2019. augusztus 6., 15:13

A skótok többsége a függetlenségre szavazna egy friss felmérés szerint

A skótok többsége a függetlenségre szavazna a Nagy-Britanniától való kiszakadásról szóló újabb népszavazáson egy frissen készült közvélemény-kutatás szerint.

skot-fuggetlenseg.jpg

A The Times című brit lap keddi száma által ismertetett felmérés szerint a skótok 52 százaléka szavazna igennel a függetlenné válásra.

A megkérdezettek 47 százaléka támogatja, hogy Nicola Sturgeon skót miniszterelnök terveinek megfelelően két éven belül újabb referendumot tartsanak az ügyben, míg 45 százalékuk ellenezte ezt.

Az 52 százalékos támogatottság a függetlenségpártiak legnagyobb előnye 2016 júniusa, vagyis a brit európai uniós tagságról tartott népszavazás óta

- emlékeztetett a The Times.

A felmérést a Michael Ashcroft politikus, a kormányzó brit Konzervatív Párt egykori alelnöke által fémjelzett közvélemény-kutató műhely készítette az új brit kormányfő, a július 24. óta hivatalban lévő Boris Johnson múlt heti skóciai látogatása után. Az eredmények szerint a Munkáspárt támogatóinak harmada, az EU-tagságot pártolók többsége és a 2014-es függetlenségi népszavazáson az elszakadást elutasítók 18 százaléka most igennel szavazna a kiválásra. A Konzervatív Párt skóciai támogatóinak több mint 90 százaléka, valamint a függetlenné válásra szavazók 10 százaléka viszont nemet mondana.

Az életkor szerinti megoszlást tekintve az 50 év alattiak többsége - a 18-24 év közöttiek 62 százaléka - támogatja Skócia elszakadását.

A skótok több mint fele úgy véli, hogy a Brexit erősíti a függetlenség gondolatát, amely valóra is válna egy második népszavazáson.

A skót kormány május végén beterjesztette az edinburghi parlamentben a törvénycsomagot, amelynek célja az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásának jogszabályi előkészítése.

A tervezet nem tartalmaz időpontot, Nicola Sturgeon miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azonban többször is azt mondta, hogy még a következő skóciai parlamenti választások előtt, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségről, ha Skóciát - ahol a túlnyomó többség az EU-ban maradásra voksolt - akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból. A politikus a The Guardian című brit lap szerdai számában megjelent interjújában hozzátette, 2020 második felét tartaná megfelelő időpontnak.

A referendum kiírásához a brit kormány hozzájárulása is szükséges, és London már korábban jelezte, hogy nem fogja jóváhagyni az újabb skót függetlenségi népszavazást. Ezzel kapcsolatban a skót miniszterelnök az interjúban azt mondta, előbb fogadják el a törvénycsomagot a skóciai parlamentben, majd csak utána kezdenek egyeztetéseket a brit kormánnyal.  

Nicola Sturgeon újfent hevesen bírálta a Brexittel kapcsolatban az új brit kormányfőt. Boris Johnson szerinte

úgy beszél a Brexitről, különösen a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnéséről, mintha ez a legnagyobb rendben lenne, és bárki, aki szerint nincs, az borúlátó.

Mint mondta, kettejük múlt heti találkozóján ismét világossá tette álláspontját, miszerint a megállapodás nélküli Brexit katasztrofális lenne.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.