Morawiecki: veszélyesek Macron kijelentései az "agyhalott" NATO-ról

2019. november 11., 14:53
ma7 | MTI

Veszélyesnek nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Emmanuel Macron francia elnök megjegyzését arra vonatkozóan, hogy a NATO "agyhalott" állapotban van.

nato-morawiecki-macron.jpg
Fotó: AFP
Úgy vélem, Macron elnök aggályai (a kollektív védelem elvét illetően) azt a benyomást kelthetik a szövetség más tagjaiban, hogy Franciaország esetleg vonakodik az arra vonatkozó kötelezettségvállalásai teljesítésétől”

- fogalmazott Morawiecki a Financial Times című lapnak adott interjúban. Hozzátette: a NATO a világ legfontosabb szervezete, ha a béke és a szabadság védelméről van szó, és reményét fejezte ki, hogy Franciaországra továbbra is lehet számítani.

A lengyel miniszterelnök felidézte, hogy Franciaország még mindig nem fordítja a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra, amely mellett a NATO-tagállamok korábban elkötelezték magukat.

Ha a NATO valóban nem képes működni, akkor az nem az Egyesült Államok elkötelezettségének a hiánya miatt van, hanem azért, mert egyes európai partnerek nem viszonozzák ezt az elkötelezettséget”

- mondta Morawiecki.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva szintén védelmébe vette az észak-atlanti szövetséget, és hangsúlyozta, hogy hisz a NATO jövőjében.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter ugyanakkor igazat adott Emmanuel Macronnak, és úgy vélte, amit legutóbb "egy NATO-tagállam" Szíriában művelt, nincs összhangban a NATO értékeivel. Ezzel Törökországra utalt, amely nemrég úgy indított katonai műveletet Szíriában, hogy arról nem egyeztetett az észak-atlanti szövetség európai tagállamaival. Asselborn szerint ezért van Macronnak igaza, amikor agyhalott állapotnak nevezi a NATO-n belül egyeztetés helyzetét.

Kövesse facebook oldalunkat is!