2019. június 25., 16:36

Július 23-án jelentik be, hogy ki lesz a brit Konzervatív Párt új vezetője

Július 23-án jelentik be, hogy ki lesz a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője. A párt kedd délután közzétett rövid közleménye szerint az időpontot a tisztségért versengő két jelölttel, Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel egyeztetve tűzték ki.

Brexit
Fotó: TASR/AP

Theresa May miniszterelnök június 7-én távozott a Konzervatív Párt éléről, mindenekelőtt amiatt, mert a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.
May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de az utód megválasztásáig mindkét tisztséget ügyvezető minőségben betölti.

A választási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a múlt csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Hunt maradt versenyben.

Közülük választja meg a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja postai úton Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz. A párttagoknak július 6-án kezdik kézbesíteni a szavazólapokat.

A valószínűsíthető menetrend alapján Theresa May az új konzervatív párti vezető kilétének bejelentése utáni napon, július 24-én még kormányfőként részt vesz a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szerdánként szokásos órájában, majd felkeresi II. Erzsébet királynőt és formálisan bejelenti lemondását.

Ezután a Konzervatív Párt megválasztott új vezetője keresi fel a Buckingham-palotában az uralkodót, akivel tudatja kormányalakítási szándékát. A londoni fogadóirodák továbbra is Boris Johnsont, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontemberét tartják a vezetőválasztási verseny favoritjának.

A legnagyobb londoni fogadóhálózat, a William Hill irodáiban Johnson győzelmére kedd délután 1/6 esélykiírással lehetett téteket feltenni. Ennek alapján aki 100 fonttal játszik arra, hogy a párttagság többsége Johnsonra voksol, mindössze 116,66 font (43 ezer forint) nyereségre számíthat a téttel együtt. Jeremy Hunt győzelmét a William Hill 7/2-es kiírással kínálja játékra. Ez azt jelenti, hogy aki a jelenlegi külügyminiszter győzelmére fogad 100 fonttal és nyer, 450 font bruttó pénznyereményt vehet fel.
A kampány haladtával a kiírások mindazonáltal érezhetően közelednek egymáshoz, jelezve, hogy Johnson és Hunt nyerési esélyei között a fogadóipar már nem lát akkora szakadékot, mint néhány napja.
A frakciószavazások lezárulta után közvetlenül a William Hill irodáiban Boris Johnson győzelmére 1/12-es kiírással lehetett fogadni. Jeremy Hunt győzelmét a cég akkor még 8/1-es kiírással kínálta játékra.
Ezek a kiírások 100 fontos tétre Johnson esetében 108,33 font, Jeremy Hunt győzelmének esetére 900 font bruttó pénznyereményt ígértek.

Az esélykiírások szűkülése mögött valószínűleg az a magánéleti botrány áll, amelynek hírei a hétvégén öntötték el a brit lapok első oldalait és azóta is központi helyen szerepelnek a vezetőválasztási folyamatról szóló beszámolókban.

Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából.
Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy "szállj le rólam", illetve azt, hogy "tűnj el a lakásból".

A kivonuló rendőrjárőr azt állapította meg, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.
A botrány óta elvégzett gyorsfelmérések szerint azonban érzékelhetően csökkent Johnson támogatottsági előnye a konzervatív szavazók körében.

A volt külügyminiszter ugyanakkor folyamatosan, minden interjúban mereven visszautasítja a válaszadást az ügyet firtató kérdésekre, azzal a visszatérő érvvel, hogy magánélete nem érdekli a választókat és nem tisztességes, hogy barátnőjét megpróbálják belerángatni a kampányba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.