket szolgáló politizálás és a véget nem érő vizsgálatok lelassítják a dolgokat" Washingtonban - mondta.

A katonákat felesége, Karen kíséretében felkereső Pence pulykasültet osztott és a hálaadáskor szokásos ünnepi díszeket adott át a légitámaszponton és egy másik, erbíli bázison.

Az amerikai alelnök Erbílben Necsirvan Barzánival, az iraki Kurdisztán elnökével is találkozott.

A Reuters hírügynökség szerint Pence a találkozón ismét az Egyesült Államok támogatásáról biztosította az iraki kurdokat, és azt mondta Barzaninak, hogy Donald Trump elnök nevében beszélve, szeretné „megújítani a háború tüzében keletkezett erős kötelékeket az Egyesült Államok népe és a kurd nép között a térség egészében”.

A Reuters felidézi, hogy Trumpnak azt a döntését, hogy október elején kivonta az amerikai csapatokat Északkelet-Szíriából, sokan úgy értékelték mint a szíriai kurd szövetségesek elárulását. Törökország ugyanis ezt követően nyomban offenzívát indított a szíriai kurdok ellen.

Kövesse facebook oldalunkat is!