2018. április 27., 18:38

Közös vatikáni szentmisét mutattak be a V4-országok Szent Adalbert tiszteletére

A visegrádi országok közös szentje Adalbert püspök üzenete mai is aktuális Európában - mondta Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter a V4-ek közös miséjén a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában pénteken.

Szent Péter-bazilika

Hagyománynak számít Rómában, hogy Szent Adalbert vértanú püspök ünnepét Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország szentszéki nagykövetségei közösen tartják meg. A magyar V4-elnökség évében a szertartást a szentszéki magyar követség szervezésében a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolnában mutatták be.

A misét Paul Richard Gallagher a négy ország Rómában szolgáló papjaival koncelebrálta. Homíliájában Gallagher érsek kijelentette, Szent Adalbert tanítása a mai kor gyakran bizonytalansággal és megosztottsággal teli társadalmaiban is érvényes, ahogyan a harmadik évezred Európájában is, amely néha távolodni tűnik a közös Európát megteremtő emberi és keresztény értékektől.  Gallagher érsek a misét az Észak- és Dél-Korea közötti pénteki csúcstalálkozó sikeréért ajánlotta fel.

A misén többek között részt vettek a V4-országok szentszéki nagykövetei, köztük Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar szentszéki nagykövet. Utóbbi beszédében kiemelte, hogy a vatikáni magyar kápolna díszítései azokat a szenteket ábrázolják, akik Szent Adalberttel az élén szoros kapcsolatot teremtettek a közép-kelet-európai nemzetek között.

A Csehország keleti felében született Szent Adalbert vértanú püspök mind a négy visegrádi országhoz kötődik. Magyarországon 994-995-ben járt, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Vértanú halált 997-ben szenvedett, amikot a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.