Csehországban 1990 óta tíz papot ítéltek el szexuális visszaélésekért
Ezt közölte kedden a Právo című cseh napilap a Cseh Püspöki Konferencia (CBK) tájékoztatására hivatkozva.
– nyilatkozta Monika Klimentová, a CBK szóvivője a lapnak.
Dominik Duka bíboros a közeljövőben Rómában részt vesz azon a találkozón, amelyen az egyes országok egyházi vezetői Ferenc pápával megvitatják, hogyan lehetne elejét venni a katolikus papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek.
Néhány tucatnyi cseh egyházi személyiség ezzel összefüggésben a közelmúltban levelet intézett Dominik Dukához, amelyben nagyobb átláthatóságot követelnek a római katolikus egyháztól a szexuális visszaélések kezelésében.
A szóvivő szerint a Cseh Püspöki Konferencia és a szerzetesrendek már 2015-ben közös útmutatást adtak ki arról, hogyan kell eljárni ilyen ügyekben. „Amennyiben bebizonyosodik az elkövető vétke, az nemcsak a hatályos büntetőtörvénykönyv szerint, hanem az egyházi jog szerint is felelősségre lesz vonva” – szögezte le Klimentová.
Az észak-morvaországi Jesenicében éppen néhány napja mentett fel a bíróság egy korábban első fokon elítélt papot, mert bebizonyosodott, hogy nem követett el bűncselekményt. A papot egyik ministránsa szexuális zaklatásával vádolták, de kiderült, hogy a bűncselekmény nem történt meg, a tanúvallomások nem voltak hitelesek és ellentmondtak egymásnak.