Lesz-e még újabb száz esztendőnk? - VIDEÓVAL

Lacza Tihamér 2018. június 06., 08:07

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében kedden (június 5-én) egy tudományos konferenciát tartottak jeles szakemberek közreműködésével, hogy mérleget készítsenek a felvidéki magyarság pillanatnyi helyzetéről, a várható kilátásokról és a megmaradás esélyeiről. Mindezt abból az alkalomból, hogy száz esztendeje került a Dunától és az Ipolytól északra élő magyarság kisebbségi sorba és lett előbb csehszlovákiai majd szlovákiai magyar.

A közönség Fotó: Lacza Tihamér
A „Helyünk Európában – Kihívások, stratégiák”

cím jelzi ugyan az előadások számára kijelölt vizsgálati terepet, de a laikus érdeklődő számára igazából csak azok meghallgatása után vált egyértelművé, hogy itt bizony nem sok keresnivalója lehet az optimizmusnak, a tények és az azokból levonható tanulságok kevés teret kínálnak az örvendezésre.

Simon Attila ülnek: Fiala-Butora János és Bukovszky László Fotó: Lacza Tihamér

Az előadókat és a viszonylag gyér számú hallgatóságot üdvözlő dr. Simon Attila, a Fórum Intézet igazgatója és a komáromi Selye János Egyetem Történettudományi Tanszékének a vezetője azzal megállapításával ütötte le az alaphangot, hogy a felvidéki magyarság sosem volt még ilyen rossz állapotban, mint napjainkban. Már ez a tény is közös gondolkodásra kellene hogy késztesse az értelmiséget és a kisebbségi politikusokat, de csak bátortalan kezdeményezések és nem sok sikert hozó összejövetelek voltak eddig, és ha nem ocsúdunk fel időben, a helyzet tovább romlik majd.

Előadásában röviden korszakolta az elmúlt száz évet felvidéki magyar szempontból és rámutatott arra a hiátusra is, hogy tulajdonképpen a történészek még adósak ennek a száz esztendőnek az alaposabb feldolgozásával. Úgy vélekedett, hogy a felvidéki magyarok központja 1918 előtt elsősorban Budapest volt, az impériumváltást követően viszont sem Pozsony, sem Kassa nem vehette át ezt a szerepet és zömében az agráriumban dolgozó, kisebb lélekszámú településeken élő magyarság – több száz kilométeres sávban elhúzódva nem is találhatott olyan települést, amely a „fővárosa” lehetett volna. Komárom nehezen volt megközelíthető, az akkor még magyar dominanciájú Léva a nyelvhatáron volt, egyedül Érsekújvár tűnhetett erre alkalmasnak, de végül a felvidéki magyaroknak nem lett egy igazi központjuk és nincs ma sem. A mához érkezve bírálólag tette szóvá, hogy a felvidéki magyarok a jelenlegi szlovákiai helyzetben nem találták meg a közös hangot a szlovákság progresszív, a korrupció és a hatalomhoz bármilyen eszközzel ragaszkodó politikusok ellen tiltakozó tömegeivel. (A krónikás csak halkan megkérdezi: vajon számíthat-e a kisebbségi magyarság ezeknek a tömegeknek és ellenzéki erőknek az empátiájára, ha a mi sorsunkról, jövőnkről van szó?)

Fiala-Butora János Fotó: Lacza Tihamér

A meghívóban meghirdetett és talán sok érdekes ténnyel is szolgálni tudó Petőcz Kálmán betegsége miatt kimentette magát, így az egyik legérdekesebb téma – A nemzeti kisebbségi jogok politikai és emberjogi megközelítése Szlovákiában 1989 után – élesben nem került terítékre.

Pedig jól felvezethette volna Fiala-Butora János jogász, a Kisebbségi Kerekasztal szakértője Nyelvi jogok a nemzetközi kisebbségi jogi rendszer és a szlovák jogrend útvesztőjében – van kiút a zsákutcából? című előadását, amelyet tömören (és természetesen leegyszerűsítve) így foglalhatnánk össze: ma Európában a különböző kisebbségjogi keretegyezmények és ajánlások, nyelvi charták gyakorlatilag nem kínálnak megoldást a gyakorlati problémákra, minden tagállam annyit valósít meg belőlük, amennyi annak felmutatására szolgálhat, hogy megvan bennük a jószándék.

A nyugat-európai pozitív példák (Katalónia, Finnország, Dél-Tirol stb.) viszonylagosak és ahogy nem ajánlatos a virsli összetételét és készítését firtatni fogyasztás előtt, úgy az ezekhez a példákhoz vezető út egyes szakaszait sem kellene módszerként alkalmazni, mivel sokszor véres események árán jutottak el ezek a népcsoportok a közép-európai kisebbségek által irigyelt helyzetig.

Ráadásul Dél-Tirol esetében Ausztria többször is igénybe vette a nemzetközi fórumokat, hogy jobb belátásra bírja az olaszokat. (Jellemző egyébként, hogy a tartományban élő 18 ezer ladinnak-retorománnak a jogai széleskörűen biztosítottak, míg a tartományon kívül élő további 400 ezer erről nem is álmodhat.)

Szlovákiában a kisebbségeknek van lehetőségük anyanyelvük használatára, de az állam ezt intézményei (bíróságok, posta, vasút, rendőrség, egészségügy stb.) számára nem teszi kötelezővé, ugyanakkor az államnyelv védelmét szolgáló törvény alapján bárki kellemetlenkedhet, ha neki nem tetsző megnyilvánulásokat tapasztal a kisebbségek nyelvhasználatában. (A „nyelvrendőrség” sokszor intette meg a kisebbségi szervezeteket és önkormányzatokat is.) Ráadásul akadnak felvidéki magyar politikusok, akik a kisebbségieket bírálják amiatt, hogy nem élnek a törvények adta jogokkal, és ezzel mossák is kezeiket… Végeredményben az előadó nem sok olyan elemet talált, amely optimizmusra adhatna okot.

Bárdi Nándor, ül: Kántor Zoltán Fotó: Lacza Tihamér

Magyarország nemzetpolitikája

A két magyarországi előadó közül Bárdi Nándor volt izgalmasabb, Folyamatszabályozás mint transzszuverén nemzetépítés? A budapesti kormányzatok magyarság-politikája 2010 után című előadása sok érdekes összefüggésre rávilágított, bár igazából csak a tényeket sorolta némiképp ironikus hangsúllyal, de ezt tőle már megszokhattuk, más kormányok nemzetpolitikáját is alaposan ki szokta vesézni. Az előadásból a laikus hallgató egy konklúziót mindenképpen leszűrhetett: a mindenkori magyar kormányzatnak arra a lehetetlen dologra kell vállalkoznia, hogy a Trianon óta létező csapdahelyzetben megőrizze a Kárpát-medence magyarságának egységét és erősítse összetartozását.

Kántor Zoltán az MTA Kisebbségkutató Intézetének vezető munkatársa Nemzetpolitika és kisebbségi közösségépítés: konvergencia és divergencia című előadása lényegében az ismert tények és statisztikai adatok gyűjteménye volt, ami új volt benne, az az előadó töretlen optimizmusa.

Öllős László, ülnek: Tokár Géza és Csáky Pál Fotó: Lacza Tihamér

Szarka László tájainkról elszármazott jeles történész Összehangolható-e a nemzet-, kisebbség- és szomszédságpolitika? című előadása ismét arra döbbentett rá mindenkit, hogy Magyarország ebben a kérdésben igen nehezen talál partnerekre a szomszédságban, de ha belegondolunk, az EU-ban sem nagyon. Nyilván ellentétes érdekek mozgatják a szlovák, a román és a magyar kormányt. Ez utóbbi szeretné megőrizni és gyarapítani a határon túlra került magyarságot, erősíteni a nemzethez tartozás tudatát, míg Szlovákia és Románia birtokon belül azt tehet (és sokszor nyíltan teszi is), amihez csak kedve van. Szerbiával sokat javult Magyarország viszonya, de látni kell a szerbeket ért sokkot Jugoszlávia széthullását követően és azokat az EU-integrációs törekvéseket is, amelyekben jobbára csak Magyarország támogatására számíthatnak.

Öllős László politológus, egyetemi oktató elméletileg megalapozott, és így sokszor nehezen követhető előadásában (A mai Európa identitása és a nemzeti kisebbségek. Magyar lehetőségek) ugyancsak nem az optimizmusunkat erősítette, és kimondva-kimondatlanul arra is utalt, hogy Európa nem szereti a nemzetállamokat, főleg a kis népek nemzetállamait, mert azok potenciális veszélyforrások és földközelben tartják a szépnek megálmodott elképzeléseket.

Csáky Pál, az EP képviselője zárszónak is szánt Európai horizont vagy köldöknézés? című előadásában arra buzdított, hogy a kisebbségi politikusoknak is keresniük kell azokat a lehetőségeket, amelyek nyomán az európai intézményekben is téma legyen az őshonos kisebbségek problémája és ezzel kapcsolatban emlékeztetett az általa is szervezett kezdeményezésekre és találkozókra az Európai Parlamentben. Történt elmozdulás, de ezek csak az első lépések voltak.

Képgalériánk:
Csáky Pál, ül: Tokár Géza Fotó: Lacza Tihamér

Ahogy első lépés volt a somorjai konferencia is, hiszen ősszel vagy jövő tavasszal várhatóan lesz folytatása is - Simon Attila tájékoztatása szerint az intézet alapítója és egykori igazgatója, Tóth Károly születésének 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéssel összekapcsolva -, ahol elemezni szeretnék a felvidéki magyarság gazdasági helyzetét és lehetőségeit, a kisebbségi sajtó egyre elszomorítóbb állapotát és természetesen a demográfiai kilátások is megvitatásra kerülnek.

0 HOZZÁSZÓLÁS