Lemondott a lengyel igazságügyi tárca egyik helyettes vezetője, egy bírákat lejárató kampány miatt
Lemondott kedden Lukasz Piebiak lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, akit a sajtó azzal vádolt meg, hogy személyesen részt vett egy lengyel bírákat lejárató kampányban.
Az onet.pl német tulajdonú lengyelországi hírportál kedden megírta: a miniszterhelyettes a Twitter közösségi oldalon kapcsolatban állt egy Emilia nevű felhasználóval, aki a jóváhagyásával lejárató anyagokat terjesztett a kormány igazságügyi reformját kritizáló bírákról.
Mateusz Morawiecki kormányfő kedd reggel közölte: az ügyről magyarázatot kért az igazságügyi tárcát irányító Zbigniew Ziobrótól, és "megfelelő döntést" helyezett kilátásba.
A PAP hírügynökségnek délután megküldött nyilatkozatában Piebiak azzal indokolta lemondását, hogy felelősséget érez a lengyel igazságügyi reformokért, amelyeken ő is dolgozott az utóbbi négy évben. A miniszterhelyettes nem reagált az ügy részleteire, közölte viszont, hogy az őt érő rágalmak miatt bírósági panaszt tesz az onet.pl szerkesztősége ellen.
- írta, az október 13-án esedékes lengyelországi szavazásra utalva. A miniszterhelyettes szerint az onet.pl célja az volt, hogy személyén keresztül a lengyel igazságügyi reformot támadják.
Az onet.pl leleplező írása alapján Piebiak ellen ügyészségi bejelentést tett az ellenzéki Demokratikus Baloldal Szövetsége (SLD). A parlamenten kívüli párt a baloldali ellenzéki tömb fő tömörüléseként indul az októberi választáson.
Egy másik ellenzéki választási szövetség, a Polgári Koalíció kedden az igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro lemondását is követelte Piebiak miatt.