2019. január 25., 14:40

Megfogyva bár, de törve nem – a felvidéki magyar identitás árnyalatai

Szigorúnak tűnhet, amit néha mond vagy ír, de a szociológiai kutatásnak nem a nevelés a célja, nem is a finomkodás, hanem a dolgok nevén nevezése - vallja Lampl Zsuzsanna szociológus, a Konstantin Egyetem docense. Akár akarjuk, akár nem, a szlovákiai magyarok politikai kategória, vagyis érzékeny kérdés. Ezért a szlovák közbeszéd inkább másról szól. Interjúnk.

Lampl Zsuzsanna - 02
Galéria
+2 kép a galériában

Az ön neve évek óta összefonódik az identitáskutatással, az önazonosság vizsgálatával. Adódik a kérdés, milyen eszközökkel vizsgálható a nemzeti identitás? Lehet‑e objektíven mérni egy ennyire személyes tartalommal bíró önmeghatározást?

Mivel szociológus vagyok, a szociológia eszközeivel vizsgálom a nemzeti identitást. A szociológia a társadalmi jelenségekkel foglalkozó elméleti s egyben empirikus tudomány. Empirikus, mert a szociológus nem az asztalnál ülve találja ki, hogyan működik a társadalomnak azon szegmense, ami őt érdekli. Az erre alkalmas módszerekkel terepmunkát végez, vagyis kutat, és az így kapott eredményekből vonja le a következtetéseit. Minden társadalmi jelenségnek van személyes tartalommal bíró része, mert mindegyik az embereken, az ő tudatuk, lelkük, gondolkodásuk, viselkedésük szűrőjén keresztül jelenik meg. S igen, megfelelően használva a szociológia eszköztárát, minden kutatható, így a nemzeti identitás is.

A Fórum Intézet kutatásai szerint a felvidéki magyarok meghatározó része ragaszkodik nemzeti identitásához. Nincs‑e ellentmondás a kutatás eredményei és a népszámlálási adatokból kirajzolódó drasztikus fogyás között?

Nincs. Az eredmények hosszú távon azt mutatják, hogy ennek a népességnek a nagyobb része ragaszkodik a nemzetiségéhez és megőrzi a nemzeti identitását. A többség tehát magyar marad, ugyanakkor vannak, akik lemorzsolódnak. A népszámlálási adatokból is ugyanez derül ki, hiszen legutóbb is az 520 ezer magyarból 60 ezer fogyott el, s ennek 60 százaléka írható az asszimiláció számlájára. Csak hát a maradék 460 ezerről szokás megfeledkezni, pedig ők a többség. Egyébként a nemzetiség és a nemzeti identitás az én értelmezésemben nem ugyanaz. Az előadásaimban és szakmai jellegű írásaimban ezzel már többször foglalkoztam. A népszámlálási eredmények a nemzetiségről szólnak, nem pedig a nemzeti identitásról. Persze a kettő között szoros összefüggés van. A nemzetiség, azaz a deklarált identitás a nemzeti identitásnak a külső burka: olyan, mintha a bőre lenne. Ha változik a nemzetiség, az általában a nemzeti identitás változását tükrözi. Igaz, vannak történelmi példák, mondjuk a reszlovakizáció időszaka, amikor a magyarok egy része kényszerhelyzetben, félelemből nemzetiséget váltott, de a nemzeti identitását megtartotta. Amikor úgy érezték, kicsit enyhült a helyzet, egy részük a nemzetiségét is visszaváltoztatta magyarra. Ezért történhetett, hogy az 1961‑es népszámláláskor több lett a magyar, mint korábban. Persze akadtak, akiknek közben megváltozott a magyarsághoz fűződő értékrendjük, az ezzel kapcsolatos véleményük, de főleg a döntéseik változtak meg, és természetesen azoknak az indoklása. Ők aztán 1961‑ben sem váltottak vissza a magyarra, hanem szlovák nemzetiségűek maradtak.

Voltaképpen természetes jelenségnek mondható egy kisebbségi közösség körében az átmeneti identitás kialakulása, illetve a spontán asszimiláció. Sejthető, milyen tényezők állnak ennek hátterében, mégis felmerül az emberben, hogy vannak történelmi, de akár jelen idejű példák arra, hogy egy kisebbség nem szükségszerűen olvad be a többségbe. Milyen tényezők magyarázzák az eltérő végkifejletet?

A legjobb példa a fent említett 460 ezer magyar, hiszen még ők sem olvadtak be! Ezt muszáj kihangsúlyozni, mert ők is ugyanott élnek, ahol a lemorzsolódók, de velük ellentétben fontosnak tartják, hogy magyarok maradjanak, és tesznek is érte. Egyébként különböző népek szoros egymás mellett vagy egymással élése a kölcsönhatás különböző fajtáit eredményezi, ezek közül az egyik az asszimiláció. Nekem az lenne a természetes, ha egy kisebbség a többséggel kölcsönös szeretetben és megértésben élve nem érezne késztetést arra, hogy az önazonossága egyik fontos pillérén, a nemzeti önazonosságon változtasson. Egy nő sem érzi szükségét annak, hogy férfiak között férfivá váljon. Mondjuk egy férfiak által uralt munkahelyen elvárják tőle, férfiasan oldja meg a dolgokat. Lehet, ezt megmondják neki, lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy nincs ilyen elvárás, de ha ő valamiért mégis ezt érzi, akkor az ő fejében jelen van a késztető tényező. Ugyanez tapasztalható a magyarok egy részénél is. Egyesek valamilyen rossz tapasztalat, megszólás, megkülönböztetés miatt, mások minden külső ok nélkül kényszerítő késztetést éreznek arra, hogy ne magyar, hanem szlovák iskolába adják a gyermeküket, hogy közterületen egymás közt szlovákul beszéljenek. Ők azok, akik ugyan még magyar nemzetiségűnek tartják magukat, de akiket a nemzeti identitásukban fokozatosan keletkező repedések könnyebben az asszimiláció felé terelnek.

Erősíti vagy gyengíti közösségünk identitását a szlovákiai jelző megjelenése a magyar önmeghatározás előtt? Míg Erdélyben a transzilvanizmus egy létező történelmi örökség, a felvidékiség tekintetében ezt aligha mondhatjuk el.

A magyarokra jellemzőbb az, hogy szlovákiai magyarnak tartják magukat, mint felvidékinek. A Fórum Intézet 2018 nyarán végzett felmérése szerint 37% elsődlegesen szlovákiai magyarnak tartja magát, csaknem 31% magyarnak, 24% pedig felvidéki magyarnak. Az, hogy szlovákiai vagy felvidéki magyarnak, illetve magyarnak tartják‑e magukat, nem a nemzeti értékrend és a nemzeti identitás mutatója, inkább a politikai értékrenddel függ össze, mégpedig abban az értelemben, hogy a felvidéki jelzőt szívesebben használják azok, akik szorosabban kötődnek az MKP‑hoz és Magyarországhoz.

A kutatásaikból úgy tűnik, mintha erősödne a szlovákiai magyarok identitása. Viszont egy dolog az identitás felvállalása a népszámlálási kérdőíven, más dolog a mindennapi életben. Nem ritkán egy szilárd identitású ember is elbizonytalanodik, ha az iskolaválasztásról, vagy akár az anyanyelv hivatali használatáról van szó. Érdemes árnyalni az identitás kifejezést, amelyre aligha tekinthetünk egydimenziós fogalomként.

A népszámlálási kérdőívben elsősorban a nemzetiséget vállaljuk fel. Az elbizonytalanodás az élet velejárója, én senkinek sem hánytorgatom fel a választásait. Persze valakinek szigorúnak tűnhet, amit néha mondok, írok, de a szociológiai kutatásnak nem a nevelés a célja, sem a finomkodás, hanem a dolgok nevén nevezése. Kutatásaimban az identitást soha nem tekintettem egydimenziós fogalomnak. Az én koncepcióm szerint ez egy négydimenziós jelenség. Az értékdimenzió azt jelenti, fontos‑e és mennyire a nemzetiség, fontosak‑e a nemzetiséget éltető dolgok: mint például, hogy a magyar gyerek magyar iskolába járjon, a magyar nyelvhasználat, vagy a magyar társ választása. Tehát hogy mindez mennyire jelent értéket. A vélemények dimenziója az ezekkel kapcsolatos véleményeket jelenti, a döntés dimenziója pedig, hogy a nemzeti identitás szempontjából kulcsfontosságú helyzetekben, például a gyerekek iskolai beíratásánál milyen döntést hoznak a szülők. Az indoklás dimenziója kapcsán pedig az érdekel, hogy a döntéseiket mivel magyarázzák. Ezek a dimenziók néha tökéletesen illeszkednek egymáshoz, néha ellentmondásosak. Mint a valóság. Épp ezért azt, hogy kinek milyen a nemzeti identitása, csakis a négy dimenzióban tapasztaltakat összesítve lehet megállapítani.

Hogyan viszonyulnak a szlovák szociológus kollégák a magyar közösség identitását vizsgáló kutatásokhoz? Milyen visszajelzéseket kapott a részükről?

Jobban érdekelte őket az, amikor az 1989 utáni kis‑ és középvállalkozói szférával foglalkoztam. Azóta is kérdezik, hogy miért nem azt vittem tovább. Egyébként értem őket. Akár akarom, akár nem, a szlovákiai magyarok politikai téma. Teljesen mindegy, hogy az ember a nemzeti identitásukat vagy az életmódjukat, az étkezési szokásaikat, a kulturális fogyasztásukat, a médiafogyasztásukat kutatja. Mivel a magyarokról van szó, ennek mindig van politikai vetülete. Vagyis érzékeny téma. Ezért inkább másról beszélünk. Beszélnek.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/4. számában.)

Lampl Zsuzsanna - 02
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.