Nagymegyeren találkoztak a szlovákiai magyar iskolaigazgatók

Szabados Kati 2019. október 16., 15:04

Országos konferenciára gyűltek össze a magyar iskolák vezetői Nagymegyeren a Plauter kúriában október 15-én és 16-án. A Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók IV. Országos Konferenciáját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az Iskolavezetők Országos Társulása és a Comenius Pedagógiai Intézet szervezte meg.

A konferencia résztvevői Fotó: Szabados Kati
A világ változásaira az oktatásnak is reagálnia kell 

A konferencia kezdetén Morvay Katalin, az Intézményvezetők Országos Társulásának elnöke, a pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium igazgatója köszöntötte az egybegyűlt igazgatókat és a vendégeket. Majd összefoglalta az országos konferencia céljait és szakmai tartalmát. „Az összeállítás során azt vettük figyelembe, hogy az iskolavezetők szerteágazó és sokoldalú feladatai közül melyek azok, amelyek nagyon fontos változások vagy kihívások elé állították őket“ - mondta és példának az új közoktatási törvényeket, a tanügyigazgatási feladatokat, a pedagógiai vezetést, a gazdasági, műszaki és menedzseri feladatokat, az emberekkel való munkát, az igazgató személyiségét, a protokollt és az iskolahálózat problémáit említette.

Hozzátette, hogy ez a konferencia, mint látható, nem monotematikus, hiszen gyorsan változik a világ és ezekre a változásokra az iskolának is reagálnia kell. Morvay Katalin kiemelte, hogy a konferencia küldetése és célja az, hogy a magyar iskolavezetők közti párbeszédet és a tapasztalatcserét is segítse és támogassa.

Az iskolaigazgató ma inkább menedzser

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke megnyitó beszédében többek között arról beszélt, hogy a minőségi oktatás alapfeltétele a sikeres iskolavezető. Ez a szerep ma sokban különbözik a pár évtizeddel ezelőtti igazgatói szerepkörtől.

„Az intézményvezető a hagyományos igazgatói tevékenységgel párhuzamosan ma inkább menedzseri feladatokat lát el, és emellett a tanulók, a pedagógusok, a szülők, az oktatást segítő személyek, valamint a fenntartó és a társadalom is megfogalmazza a saját elvárásait“ – mondta Fekete Irén és rámutatott, ahhoz, hogy a társadalomban tapasztalt gyors ütemű változásokat a gyermeknevelési kultúra követni tudja, megújulni kész és lelkesíteni képes vezetőkre van szükség, akik irányt mutatnak a többi pedagógusnak.

Az SZMPSZ a továbbképzésekkel és más rendezvényeivel ugyanúgy, mint az országos konferencia megszervezésével segítséget kíván nyújtani ezen a téren, hiszen a meghívott előadók neves, képzett szakemberek, akik tudása, tapasztalata megbízható eligazítási pontként szolgálhat minden intézményvezetőnek, mondta a szövetség elnöke.

Továbbra is megadnak minden segítséget

A szakmai előadások előtt Lőrinczi Zoltán államtitkár is köszöntötte az igazgatókat. Arról beszélt, hogy az új felnövekvő generáció oktatása kétségtelenül új kihívások elé állítja a pedagógusokat. A régi módszerek már nem hatékonyak, újak kitalálására és alkalmazására van szükség. Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy továbbra is számíthatnak a felvidéki magyar pedagógusok a magyar kormány segítségére.

Etikai kódex még nincs, a törvény mégis arra hivatkozik

A konferencia első előadói, Fodor Attila és Prékop Mária az oktatásügyben érvénybe lépő új törvényi változásokról beszéltek. A mindenkiben felmerülő kérdésre, hogy miért van szükség a törvények állandó módosítására, Fodor Attila három okot is felsorolt: „Lehet, hogy rossz az eddigi törvény, de az is lehet, hogy hiányzik a bizalom a hatalom és a pedagógustársadalom között, ezért nem mernek lazább kereteket megadni a pedagógusoknak, hanem túlszabályozzák az oktatást."

A Comenius igazgatója harmadik oknak a világ villámgyors változását nevezte meg, ami az oktatási rendszer szabályozásának folyamatos módosítását követeli. A 138/2019-es törvény a tiltakozások ellenére szeptember elsején érvénybe lépett, amelynek három részére tért ki az előadó. Ezek a pedagógus jogai és kötelességei,  a pedagógus munkatevékenysége, valamint a szakmai fejlődés és továbbképzések szabályozása. Fodor Attila az idő rövidsége miatt nem tudta részletesen kifejteni az új törvénybe foglaltakat, de megemlített néhány új szabályozást, mint például a munkahelyi zaklatás kérdését.

Elmondta, hogy megjelent egy új fogalom a törvényben, az etikai kódex, viszont az még mindig nem látott napvilágot. „Milyen érdekes, hogy a parlament a törvénnyel elfogadta, hogy a pedagógusok az etikai kódex szerint fognak viselkedni, miközben nem tudhatta, mit fog az tartalmazni.“ Az előadásban többek között a kreditrendszer új szabályozásairól is hallhattak az intézményvezetők.  

A nulladik osztályok megszűnnek

Prékop Mária, a minisztérium nemzetiségi oktatással foglalkozó főigazgatója beszámolt a magyar oktatási intézmények jelenlegi helyzetéről. A problémák között említette a korai iskola elhagyók egyre növekvő számát, valamint a nulladik osztályok tervezett megszüntetéséről is beszélt. Pozitívumként a külföldi diplomák honosításának új lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

Ne zárjunk be iskolát!

Albert Sándor előadásának témája az iskolahálózatok optimalizációja volt. A közoktatási szakember az iskolák megmentésére fókuszált, ennek a lehetőségeit próbálta megvilágosítani. Azzal, hogy az iskolák fenntartása a csökkenő gyereklétszámmal nehézségekbe ütközik, veszélybe került az egyes iskolák megmaradása.

Albert Sándor szerint az iskolák megtartásának egy lehetséges módja a központosítás. Hosszútávon a felvidéki magyar oktatási hálózat gazdaságilag fenntarthatatlan, ezért több oktatási intézmény összevonása jelentheti a megoldást.

„Gazdaságosan és hatékonyan működő, jó színvonalú és jó minőségű magyar oktatási hálózatra van szükség“ – mondta Albert Sándor, aki kihangsúlyozta, hogy törvény adta lehetőség van bármilyen oktatási intézményt bármilyen oktatási intézménnyel összevonni. „Nem kell iskolákat bezárni. Különböző összevonásokkal kell olyan intézményeket létrehozni, amik finanszírozhatóak és jó minőségűek, amelyek vonzzák a gyerekeket. Ne zárjunk be intézményt!“ - emelte ki.

A kritikus gondolkodás fontossága

A Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók IV. Országos Konferenciájának további előadásai a hiteles tanító emberről, az álhírportálok és a szélsőséges eszmék veszélyeiről szóltak. Görög Ibolya protokoll szakértő, Tóth Tibor, a Synergic PT elnöke, valamint Farkas Zsolt esperesplébános előadása után a résztvevők vitafórumon beszélték meg az elhangzottakat. 

A második napon a konferencia résztvevői Laboda Róbert Nap-Kelte tornájával köszöntötték a reggelt. Ez után az intézményvezetők mutatták be egymásnak az iskolájukban bevált jó gyakorlatokat, majd Bajzáth Angéla, a budapesti Digitális Pedagógiai Módszertani Központ munkatársa és Földes Petra mentálhigiénés szakember adott elő a digitális kor kihívásairól.

Morvay Katalin, a konferencia egyik fő szervezője kérdésünkre elmondta, örvendetes, hogy egyre nagyobb számban vesznek részt az intézmények igazgatói az évente megrendezett országos konferencián. Nagymegyerre is csaknem 120 vezető pedagógus látogatott el a Felvidék magyar iskoláiból.

A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola tanulóinak műsora Fotó: Szabados Kati

Morvay Katalin Fotó: Szabados Kati

Fekete Irén Fotó: Szabados Kati

Dr. Lőrinczi Zoltán Fotó: Szabados Kati

Fodor Attila Fotó: Szabados Kati

Prékop Mária Fotó: Szabados Kati

Fotó: Szabados Kati

Albert Sándor Fotó: Szabados Kati

Fotó: Szabados Kati

Görög Ibolya Fotó: Szabados Kati

Képgalériánk:
Fotó: Szabados Kati

0 HOZZÁSZÓLÁS