2019. június 12., 07:42

Háromszáz cseh városban tüntettek Andrej Babiš lemondását követelve

Andrej Babiš cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban - közölte a cseh média.

cseho-tuntetesek.jpg
Fotó: ČTK

A legtöbben Morvaország legnagyobb városában, Brünnben gyűltek össze, ott mintegy hatezren demonstráltak. Más településeken jellemzően néhány száz fős tiltakozások voltak.

A demonstrációkat meghirdető Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet ezúttal nem tartott tiltakozást Prágában, ahol egy héttel ezelőtt becslése szerint 120 ezer ember vonult az utcákra Babiš, illetve Marie Benešová igazságügyi miniszter távozását követelve. A következő tüntetést a fővárosban június 23-ára tervezik.

A demonstrációknak alapvetően két okuk van. Az első a Gólyafészek nevű szabadidőközponttal kapcsolatos ügy, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az eset kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt Babiš ellen.

A másik ok pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések szerint Andrej Babiš politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen. Bár Babiš az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a - jelentős uniós támogatásokhoz is jutó - cégeket érintő döntésekre.

A demonstrálók azért követelik Marie Benešová távozását is, mert szerintük kinevezésének legfőbb célja tulajdonképpen az volt, hogy nyomást gyakoroljon Pavel Zeman főügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benešová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.