Hezitáló britek, tisztázatlan részletek
Már lassan két és fél éve, hogy a britek igent mondtak az Unióból való kilépésre, így nem csoda, hogy az EU-s átlagpolgáron a kezdeti sokk után egy afféle „ej, ráérünk arra még”-szerű hangulat lett úrrá. Az Egyesült Királyság távozása az uniós akolmelegből nem tűnt többnek, mint a távoli jövőbe vesző, majd csak idővel megoldandó problémának.
Az európai választópolgárok közönye annak fényében még inkább érthető, hogy számos elemző már a népszavazás másnapján arról értekezett, könnyen lehet, hogy a brit parlament vagy így, vagy úgy, de meghiúsítja a Brexitet.
Úgy tűnik, nem így lesz. A napokban Theresa May brit kormányfő a parlament alsóházában úgy nyilatkozott, a Brexithez kapcsolódó kilépési egyezség és a szükséges jogi protokollok 95%-a „el van rendezve”, a márciusra tervezett esemény elől a legtöbb akadály már elhárult. Elég meglepő kijelentés ez a legutóbbi EU-csúcsot követően, amelytől mindenki azt várta, hogy a bizonytalanság nyálkás ködfelhője helyett erős őszi napfény vetül majd a brit kilépés tucatnyi tisztázatlan kérdésére. Mi lesz például Gibraltárral, vagy az angolok ciprusi támaszpontjával? Mi lesz az egészségüggyel, ha az ellátórendszerből távozni kényszerülnek a nem brit állampolgárok? És persze ott van a Brexit-tárgyalások egyik legkényesebb pontja.
Ha az Egyesült Királyság Észak-Írországot kicipeli magával az Unióból, akkor az ír–észak-ír határ sorsa azonnal bizonytalanná válik. Előfordulhat, hogy a britek kénytelenek lesznek felrúgni a Nagypénteki egyezményt, és a ma gyakorlatilag jelképes határszakaszon visszaállítják az ellenőrzést. Az eddigi nyilatkozatok szerint ez mindkét fél számára elképzelhetetlen, de hogy ez miképp lenne elkerülhető, még nem tudni. Az Unió ugyanis csak arra hajlandó, hogy a Brexitet követően az észak-íreknek engedélyezze, hogy bizonyos feltételek mellett a közös piac és a vámunió tagjai maradjanak, a briteknek természetesen nem. London erről hallani sem akar, hiszen ez azt jelentené, hogy egy gazdasági határvonal ereszkedik le az Ír-tenger közepére, amelyen a britek kívül rekednek, veszélyeztetve ezzel az Egyesült Királyság területi integritását.
A fenti aggályok közül egyikre sem adott megnyugtató választ az EU-csúcs, sok hűhó után jó nagy semmivel, vagyis hogy a tényeket el ne ferdítsük, egy kellemes vacsorával és nulla eredménnyel zárult a brüsszeli dzsembori. Theresa May politikai ellenfelei természetesen azonnal verni kezdték a tamtamot, jó pár taktus ráadásul May háta mögül, azaz saját párttársai köréből érkezett.
Mindeközben az utcákon is forrnak az indulatok. Október 20-án az utóbbi 15 év legnagyobb tüntetésére került sor Londonban, a majd’ 700 ezer felvonuló a Brexit-népszavazás megismétlését követelte. A hömpölygő tömeg elején haladt a City főpolgármestere, Sadiq Khan is, de tőle, szokásához híven, néhány populista lózungon kívül nem sokra futotta. A kilépéspártiak számára sokkal aggasztóbb az a tény, hogy saját táborukból is egyre gyakrabban hangzik fel a sirám, hogy ők bizony nem ilyen lovat akartak.
