Hungary Helps: egy teljes évig Magyarország finanszírozza három szíriai kórház működését
Orbán Viktor Budapesten fogadta Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nunciust, akinek átadta a magyar kormány szíriai humanitárius segítségnyújtásáról szóló okiratot – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd délután.
A megbeszélésen részt vett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára, Michael August Blume, budapesti apostoli nuncius és Giampaolo Silvestri, a kedvezményezett AVSI Alapítvány főtitkára is.
Orbán Viktor elmondta: Magyarország elkötelezett a Közel-Keleten szükséget szenvedő közösségek és családok megsegítésében, és szeretne hozzájárulni a háború okozta humanitárius katasztrófa enyhítéséhez. Emlékeztetett: hazánk határozott álláspontja továbbra is az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol baj van.
Szolidaritása jegyében ezért Magyarország kormánya – A Hungary Helps program keretében – 505 millió forint támogatást nyújt a „Nyitott Kórházak” elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezést megvalósító olasz AVSI Alapítvány számára az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia Kórház és a szintén a szír fővárosban lévő Olasz Kórház egyéves működésének biztosítására.
Mario Zenari bíboros a megbeszélésen felidézte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hétfőn tartott előadásában is ismertetett tényeket: a szíriai erőszak elsősorban a kisebbségeket, leginkább a keresztényeket sújtotta, és közülük is a legvédtelenebbek, a nők és a gyermekek szenvedtek a legtöbbet. A lakóházak nagy része megsérült, minden harmadik iskolát leromboltak. A kórházak fele elpusztult vagy használhatatlanná vált.
Az ország eközben – ahogyan arra Ön is felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét – borzasztó humanitárius válságot él át. Hogyan tudják Önök segíteni a helyzet megoldását?
Valamennyi keresztény felekezet próbál erején felül segíteni a szenvedőkön, a rászorulókon. Nem azt nézzük, ki melyik etnikai csoporthoz tartozik, mi a vallása, ezektől függetlenül segíteni akarunk. A rendelkezésemre álló adatok alapján a katolikus egyház 2017-ben különböző csatornákon keresztül összesen 286 millió dollárral segítette a Közel-Kelet rászorulóit. Ebben természetesen Szíria mellett Irak, Jordánia, Jemen és Libanon is benne foglaltatik. Ebből az összegből 107 millió dollár került Szíriába. 2018 szeptemberéig a katolikus egyház 230 millió dollár értékben nyújtott segítséget a régióban, ebből 70 millió dollár irányult a szíriai projektekre.
Élelmiszeradományokkal, egészségügyi szolgáltatással, oktatással segítjük a szír társadalmat. De a legfontosabb szerintem az, hogy közel kell lennünk az emberekhez. Sokszor mondom az atyáknak, ha nincs is pénzetek, hogy segítsetek nekik, legyetek közel hozzájuk!
Arra kérem a papjainkat, hogy a muszlimoknak is segítsenek minden módon, ahogy lehetőségeik engedik. Fontos, hogy lássák; a papok és szerzetesek az emberek mellett állnak. Ezért is nagyon fontos a jelenlét.
Helyt tudnak állni a papjaik ezekben a nehéz időkben?
Hála Istennek, közel az összes pap és szerzetes helyben maradt, kitartott a rá bízott emberekkel együtt. Csak nagyon kevés papunk hagyta el az országot. Emellett nem tudom elégszer hangsúlyozni: a pápa nagyon közel érzi magát a szír nép szenvedéséhez, a közel-keleti keresztények szenvedéséhez. A térség szolgálatának prioritásai között szerepel. A szenvedés pedig egyetemes, hiszen mindenki szenved Szíriában.
Ugyanakkor a keresztény közösségek mintha hatványozott veszélynek lennének kitéve…
Ha a kockázatokról beszélünk, akkor látnunk kell, hogy a kisebbségek vannak a legnagyobb veszélyben. Ők a szíriai láncolat leggyengébb része. A keresztény közösségnek megvannak a saját vértanúi, áldozatai. Számos egyházi személyt és laikust öltek meg a hite miatt, templomokat romboltak le.
A legsúlyosabb dráma mégis a kivándorlás; a keresztények legalább fele kényszerült elhagyni szülőföldjét.
Ráadásul leginkább a fiatalok vándorolnak el. Ez pedig katasztrófa nem csupán a helyi egyháznak, de a teljes társadalomnak is. Az ősi apostoli egyháznak ráadásul nincs elég fiatal lelkipásztora, akik követni tudnák az elvándorlókat. És bár ők otthonra találnak a latin egyházban, elveszítik gyökereiket, amelyek őseik hagyományaihoz kötnék őket.
Milyen szerepet tölt be most a keresztény közösség Szíria életében?
A keresztények a társadalom számára olyanok, akár egy ablak. Nyitottak és sok frissességet hoznak. Nagyon aktívan részt vesznek a társadalom formálásában. Nagy szerepet vállalnak az egészségügyben, az oktatásban, de a politikában is. Amikor az arab reneszánszról beszélünk, azt látjuk, hogy a keresztények termékenyen járultak hozzá például az irodalom felvirágzásához. Amikor egy keresztény család elhagyja az országot, az ablak egy kicsit beljebb zárul. Fennáll a veszély, hogy Szíria egy kultúrájú és egy vallású társadalommá válik, amely ellentétes a múltjával.
Donald Trump amerikai elnök a múlt hónapban aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok szélesebb körben segítse az üldözött kisebbségeket. Milyen reményeket fűznek ehhez?
A keresztények megsegítésének minden formájára nagy szükség van, mert a teljes társadalmat segítjük ezzel. A keresztényeket és intézményeiket segíteni azt jelenti, hogy a társadalmat segíted.
Ezért is van bennünk hála a magyar nép irányába, amikor az Önök kormánya arról határoz, hogy három szíriai kórházat is megsegít. Ebben a humanitárius projektben a magyar forrás az első, amely egy állam döntése nyomán segít. Eddig csak magánadományokat kaptunk, de azt reméljük, a magyarok példája precedens értékű lesz és egyre több ország fog segíteni nekünk.