2019. november 16., 13:22

Merényletet követtek el az ország északkeleti részében

Tizennégy ember - közöttük kilenc polgári személy - meghalt szombaton az északkelet-szíriai Báb városában egy pokolgépes merényletben - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

pokolgepes-merenylet-sziria.jpg
Fotó: AFP

A gépkocsiba rejtett pokolgép egy autóbusz-pályaudvar és taxiállomás közelében robbant fel a két éve török ellenőrzés alatt lévő határvárosban - közölte Rámi Abder-Rahmán, a kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH igazgatója.

Tizennégy - más források szerint tizennyolc - ember meghalt, harminchárman megsebesültek, közöttük egyesek súlyosan.

A merénylet elkövetését eddig egy szervezet sem vállalta magára. A török védelmi minisztérium azt közölte, hogy szíriai kurd harcosok hajtották végre a robbantást.

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egykori erőssége, Báb 30 kilométerre északra fekszik Aleppótól. Számos erőszakcselekmény, köztük több gyilkosság színhelye volt a város, amióta a szíriai szövetségeseik támogatásával a török erők elfoglalták - közölte az OSDH.

A török hadsereg az Iszlám Állam ellen folytatott hadművelet során foglalta el a várost 2017-ben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.